VB 2017: Hollandia legyőzve, megvan a csoportelsőség!

2017. július 20. 21:17

Női válogatottunk fantasztikus játékkal, fantasztikus hangulatban 10–8-ra győzött, első lett csoportjában, ott van a nyolc között, és egészen jók a kilátásai!

Fotók: Madar Dávid

Ott a nyolc között, aztán Kanada a négy közé, majd Görögország vagy Spanyolország a döntőért.

Vagy: nyolcaddöntő Oroszország ellen, Olaszország a négy közé, Egyesült Államok a döntőért.

Az előzetes számolgatás, amely a magyar-holland rangadó előtt foglalkoztatta a népet, avagy a két ág között, mondjuk ki, nagy a különbség. Nem mondjuk, hogy az első kikövezett út a fináléig, de feltétlen egyszerűbbnek tűnik, mint meccs az olimpiai bronz-, ezüst-, majd aranyérmes ellen.

Erre persze azt mondta Bíró Attila, hogy a csapat bárkit le tud győzni, ergo akkor sincs baj, ha a nehezebb útra kerül a csapat – mindazonáltal természetesen mindenki az első verzióban bízott. A jóslatok sokkal inkább szóltak a mérkőzés várható stílusáról (brusztos, dresszhúzós), mintsem magáról az eredményről. Ugyanakkor abban a lelátót ismét megtöltő, pazar hangulatot teremtő szurkolók is egyetértettek: az ikszet, a csoportelsőséget jelentő ikszet mindenki előre aláírta volna.

Aztán az első negyed 2–2 lett. Nem sokat vacakoltak a felek, azonnal lekezdődött az őrületes fizikai csata. Vártuk, hogy a rivális erre apellál, fel kellett venni a kesztyűt. Felvették a mieink. Külön ki kell emelni Szücs Gabriellát, aki Megens, majd van der Sloot góljára is tudott válaszolni! Sőt a második negyedben Takács Orsolya kapufája után a kipattanót Bujka Barbara csavarta a kapuba – megvolt a vezetés!

Igen ám, de a hollandok tovább erősítettek, Keszthelyi Rita meg is sérült ebben a harcban – jó ideig ápolni kellett. Gangl Edina nagyokat védett, Czigány Dóra hátrányban blokkolt, úgymond őriztük az előnyt. Sőt lehetett volna kettő is, ám sajnos Illés Anna és Csabai Dóra is rontott előnyben. Utóbbi aztán egy kiállítás után nem tudott kiúszni, lévén a hollandok játékosa okosan kvázi ráugrott, jött egy ötös, amelyet van der Sloot értékesített. Keszthelyi visszatért, a negyed véget ért, 3–3-mal mentek a csapatok a nagyszünetre.

Érezte a válogatott szervezett szurkolói csoportja, a Carpathian Brigads, hogy még nagyobb segítség kell, így rátett egy lapáttal a buzdításban – ehhez csatlakozott a lelátók többi része, többek között a meccset megtekintő férfiválogatottunkkal, élén Märcz Tamás szövetségi kapitánnyal, így őrületes hangulatban zajlott a csata. Keszthelyi blokkolt, Czigány átlövésből mattolt – ismét vezettünk! Sőt, következett Illés, akit jól ismerhetnek a hollandok a belgrádi fináléból – csodás találatával már 5–3 volt ide! Amikor Smit lövése becsúszott Gangl kezei között, szomorkodtunk kicsit – de micsoda perc következett! Czigány Dóra és Gurisatti Gréta bátor vállalása ugrasztotta talpra a publikumot, pillanatok alatt 7–4-re léptünk el. Hátrányban hatalmasat védett Gangl Edina, mindenki megtette a magáét, kézben volt a parti. Okos, higgadt, nagyszerű volt a csapat! Smit fórból ugyan szépített, de azzal, hogy 7–5-tel mentünk a záró menetre, szépnek tűnt a világ.

Hát még amikor, amikor Illés lövése után a kipattanót Bujka szedte össze, és harcolt ki egy ötöst, amelyet Keszthelyi minden dühét beleadva értékesített! 5:32-vel a vége előtt 8–5 volt az előny, egyértelműen jobbak voltunk a hollandoknál. Pont, mint az Eb-döntőben. Gangl mosolyogott egy-egy nagy védés után, önbizalommal felvértezve, csodásan pólózott a csapat. És küzdött, végig küzdött, mert persze a rivális mindent bevetett. De hiába. Smit betalált, de Gurisatti válaszolt, nem volt pardon! Smit ugyan megtette odaát a magáét, iygekezett tartani a lelket a holland csapatban, de kvázi egyedül nem volt, nem lehetett esélye. Nem, mert tényleg parádézott a magyar válogatott. A végén 10–8-ra nyert (Keszthelyi még betett egy Tóth Ildikó által kibrusztolt ötöst, gólt jegyzett még van der Sloot), ott van a nyolc között!

17. FINA Világbajnokság, vízilabda, nők
C-csoport, 3. forduló

HOLLANDIA–MAGYARORSZÁG 8–10 (2–2, 1–1, 2–4, 3–3)
Vezette:
Severo (olasz), Rotsart (amerikai)

HOLLANDIA:
Willemsz – Smit 4, D. Genee, van der Sloot 3, Stomphorst, Sevenich, Megens 1. Csere: A. Genee, Nijhuis, Koolhaas, Klaassen, Joustra. Szövetségi kapitány: Arno Havenga

MAGYARORSZÁG: Gangl – Antal D., Szücs G. 2, Keszthelyi 2, Bujka 1, Csabai, Szilágyi. Csere: Czigány 2, Gurisatti 2, Takács O., Illés 1, Tóth I. Szövetségi kapitány: Bíró Attila


(Teljes jegyzőkönyv: itt)
 
További eredmények: itt
 
A vízilabdatorna 5. napjának minden történése: itt

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok