VB 2017: „Együtt voltunk”

2017. július 26. 16:53

6–3-as hátrányból fordított a női válogatott, amely remek második félidővel nyert Görögország ellen, s küzdhet meg pénteken az ötödik helyért. Bíró Attila szerint együtt volt a csapat, s reméli, ez még két napig így is lesz.

fotó: Madar Dávid

Mi történt a csapattal a harmadik negyedre, amikor 3–6-ról visszahozta a meccset?
Több összetevője van – válaszolta Bíró Attila. – Ilyenkor számít, ha másként szólsz a csapathoz, ha taktikát váltasz, játékosokat cserélsz. Például Gangl Edinának be kellett jönnie a második negyedre és ő sokat tett hozzá a játékhoz. Védekezést váltottunk, a támadásainkon is módosítottunk, most meg tudták csinálni azt a lányok, amit két napja nem sikerült.

Egy régebbi mérkőzés után azt mondta, volt benne minden, mint egy Quimby-koncerten. A mostani találkozót melyik zenekarhoz, dalhoz hasonlítaná?
Együtt voltunk, mint a gemenci szarvasok árvízkor (ez idézet a Kispál és a Bor I like Gemenc című számából). Akármi volt, lehettünk háromgólos hátrányban, ez a csapat megmutatta, hogy milyen tartás van benne. Együtt voltunk és remélem, két napig még is így lesz.

Végül mi lendítette át a csapatot, volt olyan momentum, amikor érezte, hogy most megindul a gárda?
Például, amikor felemeltem a hangom, volt egy-két szóváltás néhány játékossal, nem rosszindulatú, hanem biztató jellegű. Ugyanakkor kellettek azok az egyéni teljesítmények, amelyekre a múltkor nem volt lehetőség, már csak azért is, mert kevesebbet tudtam cserélni.

Ez a felszabadult lendület péntekre is kitarthat?
Bízom benne, ezért is örülök ennek a győzelemnek. Így készültünk, szoros meccsre számítottunk. Ennél még jobb teljesítményre lesz szükség, mert pontatlanok voltunk néhányszor.
 
17. FINA Világbajnokság, vízilabda, nők
Az 5-8. helyért

MAGYARORSZÁG-GÖRÖGORSZÁG 10-9 (2-4, 1-2, 5-0, 2-3) 
Vezette:
 Franulovic (horvát), Mercier (francia)

MAGYARORSZÁG: Kasó - Czigány, Szücs G. 1, Keszthelyi 3, Bujka 2, Csabai, Szilágyi 2. Csere: Antal D., Gurisatti, Takács O. 1, Illés, Tóth I., Gangl (kapus). Szövetségi kapitány: Bíró Attila

GÖRÖGORSZÁG: C. Diamantopoulou - Tsoukala 3, V. Diamantopoulou, Avramidou 2, Asimaki 1, Manolioudaki, E. Plevritou 1. Csere: Eleftheriadou, M. Plevritou, Chydirioti, Kotsia, Xenaki 2. Szövetségi kapitány: Georgios Morfesis

(Teljes jegyzőkönyv: itt)

További eredmények: itt

A vízilabdatorna 11. napjának minden történése: itt



E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok