Idegenben is nyert az OSC, így megszerezte a bronzérmet

2017. május 06. 19:43

A hazai győzelem után a Népligetben is nyert az A-Híd-OSC-Újbuda az FTC-PQS ellen, így az előző szezonban is harmadik gárda, ezúttal is megszerezte a bronzérmet.

fotó: facebook/OSC Waterpolo - Balogh Máté

Akárcsak az első mérkőzésen, ezúttal is a Fradi szerzett vezetést a bronzcsata aktuális felvonásában, és akárcsak az első mérkőzésen ezúttal is fordított az OSC – csak most jóval egyoldalúbban alakult a folytatás.

Madaras Norbert vezetőgólja után ugyanis zsinórban ötször találtak be a vendégek, aki egyértelműen az irányításuk alatt tartották a mérkőzést. És amíg a hazai együttes támadásban is védekezésben is többször hibázott, addig az OSC kivédekezett három emberhátrányt (illetve négyet, csak a negyedikből ötméterest szerzett a Fradi), s az első, valamint a második negyedben is négy-négy gólt lőtt.

A szünetbeli 8–3-as vendégvezetés nem ígért már túl sok izgalmat a folytatásra, és az OSC jelezte is, hogy nem szeretné elkönnyelműsködni a második félidőt, s tartotta a megszerzett ötgólos előnyét. Ez a különbség pedig az utolsó negyedet is meghatározta, viszonylag nyugodtabban teltek a percek, a Fradi még csökkentette a hátrányát, de ez érdemben már nem befolyásolta a mérkőzést.

A harmadik helyet az OSC szerezte meg – a bronzérmeket Nyíri Zoltán és dr. Hoffmann Tamás, az MVLSZ elnökségének tagjai adták át –, így a vendéggárda indulhat ősszel a Bajnokok Ligájában, a Fradi pedig az Euro kupában.
 
Varga Zsolt: „Sajnos az Európa-kupa után nem tudtunk megfelelően felpörögni a fontos mérkőzésekre, pedig sokat dolgoztunk, készültünk rájuk. Ha tudnám az okát, jó lenne, mert akkor segítene a jövőben. Videóztunk, felkészültünk, mégis ez lett a vége, mentális oka lehet, hogy nem tudtuk elkapni a fonalat, nem volt meg a tűz, az akarat. A fiúk odatették magukat, keményen dolgoztak, de mégis így alakult a mérkőzés. Csalódás, azonban van ilyen az életben, fel kell dolgozni és újra építkezni.”
 
Tóth László: „Egész héten láttam a csapaton, hogy nemcsak beszélnek a bronzéremről, hanem ténylegesen akarják is, tesznek érte, hogy az OSC ősszel is a BL-ben indulhasson. Ez a meccs sem volt sima, az eredmény hízelgő, de vért kellett izzadni azért, hogy ez a különbség kialakuljon. Jól játszottunk, és amikor kialakul egy négy-ötgólos különbség, akkor már az ellenfélnek is nehéz játszani. Az egész szezont nem szeretném értékelni, csak egy hónapot dolgoztam a csapattal, ebben a bronzéremben Vincze Balázs munkája is vastagon benne van, történt, ami történt, inkább az övé a siker, mint az enyém. A csapattal való közös munka elején volt egy kis fásultság, rossz hangulat, aztán a jó játékosok elkezdtek jól játszani. Semmi extra, feléledt a társaság és azt hozta, amit el lehet várni tőle.” 


E.ON férfibajnokság, rájátszás, a 3. helyért, 2. mérkőzés
FTC–PQS–A-Híd-OSC-Újbuda 7–11 (1–4, 2–4, 2–2, 2–1)
Gólszerzők:
Madaras 3, Sz. Mitrovics 2, Varga Dániel, Tóth M., ill. Zalánki, Gór-Nagy, Drasko Brguljan, Nikics, Hegedüs G., Salamon F., Seman
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc végeredménye: 2–0 az OSC javára



BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok