Sokat segített a juniorválogatott

2017. május 19. 21:54

A Szolnok után az Eger is kétkapuzott a juniorválogatottal, és Dabrowski Norbert együttesének is sokat segítettek a felkészülésben a fiatalok.

fotó: Madar Dávid

A juniorválogatott maradt, az ellenfél viszont változott, hiszen csütörtökön a Szolnokkal, pénteken pedig az Egerrel kétkapuztak a fiatalok a Duna Arénában. A két gárdában persze nemcsak az ellenfél a közös, hanem az is, hogy mindkettő ott lesz a Bajnokok Ligája hatos döntőjében (május 25–27.). A magyar bajnoki döntőt vívó duó ráadásul először próbálhatta ki a final sixnek otthont adó uszodát.

„Valamivel jobb volt a juniorválogatott elleni kétkapu, mint a csütörtöki a BVSC ellen – kezdte Dabrowski Norbert, az Eger edzője. – Köszönöm mindkét csapatnak, hogy segítettek, látszott, hogy szükségünk van rá. Jól szolgálta a felkészülésünket a két edzőmeccs, a BVSC és a juniorválogatott is partner volt mindenben, igyekeztek megcsinálni azokat a dolgokat, amiket kértem, és amiket szerintem a Brescia játszik majd ellenünk. Csütörtökön ólmosabban, pénteken már gyorsabban mozogtunk.”

A szakvezető hozzátette, az ezüstérmet hozó döntő és a négy nap szünet után nem volt könnyű visszaállni a munkába a játékosoknak, ráadásul nehéz edzéseket is tartott a brigádnak. S még ehhez jött, hogy olyan elemeket is csinálnak, ami nem az Eger játékának része, de muszáj a hatos döntő miatt, hiszen készülni kell a Bresciára.

„Fizikailag arra kell felkészíteni a csapatot, hogy remélhetőleg, három meccsünk lesz a hatos döntőben, taktikailag meg arra, hogy van egy meccs, a Brescia elleni” – mondta Dabrowski Norbert, aki centerével, Bedő Krisztiánnal is megerősítette a juniorokat a kétkapuzás során.
 
A hatos döntőre még kaphatók jegyek, szóval, aki nem akar lemaradni, keresse a jegyed.hu oldalt – fantasztikus jegyáron részese lehet naponta a várhatóan nem mindennapi hangulatnak, a Duna Aréna első nemzetközi eseményének!

Bajnokok Ligája, férfiak, Final Six, Budapest, Duna Aréna
A program

Május 25., csütörtök – négy közé jutásért:
Olympiakosz–Jug Dubrovnik, 19:00
ZF-Eger–AN Brescia, 20:30

Május 26., péntek – elődöntő
Az 5. helyért, 17:30
Olympiakosz/Jug Dubrovnik-Pro Recco, 19:00
ZF-Eger/AN Brescia-Szolnoki Dózsa-Közgép, 20:30

Május 27., szombat
A 3. helyért, 15:15
Döntő, 16:45

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok