Női válogatott - a „KAPÁS" OLDAL

2017. július 13. 14:08

A tavaly nyáron (is) bizonyító Keszthelyi Rita, Illés Anna kettős mellett a dunaújvárosiak párosa, a Gurisatti Gréta, Szilágyi Dorottya duó került a csapatba, ők négyesen remek kis egységet alkotnak a bal oldalon.

Fotó: MVLSZ

A világbajnokság előtt posztonként bemutatjuk válogatottjaink tagjait - a 4. részben az úgynevezett „kapás oldal", azaz a baloldal van soron. Négy olyan játékossal, akikben egyértelműen benne van az adott meccs eldöntése, köztük a női mezőny kiemelkedő alakjával, a mieink csapatkapitányával, Keszthelyi Ritával.
 
(Az 1. részt, a kapusok bemutatását itt olvashatja el)
(A 2. részt, a bekkek bemutatását itt olvashatja el)
(A 3. részt, a centerek bemutatását itt olvashatja el)
 
„KAPÁS" OLDAL
 

GURISATTI Gréta
Született: 1996. május 14.
Sapkaszám: 4
 
Nem csak a sport szeretetét, hanem a „Soha ne add fel!" kitartását is hozta úgymond a családból. Példaképe joggal a világbajnok búvárúszó, majd paralimpikon sportlövő édesapja, viszont hiába kezdett ő is a búvárúszással, a vízilabdánál kötött ki. Jól tette, hiszen hamar kiderült, van érzéke hozzá, különösen a góllövéshez - nem véletlen, hogy utánpótlás-korosztályban rendre ő zörgette meg legtöbbször a hálót. Elhatározta, egyértelmű célként fogalmazta meg, hogy olimpiai bajnok lesz, mint mondta, semmi sem térítheti le erről az útról. Ugyan már korábban is lehetőséget kapott a szövetségi kapitányoktól, a riói ötkarikás játékokra még nem sikerült kivívnia a csapatagságot, sőt világversenyen sem szerepelt a felnőttek között. Bíró Attila most látta elérkezettnek az időt, hogy ott legyen a csapatban, amit egyrészt a válogatott edzéseken mutatott teljesítményével, másrészt szülővárosának klubcsapatában, a Dunaújvárosban mutatott meghatározó játékának köszönhet. Nem az az ijedős fajta, megvan a kellő önbizalma, ergo ha helyzetbe kerül, bizonyosan nem tétlenkedik majd a vb-n sem. A kapitány beúszó, második centerként is számol vele, avagy újonc létére markáns szerep hárulhat rá rögvest.
 

ILLÉS Anna
Született: 1994. február 21.
Sapkaszám: 7
 
Noha még csak 23 esztendős, jelentős rutinnal bír: két világbajnokságon és három Európa-bajnokságon is fejére húzhatta a válogatott sapkát (vannak érmei rendesen), nem beszélve arról, hogy tagja volt a riói olimpián negyedik helyen végző csapatnak is. Bíró Attila csapatában a belgrádi kontinensviadalon pazar formában, ellenállhatatlanul vízilabdázott, főszerepet játszott a diadalban, egyszersmind az olimpiai kvóta megszerezésében. A szövetségi kapitány nem láthatta év közben, hiszen Antal Dórával együtt az Egyesült Államokban tanul és játszik, ám a vb bő keretében természetesen helyet szorított neki is, ő pedig ismét bizonyított. Támadásban bátor játékot vár tőle, hiszen láthattuk Szerbiában, milyen az, ha „Nusi" beleáll egy lövésbe, hátul pedig a tőle megszokott stabilitást kell hoznia. „Most újra jó erőben érzem magam!" - mondta egy hete a Vodafone-kupán, amit láthattunk a medencében is, ergo minden remény megvan arra, hogy az Eb-formáját megismételje. A csapatban megvan a fix helye, a társai bíznak benne, látható, jól megérti magát a vízben a többnyire mellette játszó Keszthelyi Ritával.
 

KESZTHELYI Rita
Született: 1991. december 10.
Sapkaszám: 8
 
Hosszú, érmekkel teli eredménylajstrom, vitathatatlanul a női mezőny egyik legkiemelkedőbb alakja. Volt kitől örökölnie, hiszen édesapja, Keszthelyi Tibor maga is kiváló, olimpikon pólós volt. A fiúk közötti edzések megtették hatásukat, egyértelműen már az utánpótlás korosztályban kitűnt a játékával, olyan megoldásokra volt képes, és képes a mai napig, ami után tátva marad az ember szája. Ha a vízilabda nem az erősportág felé tendálna, még inkább kidomborodna az ő elképesztő játékintelligenciája, az ösztönössége, amit nem lehet tanítani. Klasszisát mi sem jelzi jobban, hogy annak ellenére képes mégis pillanatok alatt meglepni a vele szemben állót, hogy az pontosan tudja az edzőjétől, „A Keszthelyi Ritára külön tessék vigyázni!", ergo hiába állítanak rá sokszor az ellenfelek emberhátrányban is külön embert, képes váratlant húzni. Varázsolni. A válogatottal eddig „csupán" a tavalyi Európa-bajnokságon ért a csúcsra, nem véletlen könnyezte meg azt a sikert. Bíró Attila rábízta a csapatkapitányi posztot, ő pedig büszkén végzi a feladatát. A medencében zsenialitása mellett alázattal irányít, ha úgy érzi, az kell, akkor a háttérbe húzódik, kivesz egy-két embert, egyszóval mindent alárendel a remélt sikernek. Biztosak lehetünk abban, a vb-n sem lesz másként, ha pedig nála a labda, tessék felkészülni, bármi jó megtörténhet...
 

SZILÁGYI Dorottya
Született: 1996. november 10.
Sapkaszám: 12
 
Kalandos útja volt odáig, hogy első világversenyén ugorhasson medencébe. Édesapja, a volt szövetségi kapitány Szilágyi Péter Dél-Afrikában tanította meg úszni, majd Új-Zélandon kezdett el vízilabdázni, végül egy következő állomáshelyen, Ausztráliában vált komollyá a „helyzet", olyannyira, hogy az ottani U16-os válogatottban is számítottak rá, noha csak 14 volt... Ellenben később letett arról, hogy pólózzon, egészen addig, mígnem két év kihagyás után Mihók Attila, a Dunaújváros edzője nem beszélte rá a folytatásra. Innen egyenesedett ki az út: jó társaságba került, elkezdte újra élvezni a játékot, és nem utolsósorban jöttek az eredmények is. Feltűnő a vagánysága a vízben, egyáltalán nem ijed meg, ha ront is a vízben, a következő alkalommal is beleáll a lövésbe - így szocializálódott. Remek adottságokkal bír, gyors (a lefordulások egyik nagymestere), erőszakos, magasra képes kiemelkedni, és a lövései is sokat fejlődtek az elmúlt években. Bíró Attila elmondása szerint sokat gondolkodott már a riói olimpiai előtt is, hogy betegye a csapatba, aminek most végképp eljött az ideje. Első világversenyén szerepelhet majd tehát, viszont biztosak lehetünk benne, a megilletődöttség legkisebb jelét sem láthatjuk majd rajta, bízik magában. A vb egyik nagy felfedezettje, meglepetésembere lehet!
 
A női válogatott vb-csapata
Kapusok: Gangl
Edina (UVSE), Kasó Orsolya (Dunaújváros)
Mezőnyjátékosok: Antal Dóra (Berkeley Egyetem, amerikai), Bujka Barbara (Szeged), Czigány Dóra (UVSE), Csabai Dóra (UVSE), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Illés Anna (Berkeley Egyetem, amerikai), Keszthelyi Rita (UVSE), Szilágyi Dorottya (Dunaújváros), Szücs Gabriella (UVSE), Takács Orsolya (BVSC), Tóth Ildikó (UVSE)
(A játékosok klubjaként azt a csapatot jelöltük meg, amelyből kiharcolták a kerettagságot)

VIZES VB 2017

A NŐI VÍZILABDATORNA CSOPORTJAI

A-csoport:
Olaszország, Brazília, Kanada, Kína
B-csoport: Új-Zéland, Dél-Afrika, Spanyolország, Egyesült Államok
C-csoport: Japán, Hollandia, MAGYARORSZÁG, Franciaország
D-csoport: Ausztrália, Oroszország, Kazahsztán, Görögország

JÚLIUS 16., VASÁRNAP

9:30: Olaszország-Kanada
10:50: Brazília-Kína
12:10: Új-Zéland-Spanyolország
13:30: Dél-Afrika-Egyesült Államok
17:30: Hollandia-Franciaország
18:50: Ausztrália-Kazahsztán
20:10: Japán-MAGYARORSZÁG
21:30: Oroszország-Görögország

JÚLIUS 18., KEDD

9:30: Egyesült Államok-Spanyolország
10:50: Új-Zéland-Dél-Afrika
12:10: Japán-Hollandia
13:30: Görögország-Kazahsztán
17:30: Ausztrália-Oroszország
18:50: Kína-Kanada
20:10: Franciaország-MAGYARORSZÁG
21:30: Olaszország-Brazília

JÚLIUS 20., CSÜTÖRTÖK

9:30: Japán-Franciaország
10:50: Ausztrália-Görögország
12:10: Oroszország-Kazahsztán
13:30: Olaszország-Kína
17:30: Brazília-Kanada
18:50: Új-Zéland-Egyesült Államok
20:10: Hollandia-MAGYARORSZÁG
21:30: Dél-Afrika-Spanyolország

További program
Július 22., szombat

A nyolc közé jutásért:
C2-D3
C3-D2
A2-B3
A3-B2

Július 24., hétfő

Negyeddöntő:
A1-C2/D3
B1- C3/D2
C1- A2/B3
D1-A3-B2

Július 26., szerda

Elődöntő:
A1-C2/D3 győztese-B1-C3/D2 győztese
C1- A2/B3 győztese-D1-A3-B2 győztese

Július 28., péntek

Döntő, a 3. helyért
 
 



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok