VB 2017: „Kvalitásbeli különbség”

2017. július 17. 22:21

13–3-as győzelemmel kezdte a magyar férfiválogatott a világbajnokságot, s a magabiztos siker egyben Märcz Tamás kapitány születésnapi ajándéka is.

fotó: Madar Dávid

Hat perc kellett, hogy megszülessen a magyar válogatott első gólja, ami a feszültséget is oldotta, mivel utána már gólokban is megmutatkozott, hogy a mieink uralták az ausztrálok elleni találkozót.

„Jól indult a mérkőzés, rá voltunk hangolódva, megcsináltuk a helyzeteket és fejben ott voltak a játékosok, nem billentek ki egy pillanatra sem. Csinálták a dolgukat, őrölték fel az ausztrál csapatot, ahogy azt megbeszéltük. Mondtam előre is a srácoknak, hogy kvalitásbeli különbség van a két csapat között. Tudtam, hogy ez ki fog ütközni, nem láttam előre, hogy mikor, abban viszont biztos voltam, hogy győzelem lesz a vége – mondta Märcz Tamás szövetségi kapitány, aki kitért az első gólra is. – Az első gól mindig meghatározó tényező egy világeseményen, hogy átszakadjon a gát. Ráadásul nem mi lőttük a meccs első gólját, ezért még jobban vártuk, hogy betaláljunk. Azt láttam, hogy utána mindenki megnyugodott, még ha egy darabig döntetlenre is állt a mérkőzés. Meg egyébként sem éreztem azt az átütőerőt az ausztrálokban, hogy át tudnának jönni a mi védelmi falunkon." 

A szakember ezzel a sikerrel ünnepelte a 43. születésnapját, ráadásul először irányította vb-meccsen a magyar válogatottat, szóval szép kis ünnep lett ez a nap.

„Ennél jobb születésnapot nem is kívánhatok. Elsősorban az érdekelt, hogy győzzünk, az, hogy így alakult, hogy a születésnapomon nyertünk, az különleges dolog lesz. De ez csak egy része a világbajnokságnak, szeretném ha tovább mennénk, másnap reggeltől már az olaszok elleni meccsel foglalkozunk” – tette hozzá Märcz Tamás.
 
17. FINA Világbajnokság, vízilabda, férfiak
B-csoport, 1. forduló

AUSZTRÁLIA-MAGYARORSZÁG 3-13 (1-1, 1-4, 1-2, 0-6) 
Vezette: 
Franulovic (horvát), Rotsart (amerikai)

AUSZTRÁLIA: Hrysanthos - G. Ford, Edwards 1, Gilchrist, Younger 1, A. Ford, Hollis. Csere: Putt, Kayes 1, Power, Fannon, Brooks. Szövetségi kapitány: Elvis Fatovic

MAGYARORSZÁG: Nagy V. - Vámos 2, Hosnyánszky 1, Gór-Nagy, Erdélyi, Varga Dénes 4, Hárai 1. Csere: Török 2, Manhercz 2, Zalánki, Decker Á., Mezei 1. Szövetségi kapitány: Märcz Tamás

(Teljes jegyzőkönyv: itt)

További eredmények: itt nézhetőek meg

A vízilabdatorna 2. napjának minden történéseitt találhatóak

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok