Három nap, három meccs: kezdődik a Vodafone-kupa!

2017. július 05. 12:08

Az ausztrálok ellen kezd a Vodafone-kupán a női válogatott, amely a vb-felkeszülés utolsó előtti hetében Új-Zélanddal és az Egyesült Államokkal is megmérkőzik.

A tavalyi Európa-bajnoki sikert egy miskolci tornagyőzelem vezette fel a női válogatottnál, szóval bízunk benne, hogy az újabb miskolc(tapolca)i torna ismét jól sikerül, s egyúttal kabalaként is működik majd.

„Szeretném, ha jól játszanánk, az eredmény pedig azért fontos, mert nem a Vodafone-kupa a fő cél, de szeretnénk olyan teljesítményt nyújtani, önbizalmat szerezni, ami kihatással lehet a vb-re is” – mondta Bíró Attila szövetségi kapitány, aki három tengerentúli riválissal szemben tesztelheti a lányokat.

A csapat egyébként most játszik először tétmeccset a világbajnoki keret kihirdetése óta, s három különböző erősségű ellenféllel találkozik, a csúcsot egyértelműen a pénteki rangadó jelenti, az olimpiai és világbajnoki címvédő Egyesült Államok ellen.

Aki teheti, az látogasson ki a miskolctapolcai uszodába, akinek pedig erre nincs lehetősége, az az M4 Sporton követheti a női válogatott meccseit. No meg természetesen honlapunk is beszámol minden apró részletről!
 
Vodafone-kupa nemzetközi női torna, Miskolctapolca
A program
Július 5., szerda
Egyesült Államok-Új-Zéland, 18:00
Magyarország-Ausztrália, 20:00 (tv: M4 Sport)

Július 6., csütörtök
Egyesült Államok-Ausztrália, 18:00
Magyarország-Új-Zéland, 20:00 (tv: M4 Sport)

Július 7., péntek
Új-Zéland-Ausztrália, 18:00
Magyarország-Egyesült Államok, 20:00 (tv: M4 Sport)

A női válogatott vb-csapata
Kapusok: Gangl Edina (UVSE), Kasó Orsolya (Dunaújváros)
Mezőnyjátékosok: Antal Dóra (Berkeley Egyetem, amerikai), Bujka Barbara (Szeged), Czigány Dóra (UVSE), Csabai Dóra (UVSE), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Illés Anna (Berkeley Egyetem, amerikai), Keszthelyi Rita (UVSE), Szilágyi Dorottya (Dunaújváros), Szücs Gabriella (UVSE), Takács Orsolya (BVSC), Tóth Ildikó (UVSE)
(A játékosok klubjaként azt a csapatot jelöltük meg, amelyből kiharcolták a kerettagságot)
 

VIZES VB 2017

A NŐI VÍZILABDATORNA CSOPORTJAI

A-csoport:
Olaszország, Brazília, Kanada, Kína
B-csoport: Új-Zéland, Dél-Afrika, Spanyolország, Egyesült Államok
C-csoport: Japán, Hollandia, MAGYARORSZÁG, Franciaország
D-csoport: Ausztrália, Oroszország, Kazahsztán, Görögország

JÚLIUS 16., VASÁRNAP

9:30: Olaszország-Kanada
10:50: Brazília-Kína
12:10: Új-Zéland-Spanyolország
13:30: Dél-Afrika-Egyesült Államok
17:30: Hollandia-Franciaország
18:50: Ausztrália-Kazahsztán
20:10: Japán-MAGYARORSZÁG
21:30: Oroszország-Görögország

JÚLIUS 18., KEDD

9:30: Egyesült Államok-Spanyolország
10:50: Új-Zéland-Dél-Afrika
12:10: Japán-Hollandia
13:30: Görögország-Kazahsztán
17:30: Ausztrália-Oroszország
18:50: Kína-Kanada
20:10: Franciaország-MAGYARORSZÁG
21:30: Olaszország-Brazília

JÚLIUS 20., CSÜTÖRTÖK

9:30: Japán-Franciaország
10:50: Ausztrália-Görögország
12:10: Oroszország-Kazahsztán
13:30: Olaszország-Kína
17:30: Brazília-Kanada
18:50: Új-Zéland-Egyesült Államok
20:10: Hollandia-MAGYARORSZÁG
21:30: Dél-Afrika-Spanyolország

További program
Július 22., szombat

A nyolc közé jutásért:
C2-D3
C3-D2
A2-B3
A3-B2

Július 24., hétfő

Negyeddöntő:
A1-C2/D3
B1- C3/D2
C1- A2/B3
D1-A3-B2

Július 26., szerda

Elődöntő:
A1-C2/D3 győztese-B1-C3/D2 győztese
C1- A2/B3 győztese-D1-A3-B2 győztese

Július 28., péntek

Döntő, a 3. helyért



E.ON Férfi OB I.

BVSC-Zugló - Genesys OSC Újbuda

2022. nov. 19. 19:15

E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok