VB 2017: „Felálltunk a padlóról”

2017. július 26. 17:29

Túllendült a csalódottságon a női válogatott, amelynek játékosai hangsúlyozták, rengeteget jelentetett, hogy egy helyosztón is ilyen sokan voltak kíváncsiak rájuk.

fotó: MTI/Czagány Balázs

Szilágyi Dorottya: „Nem ezt a helyosztó mérkőzést szerettük volna játszani, de a győzelemnek örülök. Rosszul kezdtünk, ez az eredményen is meglátszott, de a második negyed után felálltunk a padlóról. A több ezres tömeg sokat számított, hozzám hasonlóan a csapat is a szurkolókból merítette a legtöbb energiát. Mondhatnám, hogy a második félidőben jobban odafigyeltünk, de igazából az első negyedtől kezdve nyerni akartunk. Inkább úgy fogalmaznék, hogy a befektetett munka a harmadik negyedtől kezdve hozta meg a gyümölcsét.”
 
Takács Orsolya: „Mindkét csapat olyan vereséget szenvedett, amelyet nagyon nehéz volt feldolgozni, az kellett, hogy áttörtjük a gátat. Szerencsére összeállt a védekezés, elkezdett működni a támadás. Egyértelműen ez volt a fontos, hogy elengedjük a múltat. Ehhez kellett egy félidő. Nagyon akartunk, szerettünk volna bizonyítani magunknak és a szurkolóknak, csak néztünk nagyot, hogy milyen sokan jöttek ki a meccsre.”

Keszthelyi Rita: „Túl tudtunk lendülni a saját nehézségeinken a második félidőre. Azt kértem a meccs előtt a lányoktól, hogy tegyünk félre mindent, közönséget, elvárásokat, és csak magunkért játszunk, hogy tükörbe tudjunk nézni. Egyébként nagyon hálásak vagyunk a szurkolóknak, hogy ennyien kijöttek. Én nem szoktam velük foglalkozni, meccs közben számomra nem léteznek, de amit ezúttal produkáltak, az nekem is sokat jelentett. Fantasztikus élmény volt. Büszke vagyok magunkra, csak sajnálom, hogy ez nem Kanada ellen jött össze. Ami még fontos volt, hogy hiába vezettek 6–3-ra a görögök, akkor is mentünk előre, nem törtünk meg. Ez lehetett Kanada ellen a probléma, hogy lőttünk, de valami eltörött, most minden megvolt. Megmutattuk, hogy van jövőnk.”

Gurisatti Gréta: „Megint úgy kezdtünk, ahogy nem szerettünk volna, de a Kanada elleni mérkőzéssel szemben most elég tüzes volt a kispad, aki beugrott, vagy éppen kijött, az kapta a dicséretet, s én is úgy mentem be, meg akarom nyerni a meccset és nem akarok még egyszer egy olyan rossz élményt, mint két nappal korábban. Örülök, hogy ez így sikerült, nagyon boldog vagyok. Olyan biztatást kaptunk, hogy úgy éreztem, mintha az elődöntőben játsznánk.”

Illés Anna: „Az akarat kellett ehhez a sikerhez. Sokat számított, hogy ennyi ember kijött, annak ellenére, hogy azért szálltunk vízbe, hogy majd játszhassunk az ötödik helyért. Amikor megláttuk a tömeget, többeknek könnyes lesz a szeme.”

Gangl Edina: „Sajnálom, hogy nem este rendezték a meccsünket…De nagyon büszke vagyok a csapatra, a harmadik negyedtől megmutattuk, hogyan tudunk játszani, ha koncentrálunk, és valóban egységesen vízilabdázunk. Ami a kapuscserét illeti, Kasó Orsolya nem védett rosszul, inkább azért változattunk, hogy kizökkenjünk abból a gödörből, amelybe belekerültünk. A kapuscserének sokszor lélektani hatása van, az új impulzusok miatt van szükség a változtatásra. Szerencsére felvettem a ritmust, a védéseim után éreztem, hogy a görögök egyre kevesebbet lőnek kapura, és egyre erőtlenebbül. A folytatás? Nem az ötödik hely volt a célunk, de az utolsó meccsen már a legtöbbet akarjuk kihozni ebből a helyzetből.”
 
17. FINA Világbajnokság, vízilabda, nők
Az 5-8. helyért

MAGYARORSZÁG-GÖRÖGORSZÁG 10-9 (2-4, 1-2, 5-0, 2-3) 
Vezette:
 Franulovic (horvát), Mercier (francia)

MAGYARORSZÁG: Kasó - Czigány, Szücs G. 1, Keszthelyi 3, Bujka 2, Csabai, Szilágyi 2. Csere: Antal D., Gurisatti, Takács O. 1, Illés, Tóth I., Gangl (kapus). Szövetségi kapitány: Bíró Attila

GÖRÖGORSZÁG: C. Diamantopoulou - Tsoukala 3, V. Diamantopoulou, Avramidou 2, Asimaki 1, Manolioudaki, E. Plevritou 1. Csere: Eleftheriadou, M. Plevritou, Chydirioti, Kotsia, Xenaki 2. Szövetségi kapitány: Georgios Morfesis

(Teljes jegyzőkönyv: itt)

További eredmények: itt

A vízilabdatorna 11. napjának minden történése: itt



E.ON Férfi OB I.

Honvéd - Tigra-Zf-Eger

2022. nov. 05. 16:30

E.ON Férfi OB I.

BVSC-Zugló - Genesys OSC Újbuda

2022. nov. 19. 19:15

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok