Póló Nyár 2: fantasztikus, ingyenes táborok – mindenki élvezi

2017. június 20. 22:42

Világbajnokunk, Decker Ádám, a program nagykövete minden gyermeknek csak ajánlani tudja, a vízben rengeteg energiát lehet levezetni. Főleg az ilyen pazar tárborokban! Harmincnégy egyesület, három hét, 2400 gyermek, és nem csak igazolt pólósoknak – sőt!

Nyugodtan mondhatjuk, fantasztikus lehetőség minden szempontból! A Magyar Vízilabda Szövetség finanszírozása mellett, karöltve a Magyar Diáksport Szövetséggel Póló Nyár 2 névre hallgató programot indít, amely során háromszor egy hétben ingyen vízilabda-tábort kínál a gyerekeknek! 34 egyesület szervezi mindezt, melyik egy, melyik kettő, melyik három héten keresztül várja a 14 év alatti fiatalokat, összesen 2400 gyermeket!

A programról, a turnusukról részletesen: itt olvashatnak!

Az első két nap után értékelések érkeztek (További fotók Facebook-oldalunkon)
DUNAÚJVÁROS
Kardos Krisztina (edző):

„A táborban részt vevő gyerekek közül sokan a tegnapi nap szembesültek azzal, milyen összetett sportág a vízilabda. Az úszástudás felmérését követően az alap mozgások játékos megtanulására helyeztük a hangsúlyt. Nagy élmény volt számukra, hogy már az első labdás edzésen lőhettek kapura. Az egyéni sportot űző gyerekek számára különösen fontos a csapatmunka és a csapaton belüli jó hangulat, amit megkoronáz a kötetlen strand feeling, szabadság érzet. Mivel a megcélzott korosztály egy űrt lenne képes kitölteni mind a fiúk, mind a lányok részéről, remélhetőleg sokan megmaradnak ennél a sportàgnàl.”
Uitz Csaba (edző):
„Jó hangulatban telt az első nap. A gyerekek élvezték az edzéseket, főleg a labdás feladatokat. Mosolyogva mentek haza, reméljük a többi nap is így fog telni.”
Ábrahámovics Gábor (edző):
„Nagyon örülünk a kezdeményezésnek és jó látni, hogy egy ilyen programmal is bővíthetjük a vízilabdázók táborát, illetve, hogy még több gyereket tudunk bevonzani ezzel az uszodába és megszerettetni velük ezt a sportágat. Persze mi is azon dolgozunk, hogy minél jobban érezzék magukat az új gyerekek és annyira megkedveltessük velük a pólózást, hogy hosszú távra elkötelezett és aktív tagjai legyenek a vízilabdás társadalomnak. Már az első nap után megkérdeztük az újonnan érkezetteket, hogy hogy érezték magukat, és csak pozitív visszajelzéseket kaptunk.”
Vályi Fanny (edző):
„Jól kezdődött a nyári tábor. Jó idő van, süt a nap és szép létszámban vannak a gyerekek. Jó hangulatban telnek a foglalkozások és mindig jut idő a játékra is.”
Őze Liliána (8 éves): „Nagyon jó ez a nyári tábor, minden tetszik!”
Holló Dorina (11 éves): „Nagyon kedvesek az edzők és a gyerekek, jó az idő és már várom a holnapi edzéseket!”
Markovics Ákos (12 éves): „Nagyon tetszik a tábor, sok program van és lehet, hogy maradok a vízilabdánál.”
Bognár Gábor (14 éves): „Nagyon jól érzem magam, itt megtanulhatok vízilabdázni, és az úszás is sokkal jobban fog menni. Emellett jó, hogy focizunk is minden nap.”

FERENCVÁROS

Nyéki Balázs, az FTC-PQS Waterpolo korábbi játékosa, csapatkapitánya, aki a következő szezontól edzői feladatokat lát majd el, így fogalmazott:„Remek ötlet a Pólónyár, hiszen sok kisgyerekkel ismertethetjük meg a sportágat, méghozzá játékos módon. Nekem pedig lehetőséget ad, hogy „beindítsam” az edzői pályafutásomat. Hogy milyen érzés ennyi gyerekkel dolgozni? Az első nap végére fáradtabb voltam, mint egy kemény alapozás után.
Losó Zsombor, 11 éves táborozó:
„Nekem minden tetszik a táborban, de talán az úszást szeretem a legjobban. Szeretem a vízilabdát, center szeretnék lenni! Ez egy nagyon klassz tábor, jók az edzők és szívesen visszajönnék máskor is!”

HONVÉD

A két edző Széki Mariann és Potocska Marcell. Marcell így értékelte az eddig eltelt időszakot: "A gyerekek nagyon ügyesek és szerencsére jól neveltek és fegyelmezettek is. Amellett, hogy élvezik a tábor minden percét, rendesen is dolgoznak az edzéseken."
A 2008-as születésű Mayer Hanna így fogalmazott: "Nagyon jó a tábor. Élvezem az edzéseket. Szeretnék én is vízilabdázni!

BUDAFÓKA XXII. Sport Egyesület

„Az első nap komolyabb komplikációk nélkül lezajlott, a gyerekek lelkesen és sikerrel vették birtokba a létesítményeket mindkét helyszínen (Sport11, Hajós Tanuszoda). A szárazföldi és vizes edzések, az étkezések és a szabad foglalkozások jó ritmusban követték egymást, megfelelő változatosságot kínálva a táborozóknak. A két edző, Horváth József és Kiss Attila rutinosan tartotta kordában a nagy létszámú gyereksereget. Hatékony munkamegosztásuknak köszönhetően véleményük szerint a sportággal most ismerkedők és a már gyakorlott igazolt játékosok számára is élvezetes és eredményes programot sikerült lefolytatniuk. A tábor résztvevői mindezt megerősítették, és remélhetőleg töretlen lelkesedéssel folytatják a programot."

GYÖNGYÖSI ALIGÁTOROK VÍZILABDA CLUB

1. nap: Hanczár Dávid Bence ( vezetőedző ) beszámolója:
"Miután birtokba vettük a táborhelyünket, mindenki bemutatkozott és mesélt magáról pár szót. Kirner Áron vezető edzővel illetve a két segítő kollégával csináltunk egy szintfelmérést, amely alapján négy csoportba kategorizáltuk őket. Szárazföldi gimnasztika-bemelegítés után kezdődött az első úszóedzés. A tízórai után volt egy játékos vetélkedő majd ebédig szabad foglalkozást kaptak a táborozók. Ebéd után behúzódtunk az árnyékba és volt egy kis pihenő a délutáni programig. Majd 14.00-tól következett a labdás edzés ( passzolások, kapura lövések... stb.) A táborozók nagyon jól érezték magukat."
2. nap: Tamás Lili ( segédedző) beszámolója:
"A tábor második napján is nagy lelkesedéssel érkeztek a gyerekek. Az izzasztó reggeli torna után ,mindenki szívesen csobbant a hűs vízben. Az úszóedzés végeztével ,lelkesen próbálták ki a strandfocit és a strandröplabdát is. A délutáni edzés játékos "vízes" feladatokkal és csapatos játékokkal telt."

KAPOSVÁRI VÍZILABDA KLUB

"Nagyon örültünk, hogy idén Kaposvár is tudott csatlakozni, ehhez a kiváló rendezvényhez, hiszen a Kaposvári Vízilabda Klubnak is nem titkolt célja, hogy minél több gyerekkel ismertesse meg Magyarország legsikeresebb csapatsportágát, és ennek a programnak hála most 60 kisgyermek még közelebb is kerülhet szeretett sportágunkhoz.  Horváth Dániel és Krasznai Rudolf edzők irányításával bevezetjük a gyerkőcöket a vízilabdázás alapjaiba, és a már pólózó gyerekeket pedig egy-két újabb trükkel gazdagítjuk. Táborunk legfontosabb célja, hogy minden kisgyerek jól érezze magát. Sokat játszunk, strandolunk és játékos módon szépen lassan ismerkedünk a vízilabdával is. Külön öröm számunkra, hogy az ügyes kisfiúk mellett több jól úszó és kifejezetten ügyes kislányra is rábukkantunk, és bízunk benne, hogy sikerül minél többükkel megszerettetni a vízilabdázást!"
Papp Dávid (7 éves): "Az unokatestvérem vízilabdázik, és azért jöttem ebbe a táborba, mert azt mondták, hogy én is olyan nagyra fogok nőni mint ő, vagy még nagyobbra, és belőlem is lehet olyan jó vízilabdás, mint ő. "



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok