Vannak variációk a válogatott tarsolyában

2017. július 10. 12:29

Három nap alatt három meccset nyert meg a férfiválogatott a BENU-kupán, s Märcz Tamás kapitány örömmel látta, hogy rugalmasan tud védekezést váltani a csapat, de a javítandó elemekből is akad még néhány.

fotó: Madar Dávid

A BENU-kupa fő tanulsága az volt, hogy a magyar csapat képes lendületes játékra, képes egyik pillanatról a másikra nekirugaszkodni, amennyiben pedig ez a kanadai, német, román triónál erősebb riválisokkal szemben is működik, az nagyon sokat érhet.

„Gyorsan tudunk védekezést váltani, legalább három fajta van a tarsolyunkban, amit tudunk variálni, és így könnyebben meg lehet zavarni azt a csapatot, amelyik éppen szembe jön velünk – mondta Märcz Tamás szövetségi kapitány. – Volt olyan védekezési variáció is, amiről azt gondoltam, csak Kanada ellen húzzuk elő, de aztán a németek és a románok ellen is alkalmaztuk. Jónak tűnik, a játékosok komfortosan érezték magukat ebben a formációban is, a jövőben is ez plusz fegyver lehet. A védekezés mellett pedig az is jó volt, hogy mindenki sok gólt szerzett, amely önbizalom-növelő a vb előtt.”

A szakvezető szerint elsősorban az emberelőnyös játékot kell még csiszolni – a BENU-kupa három meccsén 33/16 volt a mutató, ami egyébként egész jó –, de Märcz Tamás úgy véli, gyakorlatilag minden játékelemben lehet még 5-10 százaléknyit előbbre lépni a július 17-i rajtig.

A válogatott tagjai hétfőre szabadnapot kaptak, s kedden folytatják az edzéseket, s remélhetőleg, akkor már Varga Dénes is teljes értékű harcosként szállhat vízbe, hiszen az előző héten végig könnyített edzésmunkát végzett a csapatkapitány.

„Varga Dénes mindig hiányzik, a jelenléte, a zsenialitása mindig színfoltja a vízilabdának, és nemcsak a magyarnak, hanem a nemzetközinek is – folytatta Märcz Tamás. – Ennek ellenére ez a helyzet is egy jó próba volt, hogy mi történik akkor ha Dumi éppen nincsen bent. Az athéni tornán is előfordult ez, igaz, akkor nem sérülés, hanem a csapat forgatása miatt pihent. BENU-kupán én kényszerítettem, hogy ne játsszon, nem volt könnyű helyzet, de erre szükség volt, hogy teljes értékű Varga Dénest kapjunk a világbajnokságra.”
 
A magyar férfiválogatott vb-csapata
Kapusok:
 Decker Attila (Honvéd), Nagy Viktor (Szolnok)
Mezőnyjátékosok: Decker Ádám (Eger), Erdélyi Balázs (Eger), Gór-NagyMiklós (OSC), Hárai Balázs (Eger), Hosnyánszky Norbert (Eger), ManherczKrisztián (Szeged), Mezei Tamás (Szolnok), Török Béla (BVSC), Varga Dénes (Szolnok), Vámos Márton (Szolnok), Zalánki Gergő (OSC)
(A játékosok klubjaként azt a csapatot jelöltük meg, amelyből kiharcolták a kerettagságot)
 

VIZES VB 2017

A FÉRFITORNA CSOPORTJAI
A-csoport:
 Brazília, Montenegró, Kazahsztán, Kanada
B-csoport: Franciaország, Ausztrália, Olaszország, MAGYARORSZÁG
C-csoport: Spanyolország, Szerbia, Görögország, Dél-Afrika
D-csoport: Egyesült Államok, Japán, Horvátország, Oroszország

JÚLIUS 17., HÉTFŐ

9:30: Brazília-Kazahsztán
10:50: Montenegró-Kanada
12:10: Franciaország-Olaszország
13:30: Spanyolország-Görögország
17:30: Szerbia-Dél-Afrika
18:50: Egyesült Államok-Horvátország
20:10: Ausztrália-MAGYARORSZÁG
21:30: Japán-Oroszország

JÚLIUS 19., SZERDA

9:30: Franciaország-Ausztrália
10:50: Dél-Afrika-Görögország
12:10: Spanyolország-Szerbia
13:30: Oroszország-Horvátország
17:30: Egyesült Államok-Japán
18:50: Kanada-Kazahsztán
20:10: MAGYARORSZÁG-Olaszország
21:30: Brazília-Montenegró

JÚLIUS 21., PÉNTEK

9:30: Spanyolország-Dél-Afrika
10:50: Szerbia-Görögország
12:10: Egyesült Államok-Oroszország
13:30: Japán-Horvátország
17:30: Brazília-Kanada
18:50: Montenegró-Kazahsztán
20:10: Franciaország-MAGYARORSZÁG
21:30: Ausztrália-Olaszország

További program
Július 23., vasárnap

A nyolc közé jutásért:
C2-D3
C3-D2
A2-B3
A3-B2

Július 25., kedd

Negyeddöntő:
A1-C2/D3
B1- C3/D2
C1- A2/B3
D1-A3-B2

Július 27., csütörtök

Elődöntő:
A1-C2/D3 győztese-B1-C3/D2 győztese
C1- A2/B3 győztese-D1-A3-B2 győztese

Július 29., szombat

Döntő, a 3. helyért



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok