BENU ifi fiú Négyes Döntő: KSI–Vasas finálé következhet!

2017. június 03. 18:40

Az agyalföldiek hatalmas csatában 6–5-re győzték le az óriásit harcoló BVSC-t, míg a címvédő a magát sokáig jól tartó Ferencvárost múlta felül 14–6-ra. A vasárnapi bronzmeccset (16:00) és a finálét (19:00) is – miként az elődöntőket – élőben közvetítjük.

Fotó: MVLSZ

Csodálatos környezet (Margitsziget, Széchy-uszoda), csodálatos időjárás, csodálatos küzdelem, avagy a Vasas–BVSC fiú mérkőzéssel vette kezdetét a BENU ifjúsági Négyes Döntő, amely során a fiúk és a lányok is eldöntik az érmek sorát.

„Vasas!” – mondták a szakértők egyértelműen, amikor az esélyekről faggattuk őket, s miután maga Derekas Szilárd, a zuglóiak szakvezetője is azt mondta, a rivális sikere lenne a papírforma, így kezdődött a csata. Amelyet aztán majdnem megnyert a BVSC…

No, igen, edzője természetesen alaposan felkészítette csapatát a Vasas ellen, komoly gondolta, hogy borítja fiaival a papírformát. Mert hiába vezetett Fodor Richárd góljával a Vasas, Lihotzky Donát egy kipattant után fejjel egyenlített. Sőt aztán a második negyedben gólt szerzett sorrendben Molnár Krisztián, Sugár Péter (az Euroliga-győztes Sugár Sándor, az apuka érthetően büszkén feszült egy padon), majd fórból Vincze Bence Zsolt is, avagy 4–1-re lépett el a vasutas! Plézer János hangos vezényszavakkal igyekezett felrázni csapatát, amely nem tudott mit kezdeni a rivális szoros védekezésével. Fodor aztán még nagyszünet előtt közelebb hozta csapatát, majd a harmadik negyedben az angyalföldiek felnőtt csapatának játékosa, Burián Gergő fórból, majd megúszás után szerzett gólt. Dévai Kristóf nagyon elkapta a fonalat, de a BVSC kapusa, Mizsei Márton is kiválóan védett – bizony, a két kapus volt talán a legjobb a meccsen. No, és Fodor Richárd, aki azok után, hogy Makai Gergely fórból újra a BVSC-t juttatta előnyhöz, amit Bencz Rolf egyenlített ki (ő szintén a Vasas felnőtt csapatának tagja), remek akciógóllal a Vasasnak szerzett előnyt. Egyúttal kialakította a végeredményt, tekintettel arra, hogy a feszült végjátékban (dr. Steinmetz Ádám, a Vasas utánpótlás-vezetője láthatóan jóval izgatottabb volt, mint a mellette ülő ferencvárosi olimpiai bajnoktársa, Varga Dániel, ami persze érthető is egyben) BVSC két emberelőnyt is elpuskázott.

Plézer János (Vasas):
„Azt vártam, hogy felszabadultan játszunk, mint a Jug a BL-ben a Recco ellen – finoman fogalmazva nem így történt… Őszintén szólva alig vártam, hogy vége legyen a második negyednek, és tudjak beszélni a játékosaimmal. Feszült voltam én is, megleptek a játékosaim. Felkészültünk arra, hogy szorosan védekezik majd a BVSC, hogy ez az egyetlen esélye, mégsem sikerült ezt jól lereagálnunk. Ami bíztató volt, az a védekezésünk, éppen ezért azt beszéltük meg a szünetben, hogy megnyerjük a meccset, ha végre a támadójátékunk is beindul. Ha nem is indult be úgy, ahogy lehetett volna, szerencsére sikerült megfordítanunk a találkozót. Ez a csapat így együtt sok mindent megélt már, egymásért küzdöttek a srácok, kiküzdöttük a győzelmet a nagyon jól felkészített BVSC ellen. Nem tagadom, készültünk a KSI-re – szeretném, ha a fináléban tényleg olyan felszabadultan játszanánk majd, mint a Jug a Recco ellen. Miután nem mi leszünk a meccs esélyesei, van remény…”

Derekas Szilárd (BVSC):
„Óriásit küzdöttünk, szinte végig vezettünk, taktikusak voltunk, higgadtak, kezünkben volt a mérkőzés. A végén azonban kaptunk két olyan akciógólt, amely nagyon elkerülhető lett volna, kihagyott a koncentráció, ez pedig sokba került. Be kell vallani, sokkal jobban játszottunk, mint a bajnokságban eddig bármikor a Vasas ellen, reális esélyünk volt a győzelemre, ezért nagyon fájó ez a vereség. Ettől függetlenül büszke vagyok a csapatomra!”

A másik elődöntő első negyedének közepén bizony nem véletlenül üvöltötte a kapuból Leposa Gábor, hogy „Srácok! Nyugodjunk már meg!” A jelek szerint a KSI játékosait is megnyomta a tét, illetve természetesen ki kell emelni a Ferencváros akaratát is, így sokáig pariban voltak a felek. Jókai Miklós remekül védte a zöld-fehérek kapuját, próbálkoztak becsülettel a sportiskolások, de sokszor hiába. Szép lassan aztán nyitotta az ollót a KSI: Kósa Balázs az első menetben, majd a másodikban is betalált (utóbbit ötösből, amelyet Bóbis Botond harcolt ki). S miután Horváth János vezetőedző egy fór előtt átkiabált a túloldalra Lévai Andrásnak, hogy „Azt csináld, amit kértem!”, játékosai szép gólt jegyzett. Péter Imre csapata védekezésével elégedett lehetett, ám a támadásokba sok hiba csúszott – sokszor blokkoltak a KSI pólósai. Ment, haladt előre a KSI célja felé, többször is lefordult, és végül érvényesült erőfölénye – 14–6-tal húzta be a partit.

Horváth János (KSI):
„Végig feszültek voltunk. Az eredménnyel nem lehetek elégedetlen, hiszen magabiztosan nyertünk, ugyanakkor látom a hibákat. És ezen a meccsen sokat, nagyon sokat hibáztunk. Nem kérdés, a döntőben ennek sokkal több kell. Nyilván ez egy playoff, szokni kell a játékosoknak, akik ennél jobban tudnak vízilabdázni. A döntőbe az alapszakasz első és második helyezettje jutott, biztosan más meccs lesz, mint a két elődöntő.”

Péter Imre (Ferencváros):
„Hátul jól kezdtük a mérkőzést, ám támadásban egész végig rengeteg hibát vétettünk. Olyan hibákat, amelyek ezen a szinten megengedhetetlenek, amelyeket egy KSI-szintű csapat nyilvánvalóan előbb-utóbb könyörtelenül kihasznál. Akartunk, mentünk, ezzel nem volt gond, ám a sok hibánknak hála szétnyílt a meccs.”

A vasárnapi fináléban így KSI–Vasas, a bronzmeccsen pedig Ferencváros–BVSC mérkőzéseket rendeznek. Miképpen az elődöntőket, úgy ezeket a mérkőzéseket is ÉLŐBEN KÖZVETÍTJÜK!

A LÁNYOK ELŐDÖNTŐIRŐL ITT OLVASHATNAK!

BENU ifjúsági négyes döntő, fiúk, Széchy-uszoda

Elődöntő
Vasas SC-Continental–BVSC-Zugló 6–5 (1–1, 1–3, 2–0, 2–1)
Vezette:
Rubos K., Balázs G.

VASAS: Dévai – Ladányi, Fazekas, Hajdu, Bencz 1, Burián 2, Fodor R. 3. Csere: Zsíros, Trombitás, Bozó, Péter, Máté, Makszim. Vezetőedző: Plézer János

BVSC:
Mizsei – Mladonickzy, Ágh, Molnár K. 1, Vincze 1, Tanczer, Sugár 1. Csere: Fodor O., Lihotzky 1, Balaska, Szarvas, Makai 1, Gyenis. Vezetőedző: Derekas Szilárd

(Teljes jegyzőkönyv: itt)

KSI SE–Ferencváros 14–6 (1–0, 3–1, 3–1, 6–4)
Vezette:
Csanádi Zs., Homonnai D.

KSI: Leposa – Zerinváry 1, Horváth Á., Kardos 1, Lévai 3, Teleki, Kósa 4. Csere: Schmölcz 1, Bóbis 2, Hevesi 1, Telek 1, Petrák, Vékony. Vezetőedző: Horváth János

FTC: Jókai – Goschi, Mickic 1, Gál 1, Turnai B. 1, Irmes 1, Beliczay. Csere: Kolozsi, Fülöp, Turnai A., Szőke 2, Horváth V. Vezetőedző: Péter Imre

(Teljes jegyzőkönyv: itt)

A vasárnapi program
A 3. helyért:

Ferencváros–BVSC-Zugló, 16:00

Döntő:
KSI SE–Vasas SC-Continental, 19:00

A vasárnapi leány program
A 3. helyért:

BVSC-Zugló–Dunaújvárosi FVE, 14:30

Döntő:
UVSE–Szentes, 17:30



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok