Továbbra is kiemelt támogatója a COOP a férfiválogatottnak

2017. május 11. 19:51

A COOP és a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) vezetői aláírták a következő olimpiai ciklusra vonatkozó stratégiai együttműködési megállapodást. A COOP Gazdasági Csoport a következő négy év során is gyémánt fokozatú támogatóként segíti a Magyar Olimpiai Csapat felkészülését, a magyar olimpiai mozgalmat. Az együttműködési megállapodás keretében a COOP továbbra is kiemelt szponzora marad a női és férfi kézilabda-, valamint a férfi vízilabda-válogatottnak.

Fotók: Szalmás Péter/mob.hu

„Mi az üzleti életben, ahogyan a sportban is, tiszteljük a csapatmunkát, a becsületes, kemény küzdéssel és kitartással elért kimagasló teljesítményeket. Éppen ezért folytatni kívánjuk a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB), a Magyar Olimpiai Csapat támogatását” – mondta Pekó László, a CO-OP Hungary Zrt. Igazgatóságának elnöke abból az alkalomból, hogy a COOP üzletlánc és a MOB vezetői aláírták a következő olimpiai ciklusra vonatkozó stratégiai együttműködési megállapodást – közölte a mob.hu.

A MOB székházában tartott aláírási ceremónián Pekó László kiemelte: a COOP társadalmi felelősségvállalási programjában kiemelt szerep jut a magyar élsportnak. Elmondta: a COOP 1996 óta segíti a MOB-ot. Hozzátette: a cégcsoport emellett nagy hangsúlyt fektet a sport, az olimpiai eszme és mozgalom népszerűsítésére is. Ennek keretében 2004 óta minden olimpiai évben, a MOB-bal és neves olimpikonokkal együttműködve a COOP megszervezi a „Küldjünk közösen egy hajrát” olimpiai mozgalmat. „Eddig ezekben az években 2700 boltunkban, vásárlóinkkal, szurkolókkal együtt több 10 kilométernyi hajrászalagra írt üzenettel bíztattuk olimpikonjainkat, alkalmanként 130 rendezvényen népszerűsítettük a különböző sportágakat, találkozhattak a gyermekek, fiatalok példaképeikkel” – tette hozzá.

Pekó László kihangsúlyozta: a 100 százalékban magyar tulajdonú, mintegy 700 magyar kis- és középvállalkozást képviselő COOP Gazdasági Csoport társadalmi felelősségvállalásának alapja a stabil, versenyképes, eredményes működés. „Ezt jól bizonyítja, hogy csoportszintű árbevételünk évről évre növekszik. Ezzel a stabil működéssel a hazai élelmiszer-kereskedelem egyik legmeghatározóbb, megkerülhetetlen szereplője vagyunk, ami elengedhetetlen a támogatási tevékenységünk folytatásához” – emelte ki.

Kulcsár Krisztián, a MOB tíz napja megválasztott új elnöke elmondta: újdonsült elnökként szimbolikusnak tartja az együttműködési megállapodás aláírását, ugyanis kiemelt kérdésként tekint a vállalati szektorral való piaci alapú együttműködésre. „A MOB hosszú távú biztos működéséhez elengedhetetlenek az ilyen kapcsolatok. Ezeknek az egyik legjobb példája a COOP-pal való együttműködés” – tette hozzá. A társasággal kapcsolatban kiemelte: a cégcsoport hosszú évek óta hisz a magyar sportban. „Élen jár abban, hogy segítse a MOB munkáját az olimpiai eszme terjesztésében, és az olimpikonjaink sikereinek elérésében” – mondta.

A MOB elnöke kihangsúlyozta: a cégcsoport 21 éve támogatja a szervezetet, ami 6 nyári és 5 téli olimpiát fed le.

A COOP a MOB támogatása mellett kiemelt szponzora a Magyar Kézilabda Szövetségnek, illetve a Magyar Vízilabda Szövetségnek. Az esemény keretében a két sportszövetséggel folytatott együttműködés megerősítéséről is megállapodást írtak alá. A két szövetség részéről Pálinger Katalin, a Magyar Kézilabda Szövetség alelnöke, a MOB elnökségi tagja, illetve dr. Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke írta alá a megállapodást.

Pálinger Katalin kiemelte, nagyon fontos az a fajta támogatás, amelyet a COOP nyújt a szövetségük számára. Hozzátette: a sydney-i olimpia előtt, a COOP által szervezett „Küldjünk közösen egy hajrát” kampányban még aktív kézilabdázóként személyesen is részt vett. „Nagyon jó volt sportolóként érezni, hogy mennyire szeretnek minket a szurkolók, mennyi biztatást küldtek nekünk” – tette hozzá.

Dr. Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke olyan reklámpartnerének nevezte a COOP-ot, amellyel sok éve kölcsönös elégedettség, baráti viszony mellett tudnak együttműködni. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy a volt szövetségi kapitány több mint 20 éves kapcsolatot ápol az üzletlánccal, amelynek keretében 2010 óta a Coop Segély Alapítvány kuratóriumi elnöki tisztét is betölti.



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok