VB 2017: „Büszke vagyok a csapatra”

2017. július 28. 15:37

Bíró Attila is vegyes érzésekkel értékelte az olaszok legyőzését, ami önmagában jó, az ötödik hely viszont csalódás.

fotó: Madar Dávid

Végül összejött az ötödik hely, milyen érzésekkel jött ki a medencetérből?
Picivel jobb a szám íze, mint pár nappal ezelőtt. Ugyanakkor azt a Kanada elleni meccset nehéz elfelejteni. Az utána következő két meccs megmutatta, milyen tartalék, milyen lehetőség és milyen tartás van a lányokban. Ezt viszont nem könnyű átélni, a vízben és a stábnak sem a parton. Az elmúlt napokban úgy éreztem magam, mintha átpasszíroztak voltak egy nagy lukú húsdarálón, mert iszonyatosan nehéz volt feldolgozni. Ezért is vagyok büszke a csapatra, mert tette a dolgát és ha már az ötödik hely megszerzésére adódott lehetőség, akkor azt érték el a lányok.
 
Nagyon rossz úgy ötödiknek lenni, hogy csak egyszer kaptak ki?
Nem tudsz mit tenni. Lehetsz egy vereséggel ezüst, vagy bronzérmes, ahogy ötödik is. Ez van.
 
Tizennégy kiállítást ítéltek a magyar válogatott, míg hatot az olasz ellen. Ez reális?
Szerintem nem, de egy győztes meccs után nem illik a játékvezetést kritizálni. Ugyanakkor mi keményebb harcmodort választottunk, a szoros emberfogásban benne van a több kiállítás.
 
Összességében hogy tekint vissza erre a világbajnokságra?
Csalódás az ötödik hely. Ezzel a játékkal lehet, hogy az amerikaiakat nem, de mindenki mást meg tudunk verni. Egyébként úgy gondolom, őket is meg tudtuk volna szorítani. Ezek szerint azonban ez a csapat még nem érett arra, hogy egy világversenyen sorozatban hat-hét meccsen veretlen tudjon maradni. De az amerikaiakon kívül a többiek sem. Ha megnézzük az elmúlt három világversenyeken, rajtuk kívül senki sem volt, aki vereség nélkül tudott volna eljutni az amerikaiak szintjére. Sajnos mi sem.
 
17. FINA Világbajnokság, vízilabda, nők
Az 5. helyért
 
OLASZORSZÁG-MAGYARORSZÁG  8-10 (2-3, 2-3, 2-2, 2-2) 
Vezette: Rotsart (amerikai), Buch (spanyol)
 
OLASZORSZÁG:  Gorlero - Garibotti 4, Queirolo, Radicchi, Aiello, Bianconi 4, Emmolo. Csere: Tabani, Picozzi, Palmieri, Cotti, Dario. Szövetségi kapitányFabio Conti
 
MAGYARORSZÁG: Gangl - Czigány 1, Szücs G., Keszthelyi 3, Bujka 1, Csabai 1, Szilágyi 2. Csere: Antal D. 1, Gurisatti 1, Takács O., Illés, Tóth I. Szövetségi kapitány: Bíró Attila
 
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
 
További eredmények: itt
 
A vízilabdatorna 13. napjának minden történése: itt

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok