VB 2017: kezdésnek 20 gól Japán ellen

2017. július 16. 21:18

Női válogatottunk úgy kezdte el a világbajnokságot, ahogy tervezte: fantasztikus hangulatú mérkőzésen 20–11-re nyert. Folytatás kedden Franciaország ellen (20:10).

Fotók: Madar Dávid

Eljött a várva várt pillanat: a világbajnokságon bemutatkozott női válogatottunk!

„Kellemetlen ellenfél, jó lesz figyelni” – adta ki az ukázt Bíró Attila szövetségi kapitány, aki stábjával igyekezett levenni a terhet a játékosokról, alaptételként fogalmazódott meg, hogy élvezzék a hangulatot, élvezzék a játékot.

Élvezték!

Már a Himnusz közben is mosolyogtak, magabiztosak voltak – a vízben is ez türköződött aztán vissza. 32 másodperc kellett Bujka Barbarának az első gólhoz, két perc ahhoz, hogy kettőnél járjon. A magabiztosságot jelezte az is, hogy Keszthelyi Rita a kapust támadta egészen addig míg az kiúszott a sarokhoz, és kidobta a labdát a kötelek mögé. Ebből a sarokdobásból induló akciót aztán Szilágyi Dorottya váltott gólra, majd Szücs Gabriella mesteri passzát is betette az újvárosiak üdvöskéje. Yamamoto szépített, de ez voltaképpen senkit sem zavart – leszámítva talán Gangl Edinát, mert kapus utál ugye gólt kapni…

A második negyedben tovább nyílt az olló, nem volt egy súlycsoportban a két együttes, a japánok sokszor csak szenvedtek a szorításban. És hátul sem sikerült tartaniuk a tempót, a mieink nyolc gólt jegyeztek ebben a periódusban, szebbnél szebb találatokat. Bujka összességében már ötnél járt, de Czigány Dóra, Antal Dóra, Keszthelyi Rita, Gurisatti Gréta és Tóth Ildikó is betalált.

A nagyszünetre 12–4-gyel mentek a felek, a kapitány a folytatásra Kasó Orsolyának is adott a kapuban két negyedet, aki védett is egy nagyot – plusz tíznél. Merthogy tovább nőtt a különbség, Tóth Ildikó mesteri akciógóljával lett 15–5. Az amúgy is fantasztikus hangulatot tovább fokozta Keszthelyi lélegzetelállító csavargólja a bal felsőbe – tombolt a publikum. Így ment ez a végéig, hiszen a záró menetben is élvezték a lányok a pólót (igaz, a védekezést néha könnyelműen vették már, de egy ilyen partin valahol törvényszerű), s nyertek végül 20–11-re.

Hozta tehát a kötelezőt a csapat, és minden bizonnyal kedden, a franciák ellen is hasonló mérkőzésre számíthat. Nem is titkolta Bíró Attila, hogy a társaság a csütörtöki, Hollandia elleni meccsre készül igazán. Szóval, első bemelegítésnek nagyon is megtette a vasárnap esti!

17. FINA Világbajnokság, vízilabda, nők
C-csoport, 1. forduló

JAPÁN–MAGYARORSZÁG 11–20 (1–4, 3–8, 2–5, 5–3)
Vezette:
Rotsart (amerikai), Severo (olasz)

JAPÁN: Aoki – Sakanoue, Yamamoto 4, Inaba 1, Noro, Tokumoto, Suzuki. Csere: Arima 4, Kazama 1, Magariyama, Niizawa, Hosoya. Szövetségi kapitány: Hideo Katho

MAGYARORSZÁG: Gangl – Czigány 1, Szücs G., Keszthelyi 4, Bujka 5, Csabai, Szilágyi 2. Csere: Antal 2, Gurisatti 2, Takács O., Illés, Tóth I. 4, Kasó (kapus). Szövetségi kapitány: Bíró Attila


(Teljes jegyzőkönyv: itt)

Teljes eredménysor: http://waterpolo.hu/hir/7410/vb-2017--az-eredmenyek---elo/hun

A vízilabdatorna 1. napjának minden történése egy helyen:
http://waterpolo.hu/hir/7408/vb-2017--1--nap--minden-egy-helyen---elo-hirfolyam/hun

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok