Kásás Tamás: „Igazi örömjáték lesz!”

2017. május 15. 17:15

Háromszoros olimpiai bajnokunk a Digi Sport Reggeli Start című műsorának vendégeként nyilatkozott a nagy nyári attrakcióról, a Millennium névre keresztelt egykori aranycsapat masters vb-s szerepléséről.

Egy fotó a sydneyi olimpiáról; felejthetetlen - Fotó: MTI

Lassan egy hónapja, április 28-án bombasztikus hírrel lepte meg a világot weblapunk, amely így szólt: „Millennium csapatnéven vízbe ugrik a margitszigeti masters világbajnokságon az a generáció, amely oly sokáig elkényeztetett bennünket, avagy augusztus 7–13. között újra varázsolnak majd az olimpiai bajnokok!”

Nos, a hír bejárta a hazai és a nemzetközi médiát is, bizonyítva ezzel, hogy az egykori kedvencek tulajdonképpen ma is kedvencek, vagy éppen külföldön ma is meghatározó alakjai a sportágnak. Az ötletgazdaként feltűnő Kásás Tamás ma a Digi Sport Reggeli Start című műsorának vendége volt. A Szombathy Pál műsorvezető által feltett kérdésre, mely szerint „Mi hiányzott legjobb a pólóból?” háromszoros olimpiai bajnokunk így válaszolt: „A fiúk, a csapat, a társak. Nap, mint nap lejárni egy közösségbe, ami már egy ilyen nagy család is volt, megosztani az edzés fáradalmait, a sikereket, a győzelmeket, igazából csak ez hiányzik. Ezt az űrt elég nehéz kárpótolni bármi mással. Maga az edzés az nem hiányzott.”

„Kása” szerint a masters vb igazi örömjáték lesz, afféle utolsó búcsúkoncert, amelyen örülnek egymásnak a „zenészek” – mint van ez bármikor, amikor találkoznak.

Az edzések újrakezdése? „Itthon nehezebb… Bemegyek egy uszodába, nagy valószínűséggel megismernek, odajönnek. Kint Amerikában valahogy nyugodtabb” – mondta egyáltalán nem panaszkodva, csak jelezve, a tengerentúlon simán leúszhatja úgy a napi adagot, hogy senki nem figyelni, senki nem zavarja. Vízilabdázni utoljára Biros Péter egri búcsúmeccsén láthattuk, akkor is feltűnő lehetett, nem felejtett semmit. Ezt megerősítendő elmondta: „A játékot nem lehet elfelejteni, a kondíciót ellenben borzasztóan gyorsan el lehet veszíteni, és nagyon nehéz visszaszerezni.”

S hogy mit vár a masters vb-n? Íme: „A dicsőség nem lehet mankó, mindenki, aki ellenünk játszik, valószínűleg meg akar majd bennünket elég komolyan úsztatni, ezért nagyon brusztos meccsekre számítok.”

Hozzátette, a csapat minden tagja van annyira intelligens, profi hozzáállású, hogy úgy tudjanak közösen kiállni, hogy ne égessék meg magukat. Főként úgy, hogy mindannyiuk számára óriási motiváció a hazai környezet, a felfokozott érdeklődés. Minden bizonnyal utoljára pólóznak így együtt, bár mosolyogva megjegezte, sok korosztály van a masters vb-n, akár 30 év múlva a plusz 70-es korosztályban is elindulhatnak. Reményt keltő kiskapu…

A teljes beszélgetés megtekinthető: itt




BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok