Jó visszaigazolás a különdíj

2017. június 29. 10:32

A szurkolók szavazatai alapján a Szolnoki Dózsa-Közgéppel négy aranyérmet szerző Nagy Viktor lett a szezon legjobbja a Szerencsejáték Zrt. voksolásán.

Előbb a Bajnokok Ligája hatos döntőjében választották meg a legjobb kapusnak Nagy Viktort, majd a közönségdíj is az övé lett a Szerencsejáték Zrt. szavazásán, a Szolnok kiválósága lett tehát az elmúlt klubidény legjobbja a szurkolók szerint. Amely klubidényben a Dózsa magyar bajnok és kupagyőztes, Szuperkupagyőztes és BL-aranyérmes lett.

„Minden különdíjat nagyra értékelek, ez is egy visszaigazolása annak, hogy megvan a befektetett munka gyümölcse – mondta Nagy Viktor, aki elárulta, hogy az ősztől iskolás kisfia tanulószobájában van egy szekrény, ott foglalnak helyet a családfő, s a gyermekek különböző díjai is. –Nem fogom erőszakkal a versenysport felé terelni a gyerekeket, szerencsére nagyon sportosak, aztán majd az élet eldönti, hogy miben tehetségesek.”

Ahogyan a női győztes Keszthelyi Rita, úgy a férfielső Nagy Viktor sem tudott erről a szavazásról, így főleg jóleső meglepetés volt az elsőség. Az érte járó serleget pedig a világbajnoki felkészülés közepette vehette át, így természetesen a hazai vb is szóba került.

„Eddig az volt a felkészülés kimerítő része, hogy sokat utaztunk és sok meccset játszottunk, a mostani hét azért fárasztó, mert kemény alapozásunk van, úszás, lábtempó, s mellette még taktikázunk is, úgy is mondhatnám, hogy ez egy all in-hét – jegyezte meg a világbajnok kapus. – Alakul a védekezés, de mivel több csapatból jövünk, mások a szokások, így szükség is van még a világbajnokságig hátralevő néhány hétre, hogy tökéletesen összeálljanak előttem a blokkok. A vb-n az elsődleges cél a csoportgyőzelem, utána lehet továbbmenni. Egyébként mindig azt szoktam mondani, hogy első megálló a negyeddöntő, utána már csak két meccset kell megnyerni.”
 
Fontos! BENU-kupára megindult a jegyértékesítés: részletek itt! Jegyek, bérletek: ezen a felületen.

BENU-kupa nemzetközi férfitorna, Budapest, BVSC-uszoda
A program
Július 7., péntek
Olaszország–Görögország, 14:30 (junior)
Németország–Románia, 16:30
Magyarország–Kanada, 18:30
Magyarország–Oroszország, 20:30 (junior)

Július 8., szombat
Oroszország–Olaszország, 14:00 (junior)
Magyarország–Görögország, 16:00 (junior)
Kanada–Románia, 18:00
Magyarország–Németország, 20:00

Július 9., vasárnap
Kanada–Németország, 10:00
Magyarország–Románia, 11:45
Magyarország–Olaszország, 13:45 (junior)
Görögország–Oroszország, 15:30 (junior)


A férfiválogatott 18-as vb-kerete:

Kapusok: Bisztritsányi
Dávid (OSC), Decker Attila (Honvéd), Nagy Viktor (Szolnok)
Mezőnyjátékosok: Bátori Bence (OSC), Bedő Krisztián (Eger), Decker Ádám (Eger), Erdélyi Balázs (Eger), Gór-Nagy Miklós (OSC), Hárai Balázs (Eger), Hosnyánszky Norbert (Eger), Jansik Dávid (Szolnok), Manhercz Krisztián (Szeged), Mezei Tamás (Szolnok), Salamon Ferenc (OSC), Török Béla (BVSC), Varga Dénes (Szolnok), Vámos Márton (Szolnok), Zalánki Gergő (OSC)
(A játékosok klubjaként azt a csapatot jelöltük meg, amelyből kiharcolták a kerettagságot)

17. FINA Világbajnokság – vízilabda

A FÉRFITORNA CSOPORTJAI
A-csoport:
Brazília, Montenegró, Kazahsztán, Kanada
B-csoport: Franciaország, Ausztrália, Olaszország, MAGYARORSZÁG
C-csoport: Spanyolország, Szerbia, Görögország, Dél-Afrika
D-csoport: Egyesült Államok, Japán, Horvátország, Oroszország

JÚLIUS 17., HÉTFŐ

9:30: Brazília–Kazahsztán
10:50: Montenegró–Kanada
12:10: Franciaország–Olaszország
13:30: Spanyolország–Görögország
17:30: Szerbia–Dél-Afrika
18:50: Egyesült Államok–Horvátország
20:10: Ausztrália–MAGYARORSZÁG
21:30: Japán–Oroszország

JÚLIUS 19., SZERDA

9:30: Franciaország–Ausztrália
10:50: Dél-Afrika–Görögország
12:10: Spanyolország–Szerbia
13:30: Oroszország–Horvátország
17:30: Egyesült Államok–Japán
18:50: Kanada–Kazahsztán
20:10: MAGYARORSZÁG–Olaszország
21:30: Brazília–Montenegró

JÚLIUS 21., PÉNTEK

9:30: Spanyolország–Dél-Afrika
10:50: Szerbia–Görögország
12:10: Egyesült Államok–Oroszország
13:30: Japán–Horvátország
17:30: Brazília–Kanada
18:50: Montenegró–Kazahsztán
20:10: Franciaország–MAGYARORSZÁG
21:30: Ausztrália–Olaszország

További program
Július 23., vasárnap

A nyolc közé jutásért:
C2–D3
C3–D2
A2–B3
A3–B2

Július 25., kedd

Negyeddöntő:
A1–C2/D3
B1– C3/D2
C1– A2/B3
D1–A3–B2

Július 27., csütörtök

Elődöntő:
A1–C2/D3 győztese–B1–C3/D2 győztese
C1– A2/B3 győztese–D1–A3–B2 győztese

Július 29., szombat

Döntő, a 3. helyért



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok