Imponáló teljesítmény

2017. július 07. 19:28

Nem okozott gondot a magyar válogatott Kanada legyőzése, Märcz Tamás együttese fölényes sikerrel kezdte a BENU-kupát.

fotó: Balogh Máté

A válogatott legrutinosabb tagja, Gór-Nagy Miklós szerezte a BENU-kupa első magyar gólját, amelyre alig több mint két percet kellett várni, amikor aztán a védő centereket idéző mozdulattal húzta a kapuba Erdélyi Balázs passzát.
 
A világbajnok védő gólja megadta az alaphangot, és a folytatásban is magyar válogatott dominált. Az első negyedben még gólt sem kapott az együttes, miközben Hosnyánszky Norbert emberelőnyből, illetve Török Béla akcióból szerzett góljával már 3-0-ra vezetett Märcz Tamás együttese.
 
És ez tényleg csak a kezdet volt, a második negyedben ugyanis öt gólt szerzett a magyar válogatott, Vámos Márton duplázott, aztán Erdélyi Balázs is meglőtte a második, Manhercz Krisztián pedig az első gólját. Igaz, a 10. percben Kanada is betalált, de ez csak azt jelentette, hogy a válogatott a második negyedet nem nullára, hanem egyre nyerte meg.
 
Jó volt látni a fegyelmezett védekezést, no meg a remek gólokat, továbbá szintén örömteli volt, hogy ezúttal már Hárai Balázs is vízbe szállt (szerzett is egy pár emberfórt), s bár Varga Dénes még pihent, remélhetőleg hamarosan teljesen egészséges lesz a csapat kapitánya.
 
Térfélcsere után meglett az első triplázónk Erdélyi Balázs, akitől viszont nem akart lemaradni Vámos Márton, így ő is meglőtte a harmadik gólját (egyet kaptunk, de belefért). A záró negyedben aztán Hosnyánszky Norbert is eljutott háromig, ha pedig ő hármat szerez, akkor Vámos Mártonnak és Erdélyi Balázsnak négyet kell – a negyedik negyed derekán utóbbi megúszásgóljával 15–2-re vezetett a válogatott. A vége 17–4 lett, Zalánki Gergő lőtte az utolsó magyar gólt, jöhetnek szombaton a németek.
 
BENU-kupa, nemzetközi férfitorna, BVSC-uszoda, 1. nap
Magyarország-Kanada 17-4 (3-0, 5-1, 4-1, 5–2)
Vezette: Schop (német), Tóth F. (romániai)
 
MAGYARORSZÁG: Nagy V. - Manhercz K. 3, Vámos 4, Hosnyánszky 3, Gór-Nagy 1, Erdélyi 4, Mezei. Csere: Török, Zalánki 1, Decker Á., Hárai. Szövetségi kapitány: Märcz Tamás
 
KANADA: Rodenovic - Patterson, Constantin-Bicari, Halajian 1, Robinson 1, D'Souza 1,  Thumwood 1. Csere: Soleimanipak, Blanchard, Lappins, Radojcic, Gros, Randall (kapus). Szövetségi kapitány: Pino Porzio
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
 
Németország-Románia 7-6 (1-1, 2-1, 1-3, 3-1)
Gólszerzők: Jüngling 2, Van der Bosch, Real, Preuss, Stamm, Schulz, ill. Radu 2, Vramceanu 2, Negrean, Oanta
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
 
A további program:
Július 8., szombat
Oroszország-Olaszország, 14:00 (junior)
Magyarország-Görögország, 16:00 (junior)
Kanada-Románia, 18:00
Magyarország-Németország, 20:00
 
Július 9., vasárnap
Kanada-Németország, 10:00
Magyarország-Románia, 11:45
Magyarország-Olaszország, 13:45 (junior)
Görögország-Oroszország, 15:30 (junior)



BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok