Póló Nyár 2: beszámoló Kaposvárról és a KSI-től

2017. június 28. 18:45

A Magyar Vízilabda Szövetség által finanszírozott táborokban – amelyekben összesen három hét alatt 2400 gyermek élvezheti a nyarat, ismerkedhet meg a póló alapjaival – a beszámolók szerint fantasztikus az élet.

Nyugodtan mondhatjuk, fantasztikus lehetőség minden szempontból! A Magyar Vízilabda Szövetség finanszírozása mellett, karöltve a Magyar Diáksport Szövetséggel Póló Nyár 2 névre hallgató programot indít, amely során háromszor egy hétben ingyen vízilabda-tábort kínál a gyerekeknek! 34 egyesület szervezi mindezt, melyik egy, melyik kettő, melyik három héten keresztül várja a 14 év alatti fiatalokat, összesen 2400 gyermeket!

A programról, a turnusukról részletesen: itt olvashatnak!

(További fotók Facebook-oldalunkon)

Kaposvári Vízilabda Klub
Horváth Dániel: „A szuperül sikerült első heti tábor után, nagy lelkesedéssel vágtunk bele a második hét feladataiba. Szerencsére az időjárás is a legjobban alakul számunkra, hiszen nincs is jobb egy nyári vízilabdás táborhoz annál, minthogy hét ágra süt a nap, a gyerkőcök a strandon lehetnek ilyenkor és jókat játszanak. Elég vegyes csapat gyűlt össze a második turnusunkra, de szerencsére mindenkinek megtaláltuk a megfelelő csoportot az edzésekhez, gyakorlásokhoz. A reggeli kocogások a második napon már annyira nem tetszettek egyeseknek, de az azt követő játékok már annál inkább. Kidobózás, ügyességi feladatok a játszótéren, strandfoci és strandrögbi volt a program a parton. Sokat passzoltunk vízben és szárazföldön egyaránt. A "varázsló" nagyon nagy siker a picik között. Már a legkisebbekkel is tudtunk kétkapus mérkőzést játszani, páran a Sulipólón már belekóstoltak a dologba, és már akkor is nagyon tetszett nekik. A délutáni strandolásra is maradt energia bőven, toronyugrások, csúszdaversenyek is voltak a programban, néha pedig a kicsik a nagyot nyúzták, birkózták le a medencében a labdáért. Bízunk benne, hogy a jövő évben is lesz hasonló kezdeményezés, hiszen már most látjuk, hogy sok gyerkőccel tudtuk megszerettetni a vízilabdázást és biztos vagyok benne, hogy legtöbbjükkel hamarosan találkozunk vízilabda edzéseken is Kaposváron.

KSI SE
Bozi Áron: „A gyerekeknek az első két nap nagyon tetszett. Legjobban a labdás feladatokat szeretik, mind a vízben, mind a szárazföldön. Nekünk edzőknek is nagy öröm, hogy a gyerekek egyre többet és többet szeretnének tanulni a vízilabdáról.”




E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok