Fotózás, küzdelem

2017. július 11. 21:49

Második edzőmeccsét is lejátszotta az amerikai válogatott ellen a női nemzeti együttes Egerben, amely hétfő után kedden is nagy csatát vívott az olimpiai és világbanok riválissal.

fotó: Madar Dávid

„Ez a fiataloknak való feladat” – mondta mosolyogva Keszthelyi Rita, amikor a csapatfotózás végeztével három lánynak még maradnia kellett egy-két plusz kép elkészítésére, így aztán a Gurisatti Gréta, Illés Anna, Szilágyi Dorottya trió mutathatta meg a válogatott új dresszét. 

A képek elkészítése után aztán gyorsan csatlakoztak a társakhoz, s noha a sötétedés miatt azért igyekezni kellett, az alapos, jó félórás bemelegítés így sem maradhatott el. Majd miközben a hangosbemondó a közelgő zárórára figyelmeztette a strandolókat, Bíró Attila a sípjába fújt, magához hívta a lányok, s vázolta nekik, hogy mit vár tőlük a kétkapuzás során.

A lányok odatették magukat, s hatalmas harcot vívtak az amerikaiakkal, és – persze más választásuk nem lévén – fizikailag is állták a sarat a második negyedtől egyre keményebbé váló találkozón. Ekkor már kezdtük érteni, miért mondta Bíró Attila, hogy elképzelhető, hogy szerdán már csak az emberfórokat gyakorolják, elkerülve a még nagyobb feszültséget.

A második félidőre aztán némiképp békésebb mederben folyt a találkozó, persze továbbra is kőkemény párharcokat láttunk, s talán kicsit fölénybe került az amerikai együttes, de a mieink igyekeztek tartani a lépést a riválissal.

„Hétfőn kicsit szorosabb meccset vívtunk, mint kedden, de nem lehet nagyon komoly következtetéseket levonni abból, hogy nyerünk, vagy kikapunk, ez csak egy edzőmeccs, a világbajnokságon egészen más körítés lesz. Tudjuk, hogy az amerikai válogatott nagyon erős, ezért is hasznos, hogy itt vannak és velük készülhetünk” – mondta Gangl Edina, a válogatott kapusa.
 
A női válogatott vb-csapata 
Kapusok: Gangl
 Edina (UVSE), Kasó Orsolya (Dunaújváros)
Mezőnyjátékosok: Antal Dóra (Berkeley Egyetem, amerikai), Bujka Barbara (Szeged), Czigány Dóra (UVSE), Csabai Dóra (UVSE), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Illés Anna (Berkeley Egyetem, amerikai), Keszthelyi Rita (UVSE), Szilágyi Dorottya (Dunaújváros), Szücs Gabriella (UVSE), TakácsOrsolya (BVSC), Tóth Ildikó (UVSE)
(A játékosok klubjaként azt a csapatot jelöltük meg, amelyből kiharcolták a kerettagságot)
 

VIZES VB 2017
 
A NŐI VÍZILABDATORNA CSOPORTJAI

A-csoport:
 Olaszország, Brazília, Kanada, Kína
B-csoport: Új-Zéland, Dél-Afrika, Spanyolország, Egyesült Államok
C-csoport: Japán, Hollandia, MAGYARORSZÁG, Franciaország
D-csoport: Ausztrália, Oroszország, Kazahsztán, Görögország

JÚLIUS 16., VASÁRNAP

9:30: Olaszország-Kanada
10:50: Brazília-Kína
12:10: Új-Zéland-Spanyolország
13:30: Dél-Afrika-Egyesült Államok
17:30: Hollandia-Franciaország
18:50: Ausztrália-Kazahsztán
20:10: Japán-MAGYARORSZÁG
21:30: Oroszország-Görögország

JÚLIUS 18., KEDD

9:30: Egyesült Államok-Spanyolország
10:50: Új-Zéland-Dél-Afrika
12:10: Japán-Hollandia
13:30: Görögország-Kazahsztán
17:30: Ausztrália-Oroszország
18:50: Kína-Kanada
20:10: Franciaország-MAGYARORSZÁG
21:30: Olaszország-Brazília

JÚLIUS 20., CSÜTÖRTÖK

9:30: Japán-Franciaország
10:50: Ausztrália-Görögország
12:10: Oroszország-Kazahsztán
13:30: Olaszország-Kína
17:30: Brazília-Kanada
18:50: Új-Zéland-Egyesült Államok
20:10: Hollandia-MAGYARORSZÁG
21:30: Dél-Afrika-Spanyolország

További program
Július 22., szombat

A nyolc közé jutásért:
C2-D3
C3-D2
A2-B3
A3-B2

Július 24., hétfő

Negyeddöntő:
A1-C2/D3
B1- C3/D2
C1- A2/B3
D1-A3-B2

Július 26., szerda

Elődöntő:
A1-C2/D3 győztese-B1-C3/D2 győztese
C1- A2/B3 győztese-D1-A3-B2 győztese

Július 28., péntek

Döntő, a 3. helyért 



Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok