„Jó lesz itt játszani”

2017. július 11. 14:37

Először edzett a Hajós uszoda versenymedencéjében a férfiválogatott, amely jövő hétfőn Ausztrália ellen játssza majd az első meccsét a világbajnokságon.

fotó: Madar Dávid

Miközben mindenfelé még munkások végzik az utolsó és utolsó előtti simításokat, a Hajós uszoda 50-es medencéjében már a férfiválogatott tagjai gyakorolnak. (A lányok a múlt héten az Ausztrálokkal edzettek ugyanitt, szóval mindkét csapatunk kipróbálta már a versenymedencét.) Märcz Tamás szövetségi kapitány hétfőre pihenőt adott a csapatnak, amely számára így kedden rajtolt a világbajnoki felkészülés utolsó hete.

„Már a múlt héten is bejöttem az uszodába, hogy megnézzem, milyen érzés – kezdte Märcz Tamás. – Szűknek tűnik a Széchy, vagy a többi uszoda után, mert ugyan a kötelek ugyanakkora pályát adnak ki, de a medence öt méterrel keskenyebb. Egyébként nagyon tetszik az uszoda, a lelátók, jó kis katlan, jó lesz itt játszani.”

A szakvezető a héten természetesen már nem hajtja szét a játékosokat, a korábbiakhoz képest kevesebb az úszás – persze azért két erősebb penzum lesz a héten, de több nem –, rövidülnek az edzések, s még nagyobb szerepet kap a taktika. Akár edzés közben, vagy éppen utána, amit jól mutat, hogy a gyakorlás végeztével Märcz Tamás és Varga Dénes percekig beszélgettek a taktikai táblával a kezükben.

„Lassan elkezdünk speciálisan az első két mérkőzéssel foglalkozni, az ausztrálokkal és az olaszokkal, már ma délelőtt is csináltunk olyan mozgásokat, ami az olaszokra jellemző, ami nekünk is hasznos lehet támadásban – folytatta Märcz Tamás, aki a bruttó másfél napos szünet alatt sem szakadt el teljesen a vízilabdától. – Előfordult, hogy fél óra is eltelt úgy, hogy nem jutott eszembe semmi vízilabdával kapcsolatos dolog. Persze nekünk ilyenkor is sok teendőnk van, hiszen a csapattal kapcsolatos háttérmunkát is végezzük, de azért sikerült kikapcsolni. Igaz, közben bennem van a tettvágy, hogy ugyan pihenő van, de mennék már, dolgoznék tovább. Bennem is kezd emelkedni az adrenalin.”
 
A magyar férfiválogatott vb-csapata
Kapusok:
 Decker Attila (Honvéd), Nagy Viktor (Szolnok)
Mezőnyjátékosok: Decker Ádám (Eger), Erdélyi Balázs (Eger), Gór-NagyMiklós (OSC), Hárai Balázs (Eger), Hosnyánszky Norbert (Eger), ManherczKrisztián (Szeged), Mezei Tamás (Szolnok), Török Béla (BVSC), Varga Dénes (Szolnok), Vámos Márton (Szolnok), Zalánki Gergő (OSC)
(A játékosok klubjaként azt a csapatot jelöltük meg, amelyből kiharcolták a kerettagságot)

VIZES VB 2017
 
A FÉRFITORNA CSOPORTJAI
A-csoport:
 Brazília, Montenegró, Kazahsztán, Kanada
B-csoport: Franciaország, Ausztrália, Olaszország, MAGYARORSZÁG
C-csoport: Spanyolország, Szerbia, Görögország, Dél-Afrika
D-csoport: Egyesült Államok, Japán, Horvátország, Oroszország

JÚLIUS 17., HÉTFŐ

9:30: Brazília-Kazahsztán
10:50: Montenegró-Kanada
12:10: Franciaország-Olaszország
13:30: Spanyolország-Görögország
17:30: Szerbia-Dél-Afrika
18:50: Egyesült Államok-Horvátország
20:10: Ausztrália-MAGYARORSZÁG
21:30: Japán-Oroszország

JÚLIUS 19., SZERDA

9:30: Franciaország-Ausztrália
10:50: Dél-Afrika-Görögország
12:10: Spanyolország-Szerbia
13:30: Oroszország-Horvátország
17:30: Egyesült Államok-Japán
18:50: Kanada-Kazahsztán
20:10: MAGYARORSZÁG-Olaszország
21:30: Brazília-Montenegró

JÚLIUS 21., PÉNTEK

9:30: Spanyolország-Dél-Afrika
10:50: Szerbia-Görögország
12:10: Egyesült Államok-Oroszország
13:30: Japán-Horvátország
17:30: Brazília-Kanada
18:50: Montenegró-Kazahsztán
20:10: Franciaország-MAGYARORSZÁG
21:30: Ausztrália-Olaszország

További program
Július 23., vasárnap

A nyolc közé jutásért:
C2-D3
C3-D2
A2-B3
A3-B2

Július 25., kedd

Negyeddöntő:
A1-C2/D3
B1- C3/D2
C1- A2/B3
D1-A3-B2

Július 27., csütörtök

Elődöntő:
A1-C2/D3 győztese-B1-C3/D2 győztese
C1- A2/B3 győztese-D1-A3-B2 győztese

Július 29., szombat

Döntő, a 3. helyért



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok