Jó alap és önbizalom

2017. július 04. 15:30

A szerdától péntekig tartó miskolctapolcai Vodafone-kupán játszik először hivatalos meccset a világbajnokságon is szereplő női válogatott 13-as kerete, amely az ausztrál, új-zélandi, amerikai hármassal mérkőzik meg a tornán.

Hétfőn először játszhatott a világbajnoki uszodában a női válogatott, szerdán pedig az első hivatalos meccse következik a gárdának azóta, hogy Bíró Attila szövetségi kapitány kihirdette a vb-n szereplő tizenhármas keretét.

„Nagyon jó volt az ötvenesben játszani, visszajöttek a 2014-es Európa-bajnokság emlékei, fantasztikus érzés volt annyi ember előtt szerepelni" – mondta Tóth Ildikó, a válogatott Európa-bajnok centere, aki társaival együtt az ausztrálokkal kétkapuzott hétfőn és kedden.

Szerdán pedig már a Vodafone-kupán találkozik egymással a két csapat, akkor hivatalos keretek között, majd jöhet csütörtökön Új-Zéland, míg pénteken az olimpiai, illetve világbajnoki címvédő Egyesült Államok.

„Jó lenne jó eredményt elérni a világbajnokság előtt, emlékszem, az Eb-t megelőzően Miskolcon volt egy torna, az Univer-kupa, amit megnyertünk és nagyon jó kis alapot adott a csapatnak” – tette hozzá Tóth Ildikó.

A tornával kapcsolatban Bíró Attila szövetségi kapitány elmondta, arra számít, hogy mindhárom riválist legyőzik, s ezáltal kellő önbizalmat szereznek, amiből majd a július 20-i, a csoportelsőségről döntő Hollandok elleni mérkőzésen tudnak meríteni.

„Szeretném, ha jól játszanánk, az eredmény pedig azért fontos, mert nem a Vodafone-kupa a fő cél, de szeretnénk önbizalmat szerezni, olyan teljesítményt nyújtani, ami kihatással lehet a vb-re is” – mondta Bíró Attila, aki a tornán felül hétfőn és kedden az ausztrálok elleni egy-egy kétkapuzás során tudta tovább finomítani a gárda játékát, illetve a jövő héten lesz még erre lehetősége, amikor Egerben az Egyesült Államokkal gyakorol a női válogatott.
 

Vodafone-kupa nemzetközi női torna, Miskolctapolca
A program
Július 5., szerda
Egyesült Államok-Új-Zéland, 18:00
Magyarország-Ausztrália, 20:00 (tv: M4 Sport)

Július 6., csütörtök
Egyesült Államok-Ausztrália, 18:00
Magyarország-Új-Zéland, 20:00 (tv: M4 Sport)

Július 7., péntek
Új-Zéland-Ausztrália, 18:00
Magyarország-Egyesült Államok, 20:00 (tv: M4 Sport)

A női válogatott vb-csapata
Kapusok: Gangl
Edina (UVSE), Kasó Orsolya (Dunaújváros)
Mezőnyjátékosok: Antal Dóra (Berkeley Egyetem, amerikai), Bujka Barbara (Szeged), Czigány Dóra (UVSE), Csabai Dóra (UVSE), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Illés Anna (Berkeley Egyetem, amerikai), Keszthelyi Rita (UVSE), Szilágyi Dorottya (Dunaújváros), Szücs Gabriella (UVSE), Takács Orsolya (BVSC), Tóth Ildikó (UVSE)
(A játékosok klubjaként azt a csapatot jelöltük meg, amelyből kiharcolták a kerettagságot)
 

VIZES VB 2017

A NŐI VÍZILABDATORNA CSOPORTJAI

A-csoport:
Olaszország, Brazília, Kanada, Kína
B-csoport: Új-Zéland, Dél-Afrika, Spanyolország, Egyesült Államok
C-csoport: Japán, Hollandia, MAGYARORSZÁG, Franciaország
D-csoport: Ausztrália, Oroszország, Kazahsztán, Görögország

JÚLIUS 16., VASÁRNAP

9:30: Olaszország-Kanada
10:50: Brazília-Kína
12:10: Új-Zéland-Spanyolország
13:30: Dél-Afrika-Egyesült Államok
17:30: Hollandia-Franciaország
18:50: Ausztrália-Kazahsztán
20:10: Japán-MAGYARORSZÁG
21:30: Oroszország-Görögország

JÚLIUS 18., KEDD

9:30: Egyesült Államok-Spanyolország
10:50: Új-Zéland-Dél-Afrika
12:10: Japán-Hollandia
13:30: Görögország-Kazahsztán
17:30: Ausztrália-Oroszország
18:50: Kína-Kanada
20:10: Franciaország-MAGYARORSZÁG
21:30: Olaszország-Brazília

JÚLIUS 20., CSÜTÖRTÖK

9:30: Japán-Franciaország
10:50: Ausztrália-Görögország
12:10: Oroszország-Kazahsztán
13:30: Olaszország-Kína
17:30: Brazília-Kanada
18:50: Új-Zéland-Egyesült Államok
20:10: Hollandia-MAGYARORSZÁG
21:30: Dél-Afrika-Spanyolország

További program
Július 22., szombat

A nyolc közé jutásért:
C2-D3
C3-D2
A2-B3
A3-B2

Július 24., hétfő

Negyeddöntő:
A1-C2/D3
B1- C3/D2
C1- A2/B3
D1-A3-B2

Július 26., szerda

Elődöntő:
A1-C2/D3 győztese-B1-C3/D2 győztese
C1- A2/B3 győztese-D1-A3-B2 győztese

Július 28., péntek

Döntő, a 3. helyért



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok