„Ott tartunk, ahol tartanunk kell”

2017. június 16. 15:18

Túl a vb-felkészülés negyedik hetén női válogatottunk, ráfér egy kis pihenő a társaságra. Bíró Attila és stábja elemzi a kínai felvételeket, a következő két hét fizikailag még megerőltető lesz, majd következhet Miskolctapolcán a Vodafone-kupa (július 5-7.), a vb-csapattal.

Fotó: Madar Dávid

A sanghaji hazaérkezés után szerdán rögvest edzésbe állt női válogatottunk a Margitszigeten, így nem meglepő, hogy péntektől rápihen a társaság az elkövetkezendő két teljes budapesti hétre. Miképpen Bíró Attila fogalmazott: „Ráfér a lányokra ez a hosszú hétvége. A két kínai héten a meccsek mellett is sokat dolgoztunk, jó volt látni, hogy munkából is mire képes a csapat. A végére eláradtunk, főleg mentálisan. Az amerikaiak és az oroszok ellen kapott nyolc gól jó védekezésre utal, a támadásainkon, az utolsó passzokon, a lövések pontatlanságán látszott a fáradtság. Ott tartunk, ahol tartanunk kell. Az elkövetkezendő két hetet még megnyomjuk fizikailag, folytatódik az erőgyűjtés, a finomhangolás, a gyorsítás, a taktikai elemek csiszolására még lesz idő.”

A szövetségi kapitány korábbi cikkünkkel ellentétben a Vodafone-kupán (július 5-7., Miskolctapolca; ellenfelek: Ausztrália, Egyesült Államok és Új-Zéland) már a világbajnoki 13-as csapatát veti be, avagy addig meglesz a keretszűkítés. Ebben támpontot adnak a látottak, tapasztaltak mellett a videózások – a stáb ugyanis elemzi a Kunshanban és Sanghajban látott felvételeket, sőt lesz majd egy csapattal közös videózás is.

Kiemelte a szakvezető, hogy a görögök érezhetően a kunshani tornát tekintették a fő felkészülési állomásuknak („Magasan ők voltak a legjobbak, annak ellenére, hogy a döntőben az amerikaiak ötméteresekkel legyőzték őket”), jó lesz velük vigyázni majd a vb-n is; az amerikaiak olimpiai csapatukat négy-öt helyen kicserélve is ugyanolyan erősek; a kanadaiak görög edzője rendbe rakta a taktikájukat, a junior vb-döntős csapatukból a legjobbak beépítése zökkenőmentesen zajlott; az oroszoknál szintén van merítési lehetőség, bizonyítja ezt az olimpiai csapatuk öt-hat játékosának gond nélküli lecserélése; az ausztrálok per pillanat hasonló cipőben járnak, mint mi, avagy nincs sok merítési lehetőségük, a sok csere meglátszik a csapat teljesítményén („Bár a vb-re visszatérnek még néhányan az olimpiai keretükből”), bár olyan fizikai adottságokkal bírnak a bekerülő fiatalok, hogy három-négy év munka után az olimpiára újra ütőképesek együttesesük lehet.

Természetesen a sanghaji Világliga Szuperdöntője közben meghozott NOB-döntés – miszerint az eddigi nyolc helyett tíz csapat képviseli majd a női mezőnyt a tokiói olimpián – témát adott a kinti szakembereknek. Bíró Attila ekképpen értékelte a határozatot: „Az egyik szemem sír, a másik meg nevet… Nyilván a női vízilabda megbecsülését jelenti, hogy emeltek a létszámon. Ám ha azt veszem, rohamosan fejlődik a szakág, és az előzetes hangok arról szóltak, hogy a férfiakhoz hasonlóan tizenkettes lesz a női mezőny is, kissé csalódott vagyok. A női póló megérdemelte volna a tizenkettes létszámot, ám miként említettem, a tíz is több mint az eddigi nyolc.”

Már csak az a kérdés, hogy a plusz két helyet miképpen osztják el; mondani sem kell, több helyről, kontinensről megy majd a lobbi…

A női válogatott világbajnoki 18-as kerete
Kapusok: Bolonyai
Flóra (BVSC), Gangl Edina (UVSE), Kasó Orsolya (Dunaújváros)
Mezőnyjátékosok: Antal Dóra (Berkeley Egyetem, amerikai), Bujka Barbara (Szeged), Czigány Dóra (UVSE), Csabai Dóra (UVSE), Illés Anna (Berkeley Egyetem, amerikai), Garda Krisztina (Dunaújváros), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Keszthelyi Rita (UVSE), Menczinger Kata (Dunaújváros), Parkes Rebecca (Eger), Somhegyi Noémi (Dunaújváros), Szilágyi Dorottya (Dunaújváros), Szücs Gabriella (UVSE), Takács Orsolya (BVSC), Tóth Ildikó (UVSE)

VIZES VB 2017

A NŐI TORNA CSOPORTJAI

A-csoport:
Olaszország, Brazília, Kanada, Kína
B-csoport: Új-Zéland, Dél-Afrika, Spanyolország, Egyesült Államok
C-csoport: Japán, Hollandia, MAGYARORSZÁG, Franciaország
D-csoport: Ausztrália, Oroszország, Kazahsztán, Görögország

JÚLIUS 16., VASÁRNAP

9:30: Olaszország–Kanada
10:50: Brazília–Kína
12:10: Új-Zéland–Spanyolország
13:30: Dél-Afrika–Egyesült Államok
17:30: Hollandia–Franciaország
18:50: Ausztrália–Kazahsztán
20:10: Japán–MAGYARORSZÁG
21:30: Oroszország–Görögország

JÚLIUS 18., KEDD

9:30: Egyesült Államok–Spanyolország
10:50: Új-Zéland–Dél-Afrika
12:10: Japán–Hollandia
13:30: Görögország–Kazahsztán
17:30: Ausztrália–Oroszország
18:50: Kína–Kanada
20:10: Franciaország–MAGYARORSZÁG
21:30: Olaszország–Brazília

JÚLIUS 20., CSÜTÖRTÖK

9:30: Japán–Franciaország
10:50: Ausztrália–Görögország
12:10: Oroszország–Kazahsztán
13:30: Olaszország–Kína
17:30: Brazília–Kanada
18:50: Új-Zéland–Egyesült Államok
20:10: Hollandia–MAGYARORSZÁG
21:30: Dél-Afrika–Spanyolország

További program
Július 22., szombat

A nyolc közé jutásért:

C2–D3
C3–D2
A2–B3
A3–B2

Július 24., hétfő

Negyeddöntő:

A1–C2/D3
B1– C3/D2
C1– A2/B3
D1–A3–B2

Július 26., szerda

Elődöntő:

A1–C2/D3 győztese–B1–C3/D2 győztese
C1– A2/B3 győztese–D1–A3–B2 győztese

Július 28., péntek

Döntő, a 3. helyért



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok