„Másik sebességi fokozatba kapcsoltunk”

2017. július 08. 23:03

Jól kezdte és jól zárta a németek elleni mérkőzést a magyar válogatott a BENU-kupán, közben pedig nagyot küzdött a riválissal, a találkozó után Mezei Tamás és Manhercz Krisztián értékelte a meccset.

fotó: Madar Dávid

Előbb emberelőnyt, majd ötméterest harcolt ki Mezei Tamás a negyedik negyed elején, szóval alaposan kivette a részét a magyar válogatott mindent elsöprő nyolc percéből, amelynek az lett a vége, hogy 9–8-ról 15–8-ra húzott el a válogatott a németek ellen.

„A harmadik negyedig nehéz meccs volt, aztán a negyedre egy másik sebességi fokozatba kapcsoltunk, és megmutattuk, hogy kinek hol a helye, de nem akarok ilyen nagy szavakat használni – mondta Mezei Tamás. – Jól kezdtük a meccset, aztán kihagytunk egy pár helyzetet, a németek pedig mindig találtak egy pár gólt, amivel fel tudtak zárkózni. Nekem is volt két helyzetem, amivel a későbbiek folyamán jobban kell sáfárkodnom.”

A hatalmas lendülettel behúzott záró negyedben Manhercz Krisztián is megvillant, előbb remek egyéni akció végén lőtte ki a bal alsót, majd Erdélyi Balázstól kapott egy remek passzt, amelyből megszerezte a harmadik gólját is.

fotó: Madar Dávid

„A németek felvállalták a fizikai párharcokat, mi természetesen felvettük a kesztyűt, így elég kemény volt a meccs, de a sportszerűség határát egyszer sem lépte túl. Sajnos sok kiállítást ítéltek ellenünk, ezen a jövőben dolgoznunk kell, mert nem biztos, hogy az erősebb válogatottak ellen is belefér majd ennyi emberhátrányos helyzet. Látszott rajtunk, hogy pénteken már lejátszottunk egy meccset, kicsit fáradtabbak voltunk, de az utolsó negyedben mutatott játékunk javít az összképen” – mondta Manhercz Krisztián.
 
BENU-kupa, nemzetközi férfitorna, BVSC-uszoda, 2. nap
Magyarország-Németország 15-9 (4-2, 2-2, 3-4, 6-1)
Vezette: Endrus (kanadai), Tóth F. (romániai)
 
MAGYARORSZÁG: Decker A. - Manhercz 3, Vámos 3, Hosnányszky 2, Decker Á., Erdélyi 2, Hárai. Csere: Török, Zalánki 3, Gór-Nagy 1, Mezei 1. Szövetségi kapitány: Märcz Tamás
 
NÉMETORSZÁG: Götz - van der Bosch 1, Real, Preuss, M. Stamm 1, Schulcz 1, Restovic. Csere: Strelezkij 2, Jüngling 3, Illinger 1, Tadin, Korbel. Szövetségi kapitány: Hagen Stamm

(Teljes jegyzőkönyv: itt)
 
Kanada-Románia 14-15 (4-4, 4-6, 3-5, 3-0)
Gólszerzők: Constantin-Bicari 4, Halajian 4, Torakis 2, Thumwood 2, Robinson, Lappins, ill. Negrean 5, Radu 3, Fulea 3, Ghibam 2, Amtipa, Chioveanu
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
 
Az állás: 1. Magyarország 6 pont, 2. Románia 3, 3. Németország 3, 4. Kanada 0
 
A további program:
Július 9., vasárnap
Kanada-Németország, 10:00
Magyarország-Románia, 11:45
Magyarország-Olaszország, 13:45 (junior)
Görögország-Oroszország, 15:30 (junior)

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok