Nincs hova kapkodni

2017. július 12. 16:33

Egy edzése volt szerdán a férfiválogatottnak, a csapat tagjai pedig tovább finomították a remélhetőleg nyerő taktikát.

fotó: Madar Dávid

A konditeremből jöttek a férfiválogatott tagjai a Hajós uszodába, s volt olyan játékos, aki rétessel érkezett – késés miatt –, így egy kis harapnivaló is akadt a gyakorlás elején, illetve a végén. A köztes másfél órában pedig a szokásos labda nélküli és labdás bemelegítést követően a taktikáé volt a főszerep, hogy a hat a hat elleni, illetve az emberelőnyös, illetve –hátrányos figurák minél jobban működjenek.

„Nagy csodák már nincsenek, a finomhangolás zajlik, még egy-két apró részletet kell megbeszélni – mondta Hosnyánszky Norbert.A figurákat tudjuk, jól mennek, apró mozgásokról van szó, adott esetben tíz centiktől beszélünk, ami megváltoztathatják a figurát, segíthetik a még jobb végrehajtást.”

Az olimpiai és világbajnok pólós hozzátette, valóban szép lesz az uszoda, ha minden apró részlet is a helyére kerül – a munkások még edzés közben is sürögtek, forogtak –, s nagy élmény lesz újra a Hajósban szerepelni. Addig pedig lehet nyugodtan készülni a rajtra.

„Nincs hová kapkodni, nem is szeretném túlpörögni a felkészülést, elég ha majd a második-harmadik meccsre leszünk csúcsformában” – tette hozzá Hosnyánszky Norbert.
 
A magyar férfiválogatott vb-csapata
Kapusok:
 Decker Attila (Honvéd), Nagy Viktor (Szolnok)
Mezőnyjátékosok: Decker Ádám (Eger), Erdélyi Balázs (Eger), Gór-Nagy Miklós (OSC), Hárai Balázs (Eger), Hosnyánszky Norbert (Eger), Manhercz Krisztián (Szeged), Mezei Tamás (Szolnok), Török Béla (BVSC), Varga Dénes (Szolnok), Vámos Márton (Szolnok), Zalánki Gergő (OSC)
(A játékosok klubjaként azt a csapatot jelöltük meg, amelyből kiharcolták a kerettagságot)
 

VIZES VB 2017

A FÉRFITORNA CSOPORTJAI
A-csoport:
 Brazília, Montenegró, Kazahsztán, Kanada
B-csoport: Franciaország, Ausztrália, Olaszország, MAGYARORSZÁG
C-csoport: Spanyolország, Szerbia, Görögország, Dél-Afrika
D-csoport: Egyesült Államok, Japán, Horvátország, Oroszország

JÚLIUS 17., HÉTFŐ

9:30: Brazília-Kazahsztán
10:50: Montenegró-Kanada
12:10: Franciaország-Olaszország
13:30: Spanyolország-Görögország
17:30: Szerbia-Dél-Afrika
18:50: Egyesült Államok-Horvátország
20:10: Ausztrália-MAGYARORSZÁG
21:30: Japán-Oroszország

JÚLIUS 19., SZERDA

9:30: Franciaország-Ausztrália
10:50: Dél-Afrika-Görögország
12:10: Spanyolország-Szerbia
13:30: Oroszország-Horvátország
17:30: Egyesült Államok-Japán
18:50: Kanada-Kazahsztán
20:10: MAGYARORSZÁG-Olaszország
21:30: Brazília-Montenegró

JÚLIUS 21., PÉNTEK

9:30: Spanyolország-Dél-Afrika
10:50: Szerbia-Görögország
12:10: Egyesült Államok-Oroszország
13:30: Japán-Horvátország
17:30: Brazília-Kanada
18:50: Montenegró-Kazahsztán
20:10: Franciaország-MAGYARORSZÁG
21:30: Ausztrália-Olaszország

További program
Július 23., vasárnap

A nyolc közé jutásért:
C2-D3
C3-D2
A2-B3
A3-B2

Július 25., kedd

Negyeddöntő:
A1-C2/D3
B1- C3/D2
C1- A2/B3
D1-A3-B2

Július 27., csütörtök

Elődöntő:
A1-C2/D3 győztese-B1-C3/D2 győztese
C1- A2/B3 győztese-D1-A3-B2 győztese

Július 29., szombat

Döntő, a 3. helyért



E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok