Két nap alatt közel tízezer ember tombolt a masters-világbajnokság pólótornáján, a Millennium mérkőzésein, ahol Benedek Tibor és társai újra hősök lettek.

fotók: Madar Dávid

Készülnek a szelfik, osztogatják az aláírásokat, fesztivál hangulat van  a medence körül. Önök is így érzik?
Abszolút - válaszolta Benedek Tibor, miközben dedikált egy belépőt és odaállt két szurkolói futóhoz. - Amikor 2008-ban utoljára nyertünk, akkor sokkal kevesebb volt a szelfi és több az aláírás, most már csökkent az autogrammok száma, miközben növekszik a képeké, ez  egy nagy különbség.
 
Gyakorolni kell külön a mosolygást?
Nekem igen.
 
Kemény Fecsó bácsi mondta egyszer, hogy ha tudja, hogy fényképezik, akkor hozza a fotóarcát.
Ezt nekem is elő kell vennem, de most nagyon örülök, hogy elővehetem.
 
Két nap, két meccs, két győzelem, nem lihegnek, mosolyognak.
Ezek azért könnyű mérkőzések voltak, ahogy megyünk előre, biztosan lesz majd nehezebb, akkor kérdezzék majd meg, milyen állapotban vagyunk. Főleg, amikor három egymást követő napon játszunk. Ez a két meccs bemelegítésnek remek volt.
 
Napról napra jobban megy?
Azt éreztem magamon, hogy kedden már sokkal jobban mentek a passzok, jobb volt a védekezés. Hétfőn kicsit elkeseredtem, nehéz volt a kezdés, kedden már sokkal jobb kedvem volt.
 
Így 40-45 éves korban meddig lehet fejlődni?
Simán az ob I-ig.
 
Kiss Gergely, Steinmetz Barna és Szécsi Zoltán játszik is még, ha rendesen odatenné magát, bírná az első osztályt?
Nem. Gergő például öt évvel fiatalabb nálam. Ez nagyon jó kis móka, de maradjunk a saját realitásainknál.
 
A világversenyeken szoktuk mondani, hogy jól jöhet a plusz szabadnap, önöknek most kettő lesz, itt is számít ez?
Nem vészes a helyzet, csütörtökön biztosan tudnék játszani. De jó lesz ez így is, a keddi meccs után elmentünk a csapattal, azt nehezebb volt kipihenni, mint magát a mérkőzést.
 
Az időkérések során a figurákról beszélnek, vagy arról, hogy mi lesz a vacsora?
A keddi meccsünk utolsó időkérésénél Kemény Dénes annyit mondott, hogy a mérkőzés után fent találkozunk a szövetség teraszán. Nincs szükség taktikára, mindenki tud mindent a másikról. Ha valaki elmozdul a védőjéről, azonnal ott a kezén a labda. Majd ha előrébb megy a torna, és esetleg több emberelőny lesz, akkor majd kell valaki, de igazából a taktika másodlagos.
 
Előfordul, hogy a szeme sarkából látja, az egyik társa elmozdult, s közben bevillan például egy pekingi emlék?
Amikor Molnár Tamás ellép, én pedig odaadom neki a labdát, akkor eszembe jut, hogy hány meg hány ilyen passzt adtunk egymásnak. Ezek fantasztikus érzések. Már amikor a MAFC ellen kétkapuztunk - ezúton is szeretném megköszönni nekik, hogy edzettek velünk -, akkor megvolt ez az érzés. Rögtön tudtuk egymásról, hogy hová mozdul a másik.

 
Lelkiekben mit ad ez a hatalmas szeretetcunami?
Nagyon nagy élmény, mert nem vártuk. Senki sem számított arra, hogy valaha még játszunk így együtt, azt gondoltuk, hogy Biros Péter búcsúmeccse volt az utolsó ilyen alkalom.
 
De azt biztosan tudták, hogy sokan szeretik önöket.
Igen, mégis úgy gondoltuk, hogy a világ megy tovább, jönnek az új hősök és ez így is van rendjén. Aztán hirtelen mi is újra hősök lettünk.
 
Vajon minek köszönhető ez a soha el nem múló, határtalan népszerűség?
A három olimpiai ciklusnak mindenképpen, az nagy nyomott hagyott az emberekben.
 
Szécsi Zoltán idézte fel, hogy amikor felvetődött a Millennium indulása, azt mondta, csapatszinten legalább száz kilót kéne fogyniuk. Ebből is kivette a részét?
A magamét igen, valamennyit én is fogytam, de nem úgy, mint Vári Attila, aki ötven kilót adott le (utalt Benedek Tibor Szécsi Zoltán zrikájára - a szerk.)
 
Ki kapja egyébként a legtöbb kóstolgatást a csapatból?
Vannak, akik sokat adnak és sokat is kapnak.
 
A csapatban egyébként Szécsi Zoltán a legfiatalabb, zöldfülűként kezelik?
Itt nincs olyan, hogy fiatal és öreg. Ennek a csapatnak az is volt az ereje rögtön 1997-ben, hogy nagyon hamar megszüntettük az öregek és a fiatalok közti különbséget. Amikor még én fiatalként bekerültem a válogatottban, akkor nagyon erős volt, utána már nem, egyenrangú félként kezeltük egymást, mindenki tudja, mit engedhet meg magának.
 
Varga Dénes azt mondta, azért is vállalta a budapesti vb-t, hogy a fia lássa játszani. Az ön gyermekeinek mennyit jelent, hogy látják a vízben?
Utoljára öt éve láttak játszani, nagyon örülök, hogy most itt vannak és látnak. Főleg, hogy a fiam vízilabdázik. Van még egy-két sport, amit próbálgat, de elég stabilan vízilabdázik. Biztos, hogy sokat számítanak neki ezek a mérkőzések. Amíg játszottam, minden meccsemen kint volt, az utolsón 2012-ben szerepeltem, akkor volt ötéves.
 
22-5-re és 24-5-re nyerték az első két találkozójukat. Jó ez így, vagy hiányzik egy kis izgalom?
Most, hogy már túlvagyunk ezen a két mérkőzésen, jöhet erősebb ellenfél. Elsőre, hirtelen sok lett volna. Hétfőn még nagyon izgultam, kedden sokkal jobb volt, ahogy megy előre, egyre jobban rázódunk bele.
 
Jöhetnének a 2000-es szerbek?
Huh. Az egy komoly csata lenne. Akár a 2000-es orosz, vagy olasz jönne, az is nagyon jó lenne. Ha ez a négy csapat összeállna, még mindig nagyon jó meccseket tudna játszani.