BL: teljesen új rendszer, hatos döntővel?

2013. június 01. 13:11

A LEN vezérkara hosszas előkészítés után, szombat délelőtt a klubok képviselői elé tárta javaslatát a Bajnokok Ligája átalakításáról.

Egyértelmű, hogy az idén alkalmazott szisztéma – amely a férfi kézilabdázók által alkalmazott BL-formulát másolta – nem vált be: elsősorban azért, mert épp abban az időben tárták szélesre a kapukat a csapatok előtt (16-os helyett 24-es főtábla), illetve növelték meg drasztikusan a mérkőzésszámot, amikor az európai klubvízilabda mély anyagi válságba került. A vezető országok az európai krízisövezetekben vannak, az egyre szűkülő anyagi forrásokból egyre kevesebb jut a sportágnak, ami pénz van, azt inkább a futballra és a többi labdasportra költik például Olaszországban, Spanyolországban és Görögországban is.
Nem véletlen, hogy a huszonnégyes főtábla végül csonkán, 21 csapattal indult, és meglehetősen foghíjasan: az előző évi Final Four négy résztvevője ott sem volt a rajtnál, Reccóban és Rijekában megsértődtek, amiért a LEN megfúrta a reccói főnök, Volpi Szuperliga-ötletét, a Mladost Zagreb szimplán tönkement, a Vasas pedig egyik főtámogatójának váratlan elfordulása után nem vállalta a nemzetközi szerepléssel járó extrakiadásokat. Hasonló volt a helyzet Montenegróban, ahonnan egyetlen együttes sem nevezett, az olaszoktól és a spanyoloktól is egy gárda vette komolyan a sorozatot.
Ezt látva a LEN lépett, és egy szolidabb mérkőzésszámot, ugyanakkor színvonalasabb játékot garantáló formulát javasol a következő szezonra, mert, mint Paolo Barelli a belgrádi összejövetelen elmondta, ebben az idényben a BL-mérkőzések több mint felét egyáltalán nem közvetítették az adott országokban, márpedig a vízilabda számára létfontosságú, hogy valamilyen formában legalább az elitkupa mérkőzései megjelenjenek a médiában.
Az új rendszer szerint a BL legfontosabb szakaszában tizenkét gárda fog küzdeni két hatos csoportban, melyek Európa legjobbjainak számítanak: a tizenkettőből ugyanis nyolc eleve a főtáblán van, az elmúlt esztendők eredményei alapján. (Azon még tárgyalnak, hogy az elmúlt évek eredményei alapján az első nyolc ország delegálhassa a csapatokat, vagy bizonyos esetben egy-egy nációból két gárda is automatikus résztvevő legyen.)
Azaz a BL első fázisában három selejtezőkört rendeznek, amelynek végén négy együttes csatlakozik a nyolcas krémhez; a harmadik különösen izgalmasnak ígérkezik, hiszen oda-visszavágó alapon dől el, melyik négy együttes jut a főtáblára.
A tizenkettes főtáblán teljes kört vívnak a csapatok, azaz tíz mérkőzésük lesz az együtteseknek. Mindkét csoportból három-három gárda megy tovább, amelyek az eddigiektől eltérően nem a Final Four-ba, hanem Final Six-be jutnak.
A csoportelsőség fial a főtáblán, az élen zárók ugyanis automatikusan az elődöntőbe kerülnek, míg a másodikok és harmadikok a hatos döntő első napján a négy közé jutásért csapnak össze. A javaslat egyébként lehetővé teszi, hogy egy klub már szeptemberben jelentkezzen a Final Six megjelenésére, ez esetben a csapat garantált résztvevője a döntőnek – mint a FINA Világligában is szokás –, függetlenül attól, hányadik helyen végez, így lehet, hogy az egyik csoportból csak két gárda jut tovább.
Fontos, hogy mindez javaslat – az előttünk álló hetekben születik döntés arról, hogy ez lesz-e a rendszer.

Az új BL, röviden

1. selejtezőkör
Négy csoport (a csoport létszáma a nevezések számától függ), mindenhonnan az első kettő jut tovább, a 3. helyezettek az Eurokupában folytatják.

2. selejtezőkör
Négy négyes csoport
A nyolc kiemelt ország második csapata, plusz az 1. selejtezőkör 8 továbbjutója.
Az első kettő jut tovább, a 3. helyezettek az Eurokupában folytatják.

3. selejtezőkör
A 2. selejtezőkör első és második helyezettjei keresztbe játszanak, oda-vissza alapon, a négy győztes a főtáblára jut.

Főtábla
Két hatos csoport, a 8 kiemelt ország elsőszámú csapata, továbbá a 3. selejtezőkör 4 győztes csapata. Az első három-három helyezett jut a hatos döntőbe.

Hatos döntő
1. nap: 2-3. helyezettek keresztbejátszása.
2. nap: elődöntők: csoportgyőztesek az 1. nap győzteseivel, meccs az 5-6. helyért
3. nap: bronzmérkőzés, döntő.



E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok