Csapó Miklós élne a hatalmas lehetőséggel

2013. szeptember 12. 16:28

A TEVA-Vasas fiatal játékosa a junior világbajnoki negyedik helyet kicsit sajnálja, de túl sok idő nem volt az agyalásra, már tart a szezon. A hétvégén továbbjutásra számít a Fradi elleni kupa negyeddöntőben.

Csapó Miklós (kék sapkában) fontos láncszeme a Vasasnak (Fotó: MTI)

Ő volt a szombathelyi junior világbajnokságon a magyar csapat kapitánya. Remekül tartotta össze a fiúkat, de az éremszerzés nem sikerült, ezért egy kicsit kesernyés a visszaemlékezés.

- Az elején hittem abban, hogy megnyerhetjük a világbajnokságot, és sokáig úgy nézett ki, hogy én ezt jól gondoltam – emlékezett Csapó Miki. - Aztán bejutottunk a legjobb négy közé, és akkor, mint az később a beszélgetésekből kiderült, több szakember is azt gondolta, ez plusz energiákat szabadíthat fel bennünk. A magam nevében tudok beszélni: a spanyolok elleni meccs után én nagyon fáradt voltam. És úgy gondolom, a csapaton is látszódott ez a fáradtság, a helyzetkihasználás, a koncentráció nem volt olyan a hátralévő két mérkőzésen, ami ezen a szinten már megkövetelendő.

Azért összességében nincs ok az elkeseredettségre ennek a sokat megélt társaságnak.
Nincs, persze, de minden adva volt, hogy valami nagyon szép szülessen meg Szombathelyen. Itthon játszottunk, zseniális közönségünk volt, így ezek miatt is érthető volt az a hatalmas csalódottság, ami akkor ránk tört. Igazából a minimális elvárást teljesítettük csupán.

Ez volt az utolsó világversenye ennek a csapatnak. Mint csapatkapitánytól kérdezem: a pályán kívül együtt marad a társaság?
Olyan barátságok alakultak ki az évek alatt, amelyeket nem veszélyeztet az, hogy egymástól több száz kilométerre játszunk adott esetben. Ezek akár életre szólóak is lehetnek. Az internetnek hála, én is több csapattársammal naponta tartom a kapcsolatot, érdeklődünk egymásról, mi újság, kinek hogy megy a játék.

És hogy megy? Elég gyorsan eljött a szezonkezdet. Könnyű volt átfordulni?
Nem is a válogatottból a klubokba fordulás volt nehéz, hanem a szembesülés az új szabályokkal. Igazából fogalmunk sincs még, mit kell csinálni bizonyos szituációkban. Kell egy kis idő, amíg ez beáll egy szintre. Dolgozunk, próbálunk a leginkább alkalmazkodni. Ez vezethet eredményre.

Átalakult a Vasas, ahol neked nagyobb szerep juthat. Érzed a felelősséget?
Több ismerősömtől is hallottam már, hogy igazából előreléptem. A kezdőbe kerültem, és valóban, most egyedüli balkezesként kell segítenem a Vasast. Nem teherként élem meg ezt, hanem egy hatalmas lehetőségnek, és szeretnék minél jobban megfelelni az elvárásoknak.

A Magyar Kupa szentesi selejtezője volt az első állomás, ahol, ha nehezen is, de továbbjutott a Vasas. A Ferencvárostól ugyanakkor kikaptatok, és arra sokan felkapták a fejüket, bár a Fradi erejét talán sokan alábecsülték a holtszezonban. A negyeddöntőben éppen a zöldeket kaptátok.
Rögtön az új szabályokkal kezdődött a kupaselejtező, és ehhez képest, valamint azt figyelembe véve, hogy sok sérültünk volt és kevesen utaztunk le, nagyon jól ment a játék az OSC ellen. Olyan fiatalok is játszottak azon a meccsen, akik még nem is edzettek velünk addig. A Fradi ellen aztán még aznap kikaptunk, fáradtak voltunk talán, nem koncentráltunk eléggé. Nem gyenge a Ferencváros idén, nagyon sokan megszenvednek majd velük. A Szentes ellen élet-halál meccset vívtunk, és újra sikerült megmutatni az erőnket. Ezt várom a Fradi ellen a negyeddöntőben is a hétvégén, tovább szeretnénk jutni.

A Magyar Kupa negyeddöntőjében:

Szeptember 14., 18 óra:
FTC-Széchenyi Bank – TEVA-Vasas (Népliget, vezeti: Mucskai, Csanádi)
Szeptember 15., 19 óra: TEVA-Vasas – FTC-Széchenyi Bank (Komjádi uszoda, vezeti: dr. Marosvári, Petik)



E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok