„Ott vagyunk az élmezőnyben”

2017. június 12. 17:10

Bíró Attila szerint nem kérdés, női válogatottunkat a világ legjobbjai között tarthatjuk számon, ám a sikeres vb-szerepléshez még nagyon meg kell nyomi a következő egy hónapot.

Fotó: fina.org/Russell McKinnon

Hat mérkőzés, három győzelem, egy döntetlen, két vereség, mindez negyedik helyet ért. Női válogatottunk kétheti edzéssel, benne a kunshani felkészülési tornával a háta mögött vágott neki a Világliga Szuperdöntőjére. Az elsődleges cél a legjobb négy közé kerülés volt, ezt teljesítette a csapat, miután a negyeddöntőben Hollandia ellen egy brutálisan kemény, a kapitány által szétfújt meccsnek minősített partin 8–7-re győzött. Az elődöntő, illetve a bronzmeccs már nem sikerült, egyértelműen látszott, momentán az amerikai és az orosz válogatott is előttünk jár a felkészülésben.

„Két hét edzés után nem várhattam sokkal többet, hiába is szerettünk volna érmet szerezni. Ott vagyunk a világ legjobb csapatai között, ám sok munka vár még ránk a hátralévő egy hónapban” – értékelt a hazautazás előtt Bíró Attila szövetségi kapitány, aki a héten újra a korábban kijelölt 18-as világbajnoki keretével folytatja a munkát a Margitszigeten.

Ami még a Világligát, illetve a kínai napokat illeti: látszik, hogy Kanadával újra a legjobbak között kell számolni, a jelek szerint az új kapitány, az Olympiakoszt is edző görög Theocharis Pavlidis passzol a csapatukhoz. Az pedig Kunshanban látszott, hogy a görögök is bitang jók – ott egészen a döntőig meneteltek, ahol döntetlenre végeztek az Egyesült Államokkal (!), és csupán ötméteresekkel veszítettek. Az orosz, holland kettős továbbra is ott van a világ élmezőnyében, a Világligában nem Szuperdöntős olaszok sem kérdés, hogy bárkit elkaphatnak. Ausztrália visszaesése feltűnő, de azt nem tudni, a Kínában átalakított csapat megegyezik-e majd a vb-csapatukkal, vagy sem. Nem vitás, a női mezőny felettébb sűrű, a NOB pénteki döntése, miszerint a tokiói olimpián már tíz csapat vehet részt, abszolút helyén való.

Női Világliga Szuperdöntő, Sanghaj

Válogatottunk eredményei:

Kanada 9–9 – ötméteresekkel 1–2
Kína 16–6
Ausztrália 8–3
Hollandia 8–7
Egyesült Államok 4–8
Oroszország 7–9

A végeredmény: 1. Egyesült Államok, 2. Kanada, 3. Oroszország, 4. Magyarország, 5. Hollandia, 6. Kína, 7. Ausztrália, 8. Japán

Különdíjasok
Legértékesebb játékos (MVP):
Makenzie Fischer (amerikai)
Legjobb kapus: Jessica Gaudreault (kanadai)
Gólkirálynő: Catharine van der Sloot (holland), 15 gól

A női válogatott világbajnoki 18-as kerete
Kapusok: Bolonyai
Flóra (BVSC), Gangl Edina (UVSE), Kasó Orsolya (Dunaújváros)
Mezőnyjátékosok: Antal Dóra (Berkeley Egyetem, amerikai), Bujka Barbara (Szeged), Czigány Dóra (UVSE), Csabai Dóra (UVSE), Illés Anna (Berkeley Egyetem, amerikai), Garda Krisztina (Dunaújváros), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Keszthelyi Rita (UVSE), Menczinger Kata (Dunaújváros), Parkes Rebecca (Eger), Somhegyi Noémi (Dunaújváros), Szilágyi Dorottya (Dunaújváros), Szücs Gabriella (UVSE), Takács Orsolya (BVSC), Tóth Ildikó (UVSE)

VIZES VB 2017

A NŐI TORNA CSOPORTJAI

A-csoport:
Olaszország, Brazília, Kanada, Kína
B-csoport: Új-Zéland, Dél-Afrika, Spanyolország, Egyesült Államok
C-csoport: Japán, Hollandia, MAGYARORSZÁG, Franciaország
D-csoport: Ausztrália, Oroszország, Kazahsztán, Görögország

JÚLIUS 16., VASÁRNAP

9:30: Olaszország–Kanada
10:50: Brazília–Kína
12:10: Új-Zéland–Spanyolország
13:30: Dél-Afrika–Egyesült Államok
17:30: Hollandia–Franciaország
18:50: Ausztrália–Kazahsztán
20:10: Japán–MAGYARORSZÁG
21:30: Oroszország–Görögország

JÚLIUS 18., KEDD

9:30: Egyesült Államok–Spanyolország
10:50: Új-Zéland–Dél-Afrika
12:10: Japán–Hollandia
13:30: Görögország–Kazahsztán
17:30: Ausztrália–Oroszország
18:50: Kína–Kanada
20:10: Franciaország–MAGYARORSZÁG
21:30: Olaszország–Brazília

JÚLIUS 20., CSÜTÖRTÖK

9:30: Japán–Franciaország
10:50: Ausztrália–Görögország
12:10: Oroszország–Kazahsztán
13:30: Olaszország–Kína
17:30: Brazília–Kanada
18:50: Új-Zéland–Egyesült Államok
20:10: Hollandia–MAGYARORSZÁG
21:30: Dél-Afrika–Spanyolország

További program
Július 22., szombat

A nyolc közé jutásért:

C2–D3
C3–D2
A2–B3
A3–B2

Július 24., hétfő

Negyeddöntő:
A1–C2/D3
B1– C3/D2
C1– A2/B3
D1–A3–B2

Július 26., szerda

Elődöntő:

A1–C2/D3 győztese–B1–C3/D2 győztese
C1– A2/B3 győztese–D1–A3–B2 győztese

Július 28., péntek

Döntő, a 3. helyért



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok