Tagadhatatlanul mozdult az utánpótlás Horkai György belépésével: a kapitány mind az U20-as, mind az U17-es válogatottal a négy közé jutott, ám mind a szombathelyi vb-n, mind a máltai Eb-n végül maradt a negyedik hely. Továbbá a megállapítás: továbbra is évekkel vagyunk lemaradva a legjobbak mögött.

Akkor talán menjünk kicsit bele mélyebben abba, mik is a fő hiányosságok. Korántsem mellesleg, amikor a barcelonai vb után Varga Dumival beszélgettem, teljesen meg voltam döbbenve, amit a blokkolási technikáról mesélt, hogy mit tanítottak meg neki itthon, és hogy ezt miként alakították át a horvátok, mondván, katasztrofális, amit művel.
És ez csak az egyik apróság – mondja Horkai György. – Még le vagyunk maradva lábtempóban, oldalirányú mozgásokban. Mi még mindig a függőleges lábtempókba vagyunk beleragadva, az állóképességre ügyelünk, miközben az ellenfelek többsége sokkal dinamikusabb mozgásokra képes. Ott van például a bekkelés. Ahogy a 16-17 éves montenegrói és szerb játékosok mozognak, körbeússzák a centert, ahogy beállnak elé, az tanítanivaló. Kiváló az ütemérzékük, ahogy a labda repülésével párhuzamosan mozdulnak, és akkor sem kerülnek pánikba, ha a center mögé kerülnek. Látszik, hogy ezt nem két pillanat alatt tanulták meg.

Ezzel szemben mi a helyzet nálunk?
Többnyire a center nyakát fogjuk, jobb híján. Vagy rajta fekszünk, vagy nem érezzük, mennyit lehet nyomni, lökdösni kifelé, becsúszni oldalra mellé, újra felvenni a pozíciót, holtidőben azonnal eléállni. Pedig egy jó bekk mellett hosszabban lehet szorost fogni, mert nagyon nehéz egy egész meccset végigzónázni. Általában 15 másodperc van egy felállt támadásra, ha tíz másodpercet ki tudsz húzni szorosban, már csak ötöt kell zónáznod, ha viszont nem megy ötnél tovább, akkor meleg a helyzet. És ennek a bekkelés a kulcsa. Ami nem csupán a fizikai erőn múlik, az egésznek a helyezkedés a lényege, a pozíció megtartása, ahogy a labda megy körbe.

Mi van még?
A labda nélküli mozgások még eléggé ad hoc jelleggel mennek, nem annyira tudatos, mint másutt. Nálunk leginkább akkor törnek be a játékosok, ha gólt akarnak lőni, nemzetközi szinten sokkal több az olyan mozgás, amivel a centernek akarnak helyet csinálni, hogy be lehessen adni a labdát.

Mi a helyzet a centerekkel?
A pozíció felvételére és megtartására nagyobb hangsúlyt kell fektetni, mert a nemzetközi trendben azt látjuk, nem a góllövés az elsődleges. Az a fontos, hogy bemenjen a labda, mert annak többnyire kiállítás a vége, ha a pozíció megvan – a gólszerzés csak ezután jön, ha egyáltalán. Nálunk mindenáron a góllövés a fontos, másodlagos a kiállítást érő bejátszás szándéka. Tudom, ez kissé hülyén hangzik, és persze nem is szabad a magyaros vízilabdát feladni, ami alapvetően a góllövésre játszik – mégis, jobban kellene ötvözni mindezt a tudatos taktikai manőverrel, amikor inkább a kiállítás kiharcolása a cél.

Emberelőny?
Erre is, meg a normál támadásokra is igaz, hogy az előkészítésben is le vagyunk maradva, azaz aki lóbál, az tényleg hitesse el, hogy rá fogja lőni. Ez sem megy még annyira, nem csináljuk hitelesen sem zónában, sem előnyben. Fórban a belső emberek megjátszása nagyon nem megy, különösen az utánpótlás szintjén. Még mindig élénken él az a gyakorlat, hogy bentre menjen a legügyetlenebb, aztán megoldjuk szélről vagy hátulról. Holott mivel kezdődik minden hátrányos védekezés megszervezése? Fogd meg a két belsőt, mert potenciálisan azok a legveszélyesebbek. Mi meg épp őket nem akarjuk megjátszani. Sokkal tudatosabban kell erre készülni, nem véletlenül mondja ugyanezt Benedek Tibi is.

Mi a teendő?
A lehető leggyorsabban el kell terjeszteni azt az anyagot, amit összeállítottunk, mellé a videókat elkészíteni a különféle gyakorlatokkal – ha ezt mindenki elkezdi használni, abból lehet egy áttörés. A magyar vízilabda azért nincs olyan helyzetben, hogy ne tudnánk bármit megtanulni. Tibi fél év alatt megtanított a srácoknak egy olyan mozgásos védekezést, amit előtte magyar válogatott még nem csinált soha, ugyanezt hátrányban is – az eredményt látjuk. Azaz képesek vagyunk elsajátítani az újat, ha ezt nem csupán a válogatottnál csináljuk, hanem széles körben, abból látványos előrelépés lehet.

Utánpótlás-szinten ezt hogy lehetne fikszen megcsinálni, elvégre – némi túlzással – Benedek Tibi nem tarthat edzést mindig, mindenkinek...
Az biztos, több kell annál, mint ami eddig a korosztályos összetartások alkalmával történt, hogy az edzők bekülték a gyerekeket a havi egy alkalommal játszani, és nagyjából ennyiből állt a foglalkozás. Az én javaslatom most az volt, hogy alakítsunk ki négy edzőközpontot Pesten, Kecskeméten, Miskolcon és Fehérvárott, ahol minden hónapban két korosztálynak tartunk edzéseket. Nyolcvan-száz gyerek lehet itt szem előtt, akiknek ugyanazt a rendszert tanítjunk havonta egy hétvégén, amit szabaddá tettünk a versenynaptárban, azaz három edzésük lesz. És az edzésterv egységes lesz, azaz mindenütt ugyanazt kell csinálni – ami a szerbeknél, horvátoknál klubszinten is kötelező. Mi egyelőre csak ajánljuk. Tudod, hogy van ez: lehet, hogy én rossz taktikát adok, de ha mindenki betartja, abból még kisülhet valami – ha viszont az egyik fele ezt játssza, a másik fele azt, az régen rossz. Az új felállással három-négy éven belül már komoly eredmények születhetnek, azaz utolérhetjük azokat a nemzeteket, amelyek még előttünk járnak.