VB 2017: Egyesült Államok a trónon, Keszthelyi Rita a média álomcsapatában

2017. július 28. 21:41

A fináléban sem kegyelmezett Adam Krikoran csapata, 13-6-ra győzte le Spanyolországot, megvédte címét, az ötödik amerikai aranyat szerezte.

Fotók: Madar Dávid

A fináléra annak ellenére megteltek a lelátók, hogy a mieink is csak néző voltak. Talán az amerikaiakat és a spanyolokat is meglepte, hogy közel 7000 szurkoló tapsolt nekik a bemutatásnál.
 
A parti esélyese egyértelműen a címvédő Adam Krikorian csapat volt, már csak azért is, mert a csoportmeccsek során magabiztosan győzte le 12-8-ra európai ellenfelét. Persze akkor 0-1-ről 6-1-re fordított az első negyedben, márpedig a spanyolok ezúttal nem engedték meg azt a luxus maguknak, hogy ilyen távolból kelljen az ellenfél után „rohanni". A nagyszünetre így „csak" 5-3-ra vezetett az Egyesült Államok, azaz lőtávolon belül volt az ellenfél. Más kérdés, nagyon úgy tűnt, hogy Siedemann és társai uralják a csatát, hárul szinte alig hagytak levegőt a spanyol centereknek, és Stonbe is jól védett.
 
Anna Espar a harmadik menet elején remek akciógóllal jelezte, nem adja olcsón a bőrét csapata - már ha adja persze. Igen ám, de Fattal azonnal válaszolt, majd K. Neushul tett be egy fórt, így rögvest máris három volt közte. És az amerikaiak nem álltak meg, szépen felőrölték ellenfelüket.
 
A záró negyedre ötgólos előnnyel indultak, így voltaképpen formalitás volt ez a periódus. És ezt is komolya vették, teljesen szétzúzták a spanyol falat, magabiztos 13-6-ra nyertek, s szerezték meg Egyesült Államok ötödik vb-aranyát.
 
A meccs végén kiosztották a média szavazatok által kialakult vb álomcsapatát, amelybe Keszthelyi Rita is bekerült. Rajta kívül Laura Esters (spanyol), Paula Leiton (spanyol), Roberta Bianconi (olasz), Monika Eggens (kanadai), Rachel Fattal (amerikai) és az MVP Madeline Mussalman (amerikai) található benne.

A FINA megnevezte a vb legjobbjait. Az MVP az amerikai Kiley Neushul, a legjobb kapus a spanyol Laura Ester, a gólkirálynő az olasz Roberta Bianconi lett. A FINA All Star csapatként az Egyesült Államok együttesét nevezte meg.
 
17. FINA Világbajnokság, vízilabda, nők

Döntő
 
EGYESÜLT ÁLLAMOK-SPANYOLORSZÁG 13-6 (2-1, 3-2, 5-2, 3-1)
Vezette: Dutilh-Dumas (holland), Flahive (ausztrál)
 
EGYESÜLT ÁLLAMOK:  Stone - Musselmann 3, Seidemann 1, Fattal 1, Steffens 2, K. Neushul 4, M. Fischer 1. Csere: Hauschild, Raney 1, A. Fischer, J. Neushul,. Williams. Szövetségi kapitány: Adam Krikorian
 
SPANYOLORSZÁG: Ester - A. Espar 3, M. Ortiz 2, R. Ortiz, C. Espar, Pena, Leiton 1. Csere: Bach, Lloret, Forca, Crespi, Gual. Szövetségi kapitány: Miguel Gaia Oca
 
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
 
További eredmények: itt
 
A végeredmény. Világbajnok: Egyesült Államok, 2. Spanyolország, 3. Oroszország, 4. Kanada, 5. Magyarország, 6. Olaszország, 7. Görögország, 8. Ausztrália, 9. Hollandia, 10. Kína, 11. Franciaország, 12. Új-Zéland, 13. Japán, 14. Brazília, 15. Kazahsztán, 16. Dél-Afrika
 
A vízilabdatorna 13. napjának minden történése: itt



E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok