Egyenlített a BVSC, Miskolcon döntik el az értékes 5. helyet

2017. május 06. 18:23

Debrecenben ötméteresek döntöttek, amelyet a hazaiak nyertek meg, így ők a tizenegyedikek, a Pécs pedig a tizenkettedik.

Fotó: MVLC/archív

Az első félidőben ellentmondást nem tűrően vízilabdázó BVSC tartotta kézben a csatát, kétszer annyi gólt jegyzett, mint ellenfele (6–3), avagy mindent megtett, hogy az idegenbeli vereség után egyenlítsen. A Miskolc aztán a harmadik menetben az amerikai Alex Bowen vezérletével magához tért, 3–0-s negyeddel jelezte, a Szőnyi úton kiharcolná az ötödik helyet, és az azzal járó Euro Kupában való indulás jogát. A negyedik negyedben így voltaképpen új meccs kezdődött. Amely viszont a hazaiaknak alakult jól: Sugár Péter akciógólt jegyzett, Györke Zsolt védett, majd Létay Krisztián talált be fórból. A miskolciak balkezese, Vadovics Viktor 3:39-cel a vége előtt szépített emberelőnyből, ám a maradék időben a vendégek nem voltak képesek túljárni Györke eszén, így Szűcs Levente csapatának már nem kell gól, hogy megszerezze a győzelmet. Mindez azt jelenti, hogy a miskolci ki-ki meccs dönt majd az ötödik helyről.

Szűcs Levente: – Azt mondtam a srácoknak, hogy szeretnék még Miskolcra menni, ez most teljesült. Használhatnék közhelyeket, egy meccs van, nekünk az a bajnoki döntő. Gratulálok a csapatomnak.

Sike József: – Ez egy tipikus rájátszásmérkőzés volt, szerintem a színvonal hagyott némi kivánnivalót, de szívvel-lélekkel harcoltak a csapatok. Egygólos különbség volt.
 
Debrecenben jól kezdtek a hazaiak, akik a 2–2 után három gólt szerezve léptek el 5–2, ám a Pécs nem adta fel, fokozatosan jött közelebb, és a negyedik negyed elején Macsi Patrik emberelőnyből szerzett góljával kiegyenlített. Innen kezdetét vette egy igencsak izgalmas, jó védekezésen alapuló végjáték, amelyben úgy tűnt, Macsi Márton gólja győzelmet ér a hazaiaknak, ám végül 18 másodperccel a vége előtt Kolozsi Marcell szerzett gólt fórból, így jöhettek az ötméteresek. Az első körben mindenki belőtte, ám a másodikban Csacsovszky Erik hibázott, így végül az idegenbeli siker után hazai medencében ráadásban nyert Komlósi Péter együttese, s megszerezte a 11. helyet a Komjádi Kupagyőztes Pécs előtt.

Komlósi Péter: – Örülök, hogy hazai sikerrel tudtuk befejezni a szezont. Köszönöm szépen a csapat egész éves munkáját.

Lukács Gergely: – Parázs, kiegyenlített mérkőzés volt, ahol nüanszok döntöttek. Mindkét csapat sokat dolgozott a sikerért. Köszönöm a csapatomnak az egész éves munkáját, szurkolóinknak pedig az egész éves bíztatást.

A 13. helyért zajló csatában az UVSE, a 15. helyért történő párosmeccsen pedig a Szentes szerzett előnyt.

Németh Zsolt: – Igazi szezonvégi találkozó volt. Nehezen tudott a két csapat felpörögni, ám a végére paprikás hangulat, igazi rangadó alakult ki.

Zantleitner Tamás: – Jól játszott az UVSE, megérdemelten nyert, bár igyekeztünk megnehezíteni a dolgát. Nem ment rosszul a játék, többször feljöttünk, de a második és a negyedik negyed rosszabb szériája eldöntötte a mérkőzést.

Pellei Csaba: - A Tatabánya elleni mérkőzéssorozat kifacsarta a csapatot, ezért elsősorban fejben kellett rendbe tenni a társaságot. Jól kezdtünk, ám később olyan egyéni hibákat követtünk el, melyek megengedhetetlenek. Szeretnénk bentmaradni az első osztályban.

Horváth János: - Csalódott vagyok, de elsősorban nem az eredmény, hanem a mutatott játék miatt. Buta hibákkal saját magunkat vertük meg. A Szentes mindenben fölénk nőtt a mai estén, és ha csak ennyit tudunk, akkor valóban nincs helyünk ebben az osztályban.
 
E.ON férfibajnokság, rájátszás

Az 5. helyért, 2. mérkőzés
MKB-Euroleasing-BVSC-Zugló–PannErgy-MVLC 8–7 (3–2, 3–1, 0–3, 2–1)
Gólszerzők:
Czigány 2, Várnai, Török, Létay, Pásztor, Mátyok, Sugár, ill. Bowen 2, Misics 2, Vadovics, Szabó R., Jakab
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása: 1–1

A 11. helyért, 2. mérkőzés
DVSE–PVSK-Mecsek Füszért 7–7 (2–1, 3–1, 1–3, 1–2) – ötméteresekkel 6–5
Gólszerzők:
Durik 2, Szőke, Tóth P., Macsi M., Dienes, Busilacchi, ill. Macsi P. 2, Kolozsi 2, Csacsovszky E., Csaba M., Lajkó
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc végeredménye: 2–0 a Debrecen javára

A 13. helyért, 1. mérkőzés

UVSE–EBP-Tatabánya 14–11 (2–3, 5–1, 3–5, 4–2)
Gólszerzők:
Tóth Z. 4, Dala D. 4, Dávid Z. 2, Kovács R. 2, Korényi, Szentesi, ill. Szabó B. 5, Regős, Kiss Gy., Máthé, Francsics, Salamon A., Kolarik
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása: 1–0 az UVSE javára

A 15. helyért, 1. mérkőzés
Metalcom-Szentes–KSI SE 12–7 (3–1, 2–0, 3–4, 4–2)
Gólszerzők:
Vörös 4, Vishnyakov 2, van Mil 2, Werner, Pellei, Somogyi, Takács, ill. Tóth B. 3, Zerinváry, Lévai, Kósa, Bóbis
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása: 1–0 a Szentes javára



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok