Elégedettek az U17-es Eb főszereplői

2013. szeptember 17. 14:41

A máltai Eb-n negyedik helyet szerző srácok hazatértek, és mindannyiuknak következnek a nem is olyan szürke hétköznapok.

Alig értek haza – úgy éjfélkor - a máltai Európa-bajnokságról a fiatalok, többségüknek nem sok ideje volt a pihenésre. Kiss Kristófot például éppen a gimiben értük el telefonon, nincs megállás, a sport mellett fontos a tanulás is.
 
Négy játékos mondja most el, miért kell örülni a negyedik helynek.

Hornyák Olivér úgy véli, a csapat nagyon egységes, és a jövőre nézve ez mindenképpen bizakodásra ad okot.

„Összességében egy sikeres Európa-bajnokságon vagyunk túl, hiszen a célt teljesítettük, a négy közé jutottunk. Ott aztán nem volt szerencsénk, ami másoknak befelé pattant, nekünk kifelé. Az olaszok elleni utolsó bekapott két gól is a mi blokkunkról ment a kapuba. Jövőre, ha jól tudom, Isztambulban lesz a világbajnokság, ott is szeretnénk majd a négybe kerülni, és ha lehet, megcsípni egy érmet. Nagyon egységes a csapatunk, tíz napig voltunk együtt, összezárva, egyetlen rossz szó nem hangzott el. A magam teljesítményével elégedett vagyok, főként, a védekezésben kaptam feladatokat” – mondta Olivér, aki most pár nap pihenőt kap, aztán az egriek főiskolai csapatának OB I/B-s feladataira koncentrál, majd októberben kezdődik az ifjúsági bajnokság, és ha minden jól megy, a ZF-Eger felnőtt csapatának néhány bajnokiján is szerepet kap majd.

Kiss Kristóf szerint fontos volt, hogy hallgattak a játékosok Kis Istvánra és Horkai Györgyre.

„Az a véleményem, mint Gyuri bának, színvonalas volt az Európa-bajnokság, sokszor apróságokon múlt, ki hagyja el győztesen a medencét. A horvátok ellen például Szatmári Kristóf klasszisa kellett ahhoz a félpályás gólhoz. Azt gondolom, a magyar csapat jól játszott, ebben nagy szerepe van Kis Istvánnak és Horkai Györgynek, és közülünk senki sem vette félvállról azt, amit mondtak. Szerintem jó eredmény a negyedik hely, Fecsó bácsi is azt mondta, az elvárásoknak megfeleltünk. Ha továbbra is ilyen komolyan vesszük magunkat, akkor sikeresek lehetünk a jövőben” – mondta a sok Kristóf egyike, aki a suli mellett az UVSE ifi és OB I/B-s csapatának pólózik majd a szezonban.

Csacsovszky Erik azt mondja, a csapat folyamatosan fejlődött az Eb alatt.

„Szerintem, mint első Európa-bajnokság és világverseny, nem sikerült rosszul, jól teljesítettünk. Talán a csoportmeccsek eleje sikerülhetett volna jobban, az olaszok ellen 1-5-tel nyitottunk, viszont onnantól kezdve fokozatosan javultunk. Ahogy Horkai György is mondta, minden meccsen kitartóan, a végsőkig küzdöttünk. Sajnos, az egész nyáron pechesek voltunk, a két utolsó meccsen is legalább három-három gól a blokkunkról ment a kapuba. Ez az eredmény egy nagyon biztató kezdet, benne van, hogy jövőre érmet tudunk szerezni a világbajnokságon. Ami a magam teljesítményét illeti: szerintem az első mérkőzéseken még nem tudtam megfelelően beilleszkedni a játékba, utána viszont már igen, később már elégedett lehettem magammal” – így Erik, aki még hozzátette, „most már muszáj iskolába mennie”, majd a Honvéd csapatával egy háromnapos linzi edzőtábor következik, majd a korosztályos bajnokik a szezon során.

Tóth Kristóf is azt mondja, nem lehet gond a későbbiekben sem a társasággal.

"Nagyon jól sikerült ez az Eb, még akkor is, ha az elején kicsit döcögött még a játékunk. A célt teljesítettük, a döntő csak ráadás lett volna, persze sajnáltuk, hogy nem jött össze, nem volt szerencsénk. Foghatnánk a bíráskodásra is, de nem érdemes, mert nyilván nem voltunk elég jók, hogy most az utolsó akadályt is vegyük. Fontos, hogy az egész csapat jól érezte magát az Európa-bajnokságon. Novemberben elkezdjük újra a felkészülést, nem hiszem, hogy gond lehet a folytatásban. Nekem személy szerint elég jól sikerült az Eb, gólokat is lőttem, talán nem is várták volna tőlem. Egy napi pihenőt kaptam, aztán a hétvégén már az Újpesttel jön a bajnoki forduló".

Fiú U17-es Európa-bajnokság, Málta, a mieink eredménysora:

Olaszország-Magyarország 10-9 (5-1, 1-1, 1-5, 3-2)
Magyarország-Grúzia 9-5 (4-1, 2-0, 2-1, 1-3)
Németország-Magyarország 6-10 (2-5, 2-2, 0-1, 2-1)
Magyarország-Franciaország 12-11 (3-0, 3-3, 2-2, 4-6)
Magyarország-Horvátország 13-12 (2-3, 4-1, 3-3, 1-3, 1-1, 2-1) – hosszabbítás után
Szerbia-Magyarország 12-10 (2-2, 2-2, 4-2, 4-4)
Olaszország-Magyarország 10-9 (1-2, 2-1, 3-2, 4-4)

A végeredmény: 1. Montenegró 2. Szerbia 3. Olaszország 4. Magyarország

A magyar válogatott tagjai: Molnár Benedek, Vadovics Viktor, Kiss Kristóf, Szatmári Kristóf, Pellei Frank, Hornyák Olivér, Hulmann Kristóf, Csacsovszky Erik, Manhercz Krisztián, Vogel Simon, Vogel Soma, Tóth Kristóf, Sélley Domonkos. Szövetségi kapitány: Horkai György Vezetőedző: Kis István



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok