Jelentős sportdiplomáciai siker

2017. július 29. 10:56

Molnár Tamás a vízilabda technikai bizottságba került a FINA Bureau ülésén, míg Kemény Dénest az edzőbizottság alelnökévé választották.

fotó: Madar Dávid

Előbb Gyárfás Tamás értesítette informálisan Kemény Dénest a jó hírről, amely aztán hivatalos is lett: a FINA Bureau ülésén hét magyart választottak be a különböző testületekbe, köztük Molnár Tamást és Kemény Dénest.

Előbbi a vízilabda technikai bizottság tagja lesz, ahol a 2000–2009 és 2013–2017 közti időszakban nem volt magyar tag, ezért is örömteli, hogy Salamon Ferenc, illetve Martin György után újra lesz képviselőnk a bizottságban. A technikai bizottság vezényli le a világversenyeket, ők irányítják a nemzetközi szakmai döntéseket, ezért mindenképpen örömteli és presztízsértékkel bír, hogy magyar tagja is lesz a bizottságnak.

„Ha Tamás jól teszi a dolgát, akkor koránál fogva hosszabb távon is be tudunk rendezkedni arra, hogy ő a bizottság tagja lesz, ami a lehető legjobb felállás, hiszen a LEN-nél is tag, a dupla jelenlét pedig nagyobb erővel bír – mondta Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke, majd a saját megbizatására is kitért, hiszen eddig tagja volt az edzőbizottságnak, míg most már az alelnöke lesz. – A szervezet sokat foglalkozik szakmai kérdésekkel, és amit egyhangúlag támogat, azt a szakmai bizottság is figyelembe veszi, amely ülésén állandó vendég az edzőbizottság tagja. Így Tamással ketten bizonyára könnyebben tudunk majd különböző elképzeléseket érvényesíteni.”

Kemény Dénes hozzátette, Gyárfás Tamás hívta fel a figyelmét arra, hogy kétféle tag van, az egyik, aki örül, hogy bekerült, a másik pedig aki az illő kereteken belül hasznos gondolatokkal jelentkezik, ő pedig az utóbbit képviselni. Ennek is köszönhető, hogy a FINA 2020-től bevezeti az edzői licencrendszet, amely a magyar bajnokságban már szeptember 1-től érvényes lesz.

„Komoly szerepe van Gyárfás Tamásnak abban, hogy így alakultak a bizottsági tagságok, sokat tett ezért, Molnár Tamás és én is köszönjük a segítséget – folytatta Kemény Dénes. – Gyárfás Tamás mellett még egy számomra meglepő és váratlan segítség érkezett, Kulcsár Krisztián részéről. Azért meglepő, mert a vívás világából érkezett, ehhez képest megvolt a kapcsolata ahhoz, hogy már a két héttel ezelőtti lépéseivel is megpróbáljon minden akadályt elhárítani Tamás és az én tagságom előtt, le a kalappal előtte is.”



E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok