Végig hitt a keretbe kerülésben

2017. július 07. 08:17

Beszakadt dobhártyával kezdte a felkészülést Mezei Tamás, de sérülten is keményen dolgozott, aztán miután visszatért, meggyőzte Märcz Tamás kapitány, így újoncként lehet ott a vb-n!

fotó: Madar Dávid

Ha a férfiválogatott tagjai közül valakinek, akkor Mezei Tamásnak bőven kijutott a szárazföldi munkából a nemzeti együttes felkészülése során. A Szolnokkal május végén Bajnokok Ligája-győzelmet ünneplő centernek ugyanis a Jug Dubrovnik elleni fináléban beszakadt a dobhártyája, ezért a világbajnoki felkészülés első szakaszában nem mehetett vízbe, majd mehetett vízbe, de csak nyakig, hogy aztán végre zöld utat kapjon az orvosoktól.

Ekkor viszont a társak már javában készültek, sőt már a spanyol válogatottal közös kétkapuzásokon is túlestek, majd amikor Madridból hazatért az együttes, s egy nap szünetet követően újra edzésbe állt, akkor térhetett vissza Mezei Tamás.

„Végig bíztam abban, hogy bekerülhetek a csapatba, még ha valóban nem volt könnyű a helyzet – mondta Mezei Tamás. – A sérüléssel együtt hívtak be a keretbe, úgy voltam vele, hogy azért, mert a stáb számít rám és azt gondolja, hogy fel tudok épülni. Fizikailag még mindig nem vagyok a csúcson, de van még másfél-két hét, mire jön a vb rendben leszek.”

A 26 esztendős pólós karrierje során először szerepelhet világversenyen a felnőttválogatott színeiben, amellyel kapcsolatban elmondta, nagy álma vált ezzel valóra, s hatalmas kő esett le a szívéről, amikor megtudta, ott lehet a budapesti vb-n.

„Az egész szezon során nyújtott teljesítményem is közrejátszhatott abban, hogy bekerültem, újonc vagyok, második számú centerként nem is könnyű az ember helyzete, de bizakodó vagyok. Kis Gábor mellett pallérozódtam, mondhatom, egész jó helyen, és ha a válogatottban nem is, a Szolnokban azért bőven szereztem nemzetközi rutint” – tette hozzá Mezei Tamás, hangsúlyozva, hogy ő nem a válogatottságtól visszavonuló Kis Gábor helyére akart bekerülni, hanem reméli, azért kerettag, mert szükség van az ő játékára. Ami pedig a vágyait illeti, nem kertelt, határozottan kijelentette, hogy arannyal lenne elégedett!

„A négy közé mindenképpen szeretnék bejutni, onnantól meg bárkit meg lehet verni – folytatta a center. – Egyébként sem mennék bele abba, hogy rangsoroljam a csapatokat, el kéne már engedni azt, hogy tartunk az ellenfelektől, tartsanak inkább ők tőlünk. A hazai közönség plusz erőt adhat, kevés szebb dolog van, mint otthon nyerni, ez kellő motivációt adhat mindenkinek.”

A pénteken kezdődő BENU-kupával kapcsolatban Mezei Tamás úgy vélekedik, hogy a torna során csapatszinten lehet lépegetni előre, még tovább gyakorolni, finomítani a különböző elemeket. A tornára a jegyek ITT kaphatók!
 
A magyar férfiválogatott vb-csapata
Kapusok:
 Decker Attila (Honvéd), Nagy Viktor (Szolnok)
Mezőnyjátékosok: Decker Ádám (Eger), Erdélyi Balázs (Eger), Gór-Nagy Miklós (OSC), Hárai Balázs (Eger), Hosnyánszky Norbert (Eger), Manhercz Krisztián (Szeged), Mezei Tamás (Szolnok), Török Béla (BVSC), Varga Dénes (Szolnok), Vámos Márton (Szolnok), Zalánki Gergő (OSC)
(A játékosok klubjaként azt a csapatot jelöltük meg, amelyből kiharcolták a kerettagságot)
 

BENU-kupa nemzetközi férfitorna, Budapest, BVSC-uszoda
A program
Július 7., péntek
Olaszország-Görögország, 14:30 (junior)
Németország-Románia, 16:30
Magyarország-Kanada, 18:30
Magyarország-Oroszország, 20:30 (junior)

Július 8., szombat
Oroszország-Olaszország, 14:00 (junior)
Magyarország-Görögország, 16:00 (junior)
Kanada-Románia, 18:00
Magyarország-Németország, 20:00

Július 9., vasárnap
Kanada-Németország, 10:00
Magyarország-Románia, 11:45
Magyarország-Olaszország, 13:45 (junior)
Görögország-Oroszország, 15:30 (junior)
 

VIZES VB 2017

A FÉRFITORNA CSOPORTJAI
A-csoport:
 Brazília, Montenegró, Kazahsztán, Kanada
B-csoport: Franciaország, Ausztrália, Olaszország, MAGYARORSZÁG
C-csoport: Spanyolország, Szerbia, Görögország, Dél-Afrika
D-csoport: Egyesült Államok, Japán, Horvátország, Oroszország

JÚLIUS 17., HÉTFŐ

9:30: Brazília-Kazahsztán
10:50: Montenegró-Kanada
12:10: Franciaország-Olaszország
13:30: Spanyolország-Görögország
17:30: Szerbia-Dél-Afrika
18:50: Egyesült Államok-Horvátország
20:10: Ausztrália-MAGYARORSZÁG
21:30: Japán-Oroszország

JÚLIUS 19., SZERDA

9:30: Franciaország-Ausztrália
10:50: Dél-Afrika-Görögország
12:10: Spanyolország-Szerbia
13:30: Oroszország-Horvátország
17:30: Egyesült Államok-Japán
18:50: Kanada-Kazahsztán
20:10: MAGYARORSZÁG-Olaszország
21:30: Brazília-Montenegró

JÚLIUS 21., PÉNTEK

9:30: Spanyolország-Dél-Afrika
10:50: Szerbia-Görögország
12:10: Egyesült Államok-Oroszország
13:30: Japán-Horvátország
17:30: Brazília-Kanada
18:50: Montenegró-Kazahsztán
20:10: Franciaország-MAGYARORSZÁG
21:30: Ausztrália-Olaszország

További program
Július 23., vasárnap

A nyolc közé jutásért:
C2-D3
C3-D2
A2-B3
A3-B2

Július 25., kedd

Negyeddöntő:
A1-C2/D3
B1- C3/D2
C1- A2/B3
D1-A3-B2

Július 27., csütörtök

Elődöntő:
A1-C2/D3 győztese-B1-C3/D2 győztese
C1- A2/B3 győztese-D1-A3-B2 győztese

Július 29., szombat

Döntő, a 3. helyért



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok