BENU ifjúsági bajnokság: thriller Szentesen, Fradi-győzelem a Vasas ellen

2017. május 15. 09:51

Először kapott ki a BENU ifjúsági bajnokság most futó szezonjában a Vasas olyan riválistól, amelyet nem KSI-nek hívnak, a Szeged a szétlövés 11. sorozatában nyert Szentesen.

Huszonkét darab ötméteresek lőttek Szentesen a házigazda és a vendég Szeged pólósai, mire eldőlt a rendes játékidő végén 10–10-re álló mérkőzés. A 22 ötméteresből mindössze három maradt ki, a tizenegyedik sorozatban a vendégek részéről Holka Dániel talált be, így övé a „győztes” gól, mivel az utána következő Bocskay István lövését védte Sztanojev Péter.

A szentesi szétlövésen túl is különleges volt a 22. forduló, hiszen a dobogósok közül a Vasas és a BVSC is hazai pályán szenvedett vereséget. Előbbi az FTC-vel vívott nagy csatát, amely háromgólos hátrányból állt fel, majd Irmes Márton révén megszerezte a győzelmet, míg a utóbbi az UVSE-t fogadta, s hiába majd’ három negyeden keresztül, az utolsó két gólt a lila-sárgák lőtték, itt Baksa Benedek nevéhez fűződik a győztes találat.

Szintén idegenben győzött a hatodik Eger, miután a hetedik Honvéd otthonában nyert, s így már kilenc ponttal vezet riválisa előtt, míg a Debrecen Szombathelyről hozta el a három pontot. A 35 gólt hozó mérkőzésen szinte végig a házigazda volt előnyben, a Debrecen azonban másfél perccel a vége előtt egyenlített, két másodperccel a lefújás előtt pedig Turcsányi Ákos megszerezte a győztes gólt.

A fordulóban mindössze két hazai győzelem született, a Kaposvár a Szolnok, míg a listavezető és továbbra is veretlen KSI a Tatabánya ellen nyert.

BENU ifjúsági bajnokság, 22. forduló
Kaposvári VK–Szolnoki Dózsa-Közgép 16–11 (5–1, 5–2, 3–5, 3–3)
Gólszerzők:
Németh L. 5, Németh B. 4, Varga Á. 3, Csondor 2, Molnár K., Csikós, ill. Klinga 4, Bukta 3, Kotlár 2, Bagi, Melkuhn

KSI SE–TVSE 16–4 (3–0, 6–2, 4–0, 3–2)
Gólszerzők:
Kósa 4, Hevesi 4, Lévai A. 3, Horváth Á. 2, Kardos A., Teleki, Apáthy, ill. Sebestyén 4

Legrand-Szentes–Rossmann-Szegedi VPS 10–10 (2–3, 2–2, 3–2, 3–3) – ötméteresekkel 9–10
Gólszerzők:
Tóháti 3, Badó 3, Pellei K. 2, Harangozó 2, ill. Rácz-Fodor 3, Holka 2, Szepes 2, Takács G., Vidovics, Börcsök

RacioNet-Honvéd–ZF-Eger 11–16 (2–2, 3–4, 2–6, 4–4)
Gólszerzők:
Molnár G. 4, Korbán 3, Tóth K., Gregor, Szikra, Pásztor B., ill. Kürti 5, Magyar 3, Melegh 3, Tomozi 2, Mata, Antal Á., Somorjai

Vasas SC-Continental–FTC 9–10 (2–3, 4–1, 2–2, 1-4)
Gólszerzők:
Bencz 2, Trombitás 2, Makszim 2, Fazekas G., Hajdu, Bozó, ill. Irmes M. 4, Fülöp, Turnai B., Turnai A., Gál, Goschi, Mickic

BVSC-Zugló–UVSE 11–12 (4–2, 2–3, 2–3, 3–4)
Gólszerzők:
Sugár 4, Lihotzky 2, Molnár K. 2, Vincze 2, Makai, ill. Baksa B. 4, Korom 2, Aranyi M. 2, Sziládi 2, Busa, Vámosi

AVUS–DVSE 17–18 (6–5, 3–4, 4–3, 4–6)
Gólszerzők:
Juhász M. 4, Doma 4, Ekler 3, Hajmási 2, Sági 2, Polcsik, Galambos, ill. Fekete G. 5, Turcsányi 3, Nagypál 3, Macsi M. 3, Katona 2, Soós, Kuprák

Az állás:
1. KSI 71 pont
2. Vasas 64
3. BVSC 54 (302–206)
4. FTC 54 (282–213)
5. UVSE 53
6. Eger 45
7. Honvéd 36
8. Szombathely 27 (223–254)
9. Debrecen 27 (205–295)
10. Szentes 25
11. Tatabánya 19
12. Szeged 10
13. Kaposvár 9
14. Szolnok 1



BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok