Csapatépítés

2017. május 16. 16:14

Több mint nyolc hete lesz arra a női válogatottnak, hogy tökéletesen felkészüljön a hazai világbajnokságra, amely időszak első hetére csapatépítő programokat is szervezett Bíró Attila szövetségi kapitány.

fotó: Madar Dávid

Noha Bíró Attila szövetségi kapitány úgy engedte el a bajnokság végén a lányokat, hogy nem kell edzeniük, nincs egyéni program, majd közösen újrakezdik a tréningeket, azért akadtak olyanok, akik legalább egyszer-kétszer lementek az uszodába.

„Kértem őket, hogy nagyon ne menjenek uszodába, de természetesen senki sem volt letiltva az edzésekről, ez is mutatja a lányok profizmusát, hogy nem akarták a nulláról, vagy mínuszból kezdeni az edzéseket – dicsérte a kerettagokat Bíró Attila, aki azért kérte a csapattól, hogy mellőzze az edzéseket, hogy a hosszú szezon után fizikailag és mentálisan is kipihenten érkezzen meg a társaság a világbajnoki felkészülés kezdetére. – Az első napok nehezebbek, izomláz van, de azért a környezet, a körülmények biztos kárpótolják a csapatot. De a szerda például lazább lesz, az edzőtáborban egyéb sportlehetőségek is vannak, csapatépítő programokat is szervezhetünk, a jövő héten következik majd a keményebb terhelés.”

A csapatépítő, lazább programok közé tartozott a keddi strandröplabdázás, de vár még biciklitúra is a lányokra, no futás a Duna gátján, sőt még az edzőtábor melletti moziba is beülhetnek, akár saját filmmel is. Kell is a lazább kezdés, mert hosszú nyár vár a csapatra, amely több mint nyolc hetet készül a világbajnokságra, rádásul a harmadik és negyedik hetet Kínában tölti majd, szóval tényleg lesz lehetőség a keményebb edzésekre. No meg arra is, hogy kialakuljon a megfelelő csapatszerkezet, mindenkinek meglegyen a megfelelő posztja. A világbajnokságig lehet tökéletesíteni a rendszert, aminek a vb-n kell majd élesben és jól működnie. 

„Mindenkinek az az álma, hogy hazai pályán, a vízilabda templomában döntőt játszhasson és ott nyerjen. Lehet, hogy később egy bronzéremnek is örülünk, az a cél, hogy érmet szerezzünk és a lehető legjobban szerepeljünk” – tette hozzá Bíró Attila.
 
A női válogatott világbajnoki 18-as kerete
Kapusok: Bolonyai Flóra (BVSC), Gangl Edina (UVSE), Kasó Orsolya (Dunaújváros)
Mezőnyjátékosok: Antal Dóra (Berkeley Egyetem, amerikai), Bujka Barbara (Szeged), Czigány Dóra (UVSE), Csabai Dóra (UVSE), Illés Anna (Berkeley Egyetem, amerikai), Garda Krisztina (Dunaújváros), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Keszthelyi Rita (UVSE), Menczinger Kata (Dunaújváros), Parkes Rebecca (Eger), Somhegyi Noémi (Dunaújváros), Szilágyi Dorottya (Dunaújváros), Szücs Gabriella (UVSE), Takács Orsolya (BVSC), Tóth Ildikó (UVSE)

fotó: Madar Dávid

VIZES VB 2017

A NŐI TORNA CSOPORTJAI

A-csoport:
Olaszország, Brazília, Kanada, Kína
B-csoport: Új-Zéland, Dél-Afrika, Spanyolország, Egyesült Államok
C-csoport: Japán, Hollandia, MAGYARORSZÁG, Franciaország
D-csoport: Ausztrália, Oroszország, Kazahsztán, Görögország

JÚLIUS 16., VASÁRNAP

9:30: Olaszország–Kanada
10:50: Brazília–Kína
12:10: Új-Zéland–Spanyolország
13:30: Dél-Afrika–Egyesült Államok
17:30: Hollandia–Franciaország
18:50: Ausztrália–Kazahsztán
20:10: Japán–MAGYARORSZÁG
21:30: Oroszország–Görögország

JÚLIUS 18., KEDD

9:30: Egyesült Államok–Spanyolország
10:50: Új-Zéland–Dél-Afrika
12:10: Japán–Hollandia
13:30: Görögország–Kazahsztán
17:30: Ausztrália–Oroszország
18:50: Kína–Kanada
20:10: Franciaország–MAGYARORSZÁG
21:30: Olaszország–Brazília

JÚLIUS 20., CSÜTÖRTÖK

9:30: Japán–Franciaország
10:50: Ausztrália–Görögország
12:10: Oroszország–Kazahsztán
13:30: Olaszország–Kína
17:30: Brazília–Kanada
18:50: Új-Zéland–Egyesült Államok
20:10: Hollandia–MAGYARORSZÁG
21:30: Dél-Afrika–Spanyolország

További program
Július 22., szombat

A nyolc közé jutásért:
C2–D3
C3–D2
A2–B3
A3–B2

Július 24., hétfő

Negyeddöntő:
A1–C2/D3
B1– C3/D2
C1– A2/B3
D1–A3–B2

Július 26., szerda

Elődöntő:
A1–C2/D3 győztese–B1–C3/D2 győztese
C1– A2/B3 győztese–D1–A3–B2 győztese

Július 28., péntek

Döntő
a 3. helyért

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok