Ősztől újra az olasz első osztályban játszik a 42 esztendős Stieber Mercedes, aki a héten egykori klasszistársaival együtt a masters-világbajnokságon szerepel, miközben tudatosan készül az edzői pályára is, s bár tudja, hogy nőként nehezebb ez a szakma, nagy álma, hogy egyszer szövetségi kapitány legyen.

fotók: Madar Dávid

Azért a keddi meccs utolsó negyedben már látszott a tűz a szemében, az nem játék volt.
Nem hát, ez komoly meccs volt, itthon vagyunk, szeretnénk nyerni. Olyan játékosok vagyunk, akik régen nagyon jók voltak, szereztünk is aranyérmeket, s itt is szeretnénk győzni - mondta a magyar női vízilabda egyetlen kétszeres világbajnoka, a 42 esztendős Stieber Mercedes, aki az egykori női válogatott klasszisokat felvonultató Budakalásszal a hétfői 17-1-es siker után vért izzadt a döntetlenért az amerikai Bay Area együttesével szemben a budapesti masters-világbajnokságon. Aztán a folytatásban szerdán fölényes, csütörtökön pedig küzdelmes sikert aratottak a lányok, és az első helyen állnak a 30+ kategóriában.
 
Hogy viseli, amikor esetleg nem sikerül nyerni? Most is láttam, amikor az egyik kapott gól után rögtön ugrott be a vízbe, mondván „majd én megoldom".
Inkább azt mondanám, hogy megpróbálok segíteni. A góllövés nem ment annyira, de mindegy, az már nem is az én reszortom, egy-két passz, labdaszerzés jó volt, az tetszett. Igazából az van, hogy itt is kell segíteni, Györe Lajossal is beszéltem, hogy mit csináljunk. Edzősködöm Imperiában, amellett, hogy játszom, így bennem van ez a kettősség.
 
Melyik az erősebb önben?
Idén újra a játék lesz az erősebb, mert miután feljutottunk, megfűztek, hogy játsszak az első osztályban, kell a segítség a csapatnak. Még van kedvem játszani, az edzésekhez már nincs annyira, de csinálom, mert tudom, hogy kell és nem akarok szégyent vallani. Ráadásul még mindig szórakoztat a játék.
 
Ezek szerint nem lehet abbahagyni a vízilabdát?
De, abba kéne már (nevet). Néha egy-egy meccs után belegondoltam, hogy nem kéne ennyire erőltetni, nagyon elfárad az ember. Nem a mérkőzés a gond, utána sokkal több idő felfrissülni.
 
Fordulatos az imperiai pályafutása, hiszen játékos volt, edző lett, majd most újra játékos lesz.
Egy évet évet edzősködtem, aztán játékos-edző lettem, ősztől pedig újra játszom, az első osztályban nem lehet megcsinálni hogy játékos-edzője legyen a csapatnak. Roberto Fiori lesz a trénerünk, húsz éve, amikor kimentem Olaszországba, nálam kezdtem el játszani, s úgy tűnik, vele is fogom befejezni a játékot. De azért ez nem jelentem ki, most erre készülök, de ha jövő júliusban megkérdez, elképzelhető, hogy azt mondom, még egy évet ráhúzok.
 
A jövő viszont biztosan az edzősködésé lesz, évek óta foglalkozik gyerekekkel, most a felnőtteknél is dolgozott, hogy tetszik ez a feladatkor?
Nagyon, már kis korom óta ezt szeretném csinálni, játékosként is erre gondoltam, hogy szeretnék edző lenni. Faragó Tamás is azt mondta, hogy a keze alatt olyan voltam a vízben, mintha edző lettem volna. Imperiában is ez a feladatom, így volt, amikor bajnokságot, LEN-kupát nyertünk. Nem jelentem ki, hogy fel vagyok készülve, mert ezt a mesterséget is meg kell tanulni, ehhez pedig idő kell. Érdekesség, már a csapattársaim közt is vannak olyan 17-18 éves kislányok, akiket én kezdtem el vízilabdára tanítani tízéves korukban.
 
Tudják, hogy ki az a Stieber Mercedes?
Igen, mert meg lett nekik tanítva.
 
Imperiában nagy respektje van, felnéznek önre?
Szeretnek, szeret a közönség is, a másodosztályban is telt ház előtt játszottunk, Imperiában nagyon kedvelik a női csapatot, engem meg kivételesen szeretnek. És tudom, hogy itthon sem felejtik el olyan könnyen az embert, igaz, most már mások a jó játékosok, de amit elértünk, az mindig része lesz a történelemnek. Mondhatják, hogy volt világbajnok, az érem azonban otthon van, azt nem veszi el senki.

 
Az elitvilágbajnokságot mennyire követte figyelemmel?
Az első héten mintha túlságosan is harapott volna a csapat, de igazából csak egy meccset rontottunk el, a Kanada ellenit, ott mindenki leblokkolt a vízben és a parton is.
 
Amikor kívülről néz egy mecset, gondolkozik azon, hogy mit tenne?
A régi társakkal együtt néztem a meccset, mondtam is nekik viccesen, hogy „csajok adjatok egy fürdőruhát, beugrom, valamit változtassunk." Persze kintről okos az ember, amikor játszol, vagy edzőként vagy a parton, akkor más hőfokon nézed a mérkőzést. De biztos lehetett volna másként csinálni a dolgokat.
 
Húsz éve él Olaszországban, megkapta az állampolgárságot, s ugyan nyaranta hazajár, mondhatjuk, hogy oda köti már minden?
Nehéz lenne hazajönni, hiszen ott felépített életem van. Hívott a Szentes edzőnek, de tíz nap alatt nem lehet húsz évet lezárni. Ha felhívnak februárban, hogy jöjjek nyártól, akkor elég idő van átgondolni, hogy megéri-e. Még tartott a bajnokság, tíz nap alatt nem lehetett eldönteni, hogy hazajövök - mert a hazám, a családom Magyarországon van -, vagy kint maradok.
 
Korábban mondta, hogy szeretne egyszer szövetségi kapitány lenni. Ez továbbra is szerepel a célok között?
Hát persze. Azért vannak az álmok, hogy valóra váltsuk őket. Játékosként majdnem minden álmomat valóra tudtam váltani, remélem, ezt is sikerül majd. De ehhez még kell egy kis idő, egy kis rutinszerzés.
 
Egy-egy csapatnál azért már lehet női edzőivel találkozni, mennyire fogadják el önöket?
Nem annyira. Sokkal többet kell tenni, mint egy férfinak azért, hogy elfogadják a munkánkat. De hát egy fiú sportágról beszélünk, akkor is, ha most már mindenki elismeri, hogy a női vízilabda más, mint a férfi. Azonban úgy gondolják, hogy ez férfimunka. Rutint kell szerezni és szerencsére is van szükség, hogy rád gondoljanak, hogy megpróbálják veled azt, amit egy férfival lehet egyszerűbben meg tudnak oldani.
 
Egy kérdés erejéig kanyarodjunk vissza a masters-vb-hez. Itt is van álma?
Úgy jöttünk, hogy aranyérmesek leszünk. Itthon vagyunk, mégiscsak egy vb-n játszunk, még ha mastersnek is hívják. Azért is voltam idegesebb a vége felé, mert 4-4-re álltunk, jó meccset játszottunk a nálunk fiatalabb riválissal. Persze azért lazítunk is, a meccs után biztos megiszunk egy sört.