VB 2017: „Uraltuk a játékot"

2017. július 27. 22:30

Märcz Tamás szövetségi kapitány boldogan is elégedetten értékelte a görögök legyőzését, amellyel világbajnoki döntőbe jutott a magyar válogatott.

fotó: Madar Dávid

Remekül megtaláltuk a rést a görögök védekezésén.
A görögök jobbszélsője felé akartuk terelni a támadásainkat, mert ott láttunk rajtuk egy pici gyengeséget. Meccs közben is azt kértem a csapattól, hogy ne essen szét a támadásunk, mert egy időszakban elkezdtük hajkurászni a gólokat, pedig arról beszéltünk, hogy legyünk türelmesek, mert fogunk gólt lőni. Még egy kicsit pontosítottuk a védekezést és az emberelőnyök is hatékonyabbak voltak. Ezek fontos változtatások voltak, a legfontosabb pedig az, hogy a meccs elejétől kezdve higgadtan játszottunk.
 
Már három góllal is vezettünk, rendkívül magabiztosan győztünk, noha ez egy világbajnoki elődöntő volt.
Egy elődöntőt meg kell nyerni, ez a lényeg. Mindegy, hogy egy góllal, vagy tízzel, és azért tegyük hozzá, hogy ezt a görög csapatot nagyon nehéz legyőzni. Az pedig különösen biztató, hogy uraltuk a játékot, csak gratulálhatok a játékosoknak, hogy ennyire koncentráltak és pontosak voltak.
 
Maradt még tartalék a csapatban a döntőre?
Nem hiszem, hogy bármelyik játékosom is megelégszik a második hellyel, s úgy gondolkozik, hogy akkor menjünk haza egy ezüstéremmel. Amikor beszélgetünk, még nem tudjuk, ki lesz az ellenfelünk a két erős rivális közül, de igazából mi eddig is csak magunkkal foglalkoztunk, a saját játékunkra koncentráltunk. A felkészülés elején azt mondtam, hogy mindenki ellen győzelemre játszunk, ez nem változott.
 
Fokozatosan javult a csapat játéka, tudunk a döntőben még ennél is jobban játszani?
Mindig más kell. Nem lehet arra alapozni, hogy az előző meccsen valami jó volt. Más ellenfél lesz, aki ellen másként kell játszani, új motivációt kell keresni és erre fogunk törekedni.
 
17. FINA Világbajnokság, vízilabda, férfiak
Elődöntő


GÖRÖGORSZÁG-MAGYARORSZÁG 5-7 (1-2, 3-3, 0-1, 1-1) 
Vezette: 
Naumov (orosz), Buch (spanyol)

GÖRÖGORSZÁG: Flegkas - Genidounias 3, Delekas, Fountoulis 2, Kolomvos, Gounas, Vlachopoulos. Csere: Dervisis, Kapotsis, Pontikeas, Argyropouloos, Mourikis. Szövetségi kapitány: Theodoros Vlachos

MAGYARORSZÁG: Nagy V. - Vámos 2, Hosnyánszky 2, Gór-Nagy 1, Erdélyi 1, Varga Dénes, Hárai 1. Csere: Török, Manhercz, Zalánki, Decker Á., Mezei. Szövetségi kapitány: Märcz Tamás

(Teljes jegyzőkönyv: itt)

További eredmények: itt nézhetőek meg

A vízilabdatorna 12. napjának minden történése:
 itt található

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok