Női válogatottunk ma Japán ellen (20:10) kezdi meg remélhető menetelését a 17. FINA Világbajnokságon - szubjektív felvezetésünket olvashatják.

Fotó: Madar Dávid

„Mihez gratulálsz? Kikaptunk!"
Ebben voltaképpen minden benne van.
Az amerikaiak elleni, másfél héttel ezelőtt lejátszott mérkőzés után Bíró Attila senkitől sem fogadta el a gratulációt, még az elnöktől, Kemény Dénesét sem - persze az ő sms-ére nem azért válaszolt fél nap csúszással, mert azon törte a fejét, miképpen jelezze, vereség után neki még a presidente se írjon ilyet, hanem azért, mert az olimpiai- és világbajnok rivális szakvezetőjét, Adam Krikoriant vitte el a Szépasszony-völgyébe iszogatni, lazítani kicsit. Jó házigazda, jó kapcsolat, ugye.
A világbajnokság persze más, na, ott aztán nem szeretne még ő sem jó házigazdaként viselkedni senkivel, már ami a sportszakmai szempontokat illeti, ergo minden, de tényleg minden meccsre a győzelem van bekalkulálva.
Ilyen ember a szövetségi kapitányunk.
Nem az foglalkoztatta, hogy pazar játékkal sikerült három negyedig partiban lenni a világot momentán uraló csapattal, sokkal inkább zavarta, hogy az addig tökéletes meccset a negyedikben elveszítette 10-8-ra csapata. A mérkőzés után, amikor sorra kapta az elismerő szavakat, már-már azt hitte, meghibbant, és győzelem után vannak, igyekezett is mihamarabb elhagyni a miskolctapolcai strandot, nehogy valami rosszat mondjon.
A lányok persze szívesen fogadták a gratulációkat, annak ellenére, hogy tudták, a néhány perces kihagyás nem fért bele, mosolyogva nyilatkoztak - a női lélek más, ők így sokkal jobban tudnak építkezni, teljesen rendben van a történet.
Mint ahogy teljesen rendben van ez a női válogatott.
Medencében, medencén kívül, a parton, azon kívül.
Hogy kapitány és játékosok milyen hamar megtalálták a közös hangot, megbizonyosodhattunk a tavalyi Európa-bajnokságon, amelyet fokozatosan felfelé ívelő formával megnyert a társaság, és a riói olimpiát is csak a bronzmeccs, annak is a vége árnyékolja valamelyest be, hiszen határozottan jelenthetjük ki: markáns, a nemzetközi szinten is az élmezőnyhöz tartozó válogatottunk van. Szimplán vb-dobogó esélyes.
A női vízilabda fejlődése persze töretlen, ne tessenek csodálkozni, milyen szintű csatákra képesek - és bizony az említett amerikaiak és a mieink mellett többen is csúcsra fejlesztik a tudásukat, legyen elég megemlíteni az olaszokat, az oroszokat, a hollandokat, és akkor a spanyolokról, a görögökről, az ausztrálokról vagy az ismét nívósabb kanadaiakról. A konkurencia tehát nagy, mégis, félteni nem kell csapatunkat. Ezek a hölgyeknél a hazai környezet, a várható buzdítás, az őrület pozitív energiákat szabadít fel, figyeljék majd az arcukat: mosolyogni fognak.
Mert csak így lehet.
Ahhoz, hogy mosolyogjanak, mosolyogjunk közel két hét múlva is, ez kell.
Valami azt súgja, a kapitány is fogadja majd a gratulációkat...