Illés Anna: nagyon jó a hangulat a csapatban

2017. július 01. 17:18

A vízben és a medencén kívül is jó csapatot alkotnak a női válogatott tagjai, s Illés Anna úgy véli, a hazai világbajnoksággal kapcsolatban csak a pozitív hatásokra szabad koncentrálni.

fotó: Madar Dávid

Hat nap.  Mindössze ennyi pihenője volt az Antal Dóra, Illés Anna párosnak a klub-, nekik egyetemi szezon és a válogatott felkészülés között, ráadásul a duónak ebbe még az Egyesült Államokból való hazautazás is beleszámított. S, akkor még nem beszéltünk arról, hogy már hatodik hete tart a nemzeti együttes felkészülése, amelyből a legutóbbi kettő volt a legkeményebb időszak.
 
„Tudtuk előre, hogy ez lesz, fejben készültünk rá, hogy csak ezt a hat napot kapjuk meg, s mivel ezzel jó ideje tisztában voltunk, így könnyebb átlendülni a holtponton – mondta Illés Anna. – Pont valamelyik nap jutott eszembe, hogy azt hittem, nehezebben bírom majd az edzéseket a kevés pihenő miatt, de sokat segített, hogy tudtam, mi vár ránk. Az elmúlt két hétben a fizikai munkán volt a hangsúly, most már jöhetnek a taktikai finomítások, egyre többet gyakorlunk, mostantól a vízilabdáé a főszerep.”
 
A 23 esztendős játékos hozzátette, az egyetemi időszak abból a szempontból nehezebb, hogy ott kétfelé oszlik a figyelem, a tanulásra és a vízilabdára is kell koncentrálni, míg most csak a pólóra kell figyelni. Abból pedig felesleges stresszhelyzetet generálni, hogy hazai világbajnokságra készül a csapat, nem szabad plusz terhet magukra pakolni. Illés Anna úgy véli, hogy sokkal inkább a pozitívumokat kell keresni a hazai világbajnokságban, hiszen például abban a medencében játszhatnak, ahol évek óta edzenek, no meg az sem elhanyagolható szempont, hogy a meccseken ott lehetnek a szülők, a családtagok, barátok.
 
„Nagyon jól érzem magam ebben a csapatban a vízben és azon kívül is – folytatta Illés Anna. – A kemény fizikai munka most már véget ért, több időnk van az uszodán kívül is, örülök, hogy ezzel is foglalkozunk, nem munkaként kezeljük az edzéseket, hanem elmegyünk együtt kávézni, vagy étterembe, illetve közös programokat szervezünk. Nagyon jó a hangulat a csapatban."
 
Az egyik ilyen közös program például péntek este volt esedékes, amikor a válogatott tagjai egy szabadulószobás játékban vettek részt, amely kikapcsolódásként és csapatépítésként is hasznos volt. Az amerikai egyetemi bajnokságban eddig három szezont eltöltő válogatott pólós úgy véli, az előző idényben sokat fejlődött, az új edzői stáb – amelyet az olimpiai ezüstérmes Corallie Simons vezet – több új dolgot is mutatott neki és a társainak. S ha már a válogatott szezon előtti pihenőt említettük, a világbajnokság után azért több szünete lesz az llés, Antal párosnak, több mint két hetet lazíthatnak majd.
 
„Augusztus 23-án utazom majd vissza, pont egy hete vettem meg a repülőjegyet – tekintett előre is a közgazdásznak tanuló Illés Anna, aki a következő szemeszterben végez a Berkeley Egyetemen. – Az utazás és az iskola miatt viszont nem tudtunk ott lenni Antal Dodóval az universiadén. Az edzők elengedtek volna, de utolsó évesek vagyunk, s több olyan óránk lesz, amit nem hagyhatunk ki, ha eddig nem volt gond, most már nem szeretnénk elcsúszni.”
 
A női válogatott vb-csapata
Kapusok: Gangl
Edina (UVSE), Kasó Orsolya (Dunaújváros)
Mezőnyjátékosok: Antal Dóra (Berkeley Egyetem, amerikai), Bujka Barbara (Szeged), Czigány Dóra (UVSE), Csabai Dóra (UVSE), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Illés Anna (Berkeley Egyetem, amerikai), Keszthelyi Rita (UVSE), Szilágyi Dorottya (Dunaújváros), Szücs Gabriella (UVSE), Takács Orsolya (BVSC), Tóth Ildikó (UVSE)
(A játékosok klubjaként azt a csapatot jelöltük meg, amelyből kiharcolták a kerettagságot)
 

Vodafone-kupa nemzetközi női torna, Miskolctapolca
A program
Július 5., szerda
Egyesült Államok-Új-Zéland, 18:00
Magyarország-Ausztrália, 20:00 (tv: M4 Sport)

Július 6., csütörtök
Egyesült Államok-Ausztrália, 18:00
Magyarország-Új-Zéland, 20:00 (tv: M4 Sport)

Július 7., péntek
Új-Zéland-Ausztrália, 18:00
Magyarország-Egyesült Államok, 20:00 (tv: M4 Sport)

VIZES VB 2017

A NŐI VÍZILABDATORNA CSOPORTJAI

A-csoport:
Olaszország, Brazília, Kanada, Kína
B-csoport: Új-Zéland, Dél-Afrika, Spanyolország, Egyesült Államok
C-csoport: Japán, Hollandia, MAGYARORSZÁG, Franciaország
D-csoport: Ausztrália, Oroszország, Kazahsztán, Görögország

JÚLIUS 16., VASÁRNAP

9:30: Olaszország-Kanada
10:50: Brazília-Kína
12:10: Új-Zéland-Spanyolország
13:30: Dél-Afrika-Egyesült Államok
17:30: Hollandia-Franciaország
18:50: Ausztrália-Kazahsztán
20:10: Japán-MAGYARORSZÁG
21:30: Oroszország-Görögország

JÚLIUS 18., KEDD

9:30: Egyesült Államok-Spanyolország
10:50: Új-Zéland-Dél-Afrika
12:10: Japán-Hollandia
13:30: Görögország-Kazahsztán
17:30: Ausztrália-Oroszország
18:50: Kína-Kanada
20:10: Franciaország-MAGYARORSZÁG
21:30: Olaszország-Brazília

JÚLIUS 20., CSÜTÖRTÖK

9:30: Japán-Franciaország
10:50: Ausztrália-Görögország
12:10: Oroszország-Kazahsztán
13:30: Olaszország-Kína
17:30: Brazília-Kanada
18:50: Új-Zéland-Egyesült Államok
20:10: Hollandia-MAGYARORSZÁG
21:30: Dél-Afrika-Spanyolország

További program
Július 22., szombat

A nyolc közé jutásért:
C2-D3
C3-D2
A2-B3
A3-B2

Július 24., hétfő

Negyeddöntő:
A1-C2/D3
B1- C3/D2
C1- A2/B3
D1-A3-B2

Július 26., szerda

Elődöntő:
A1-C2/D3 győztese-B1-C3/D2 győztese
C1- A2/B3 győztese-D1-A3-B2 győztese

Július 28., péntek

Döntő, a 3. helyért



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok