VB 2017: nagy élmény, csak az a rossz kezdés…

2017. július 30. 10:41

A hazai világbajnokság adta feledhetetlen élményt és a rossz kezdést emelték ki a magyar válogatott játékosai a finálé után. Az ezüstérem persze értékes, de kell még egy kis idő ahhoz, hogy ennek igazán örülni lehessen.

fotó: Madar Dávid

Hosnyánszky Norbert: „Köszönöm szépen a közönségnek, a csapatnak, köszönöm, hogy itt játszhattam. Szerintem egy nagyon szép eredményt értünk el. Mindig más egy döntő, Barcelonában mi léptünk el Montenegrótól, most a horvátok tőlünk, de visszajöttünk, majd kaptunk két szerencsétlen gólt. Ilyen a sport. Annak van szerencséje, aki sokat tesz érte, ma jobbak voltak. Abszolút nagy élmény volt a vb, pozitívan tudok rá visszagondolni.”
 
Decker Ádám: „Szerettem volna aranyérmet szerezni. 33 éves vagyok, fogynak az évek meg a lehetőségek, jó lett volna egy arany. Nagyon csalódott vagyok, a tudatom mondatja csak velem, hogy ennek is örülni kell. Megismételhetetlen élmény volt ez a döntő, szeretném megköszönni mindenkinek, aki buzdított minket, egész életmben emlékezni fogok erre. A mérkőzés elején kaptunk olyan gólokat, ami nem jellemző ránk. Pont az történt, ami az olimpiai negyeddöntőben, hogy nem kezdtük el olyan hőfokon a meccset, hogy akár az első negyedbe belehaljunk, ezt éreztem.”
 
Erdélyi Balázs: „Kezd teljessé válni az ezüstgyűjteményem. Rosszul kezdtünk, aztán visszajöttünk a meccsbe, de az egész világbajnokságon nem kaptunk annyi szerencsétlen gólt, mint ezen az egy meccsen. Ezzel nehéz mit tenni. Kivédekeztük az ellenfél támadását, és erre bepattan a labda a blokkról. Kétszer, három. Ezzel nehéz mit tenni.”
  
Vámos Márton: „Nagyon rosszul kezdtünk, és a visszakapaszkodás annyi energiát vett ki, hogy tovább már nem tudtunk lépni. Annak van szerencséje, aki megdolgozik érte, mi megdolgoztunk, de úgy néz ki, hogy a horvátok egy kicsit még jobban. Végig küzdöttünk, nem adtuk fel, ám az, hogy az eleje ilyen rosszul sikerült, eldöntötte a mérkőzést."


Nagy Viktor: „Azzal kezdeném, hogy nagyon jó volt a szervezés, telt házas meccseket játszottunk, fantasztikus közönség előtt, erre nehéz szavakat találni. Az elején aláírtam volna a második helyet, de eljutottunk a döntőbe, s akkor már megvolt az ezüst, szombaton azért jöttünk le az uszodába, hogy megszerezzük az aranyérmet. Úgyhogy most szomorú vagyok, mert nem sikerült. Hozzáteszem, mindenki kiadta magából a maximumot, sajnálom az első negyedet, a nagy akaratnak tudom be a kezdést. Lehet elemezni ezt, de annyira nem érdemes, mert vége a meccsnek, nem tudjuk már megfordítani. Emberek vagyunk, benne van a hiba, eddig kevesebbet rontottunk, meg egy döntőben egy nagyon jó ellenfél a legkisebb hibát is megtorolja. Le a kalappal a csapat előtt, hogy feljöttünk 4–4-re, az sok energiát vett el, aztán kaptunk két bepottyanó gólt. Mindenki blokkolni akart, sajnos a szerencse nem volt mellettünk. Nagy élmény volt az egész világbajnokság, de most kicsit keserűség is van bennem.”

Zalánki Gergő: „Itthon, ilyen közönség előtt az lett volna az elvárt, hogy megnyerjük a döntőt. Szerencsétlenek voltunk, nagyon sajnálom. Meglepett minket, hogy lefordultak, és ilyen gyorsan kezdték a játékot. Benéztük az elejét.”
 
Luka Loncar: „Ez egy nagyszerű torna volt, gratulálni tudok a magyaroknak is. Nehéz volt ilyen körülmények között játszani, de meg tudtuk mutatni az erőnket a két hét során. Hiszem, hogy a győzelmet nem kell magyarázni. Gratulálok a magyar és a szerb csapatnak is az ezüst- és a bronzéremhez.”

Andro Buslje:
„Fantasztikus érzés. 10 év után ismét világbajnokok lettünk. Semmi okos nem jut most eszembe. Először is szeretnék gratulálni a játékostársaimnak, kitűnően játszottunk az egész tornán. Mérkőzésről mérkőzésre egy jobban ment a játék. Voltak kisebb problémáink, de leküzdöttük őket és mind a döntőben, mind az azt megelőző meccseken megmutattuk, hogy mi vagyunk a legjobbak. Nagyon jól szervezetten kezdtünk, így tettünk szert a 4:0-ás előnyre. Akkor kicsit megálltunk, de 4-4 után nem engedtük meg a magyar csapatnak, hogy megszerezze az előnyt. Hittünk magunkban, tudtuk, hogy mit kell tennünk a győzelemért."
 
DÖNTŐ
 
MAGYARORSZÁG-HORVÁTORSZÁG 6-8 (0-4, 2-0, 2-2, 2-2) 
Vezette: Alexandrescu (román), Severo (olasz)
 
MAGYARORSZÁG: Nagy V. - Vámos 3, Hosnyánszky, Gór-Nagy, Erdélyi 1, Varga Dénes, Mezei. Csere: Török 1, Manhercz 1, Zalánki, Decker Á., Hárai. Szövetségi kapitány: Märcz Tamás
 
HORVÁTORSZÁG: Bijac - Loncar 1, Jokovic 1, Buljabasic, Sukno 3, Setka, Garcia 2. Csere: Macan 1, Fatovic, Vukicevic, Buslje, Krapic. Szövetségi kapitány: Ivica Tucak
 
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
 
További eredmények: itt nézhetőek meg

 
A vízilabdatorna 14. napjának minden történése: itt található
 
A 17. FINA Világbajnokság férfivízilabda-tornájának végeredménye: 1. Horvátország (1 Marko Bijac, 2 Marko Macan, 3 Loren Fatovic, 4 Luka Loncar, 5 Maro Jokovic, 6 Ivan Buljubasic, 7 Ante Vukicevic, 8 Andro Buslje, 9 Sandro Sukno, 10 Ivan Krapic, 11 Andelo Setka, 12 Javier Garcia Gadea, 13 Ivan Marcelic), 2. Magyarország (1 Nagy Viktor, 2 Török Béla, 3 Manhercz Krisztián, 4 Zalánki Gergő, 5 Vámos Márton, 6 Hosnyánszky Norbert, 7 Decker Ádám, 8 Gór-Nagy Miklós, 9 Erdélyi Balázs, 10 Varga Dénes, 11 Mezei Tamás, 12 Hárai Balázs, 13 Decker Attila), 3. Szerbia (1 Gojko Pijetlovic, 2 Dusan Mandic, 3 Viktor Rasovic, 4 Sava Randjelovic, 5 Milos Cuk, 6 Dusko Pijetlovic, 7 Nemanja Ubovic, 8 Milan Aleksic, 9 Nikola Jaksic, 10 Filip Filipovic, 11 Andrija Prlainovic, 12 Stefan Mitrovic, 13 Branislav Mitrovic),  4. Görögország, 5. Montenegró, 6. Olaszország, 7. Ausztrália, 8. Oroszország, 9. Spanyolorszá, 10. Japán, 11. Kazahsztán, 12. Brazília, 13. Egyesült Államok, 14. Franciaország, 15. Kanada, 16.Dél-Afrika

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok