Szolnok: fontos a támadójáték, a kapusok és a blokkok

2017. április 30. 15:19

Az előző szezont követően megismétlődik a Szolnok–Eger döntő, és a címvédő irányító Cseh Sándor úgy véli, a két legjobb magyar csapat találkozik a fináléban – ahol természetesen győzni akarnak.

fotó: facebook/Szolnoki Vízilabda Sport Club

A huszonötből minimum ötven lett.

Cseh Sándor, a Szolnok edzője említette az Eger elleni finálé kapcsán, hogy a szezon előtt többen arról beszéltek, gyakorlatilag ugyanannyi esélye van a négy élcsapatnak, sőt akadt, aki OSC–FTC döntőt várt májusra. Aztán idény közben sokat változott ez a vélekedés – és azt már mi tesszük hozzá, hogy a Szolnok teljesítménye okozta ezt leginkább –, amit a szakvezető a csapata nevében dicséretnek vesz. Persze most már, hogy jön a döntő, egyértelmű a Szolnok célja.

„Győzni szeretnénk, ezt nem is nagyon kell hangsúlyoznom – mondta Cseh Sándor. – Nagyon várakozással tekintek a döntő elé, ez egy nagyon érdekes szakasza a szezonnak. Kemény elődöntőn vagyunk túl, más így készülni, mint amikor az előző szezonokban könnyebb volt az utunk. Majd az első két mérkőzés adja meg a választ arra, hogy milyen hatással volt az elhúzódó elődöntő, lehet, hogy hiányozni fog az egy hét, de az is elképzelhető, hogy jót tett.”

Nem véletlenül került szóba az elődöntő, hiszen amíg az Eger egy mérkőzés alatt túljutott az FTC-n, addig a Szolnok–OSC csata három találkozóba torkollott, s ennek megfelelően egy héttel tovább is tartott. Ami nyilván fárasztó, viszont így a Dózsa folyamatosan meccsben volt.

„Mindkét együttesnél kiemelhetjük, hogy nagyon jó a csapatmunka, s a szerkezetüket tekintve elmondhatjuk, egyik gárdában sincsenek lyukak, minden posztra vannak megfelelő emberek – folytatta Cseh Sándor, aki úgy véli, többek között ez a teljesség és a keretben szereplő klasszisok miatt mondhatjuk, hogy a Szolnok és az Eger a két legerősebb csapat. – Sokat számít majd a döntőn, hogy miként működik a támadójátékunk, fontos lehet, hogy melyik kapus tud többször jó teljesítmény nyújtani, és az fontos számadat lesz, hogy mennyit tudunk blokkolni a meccseken.”

Nekünk pedig nincs más dolgunk, mint figyelni a két gigász küzdelmét, hiszen biztosak vagyunk abban, hogy a döntő hatalmas csatát hoz majd. Remélhetőleg legalább olyan emlékezetes párharcot, mint az előző idényben, amikor végül csak az ötödik meccs döntött a Szolnok javára.

Az első mérkőzést Molnár Péter és Bene Péter vezeti - a bíróküldésről itt olvashat.

E.ON férfibajnokság 2016/2017, döntő
A program, játékvezetők
1. mérkőzés, 2017. május 1., hétfő:
ZF-Eger–Szolnoki Dózsa-Közgép, Eger, 17:30 – vezeti: Bene Péter, Molnár Péter
2. mérkőzés, 2017. május 5., péntek: Szolnoki Dózsa-Közgép–ZF-Eger, Szolnok, 19:00 – vezeti: Petik András, Dodog Szabolcs
3. mérkőzés, 2017. május 10., szerda: ZF-Eger–Szolnoki Dózsa-Közgép, Eger, 18:00 – vezeti: Székely Balázs, Berki András
4. mérkőzés, 2017. május 13., szombat: Szolnoki Dózsa-Közgép–ZF-Eger, Szolnok, 16:00 (ha szükséges) – vezeti: később kijelölendő
5. mérkőzés, 2017. május 17., szerda: ZF-Eger–Szolnoki Dózsa-Közgép, Eger, 18:00 (ha szükséges) – vezeti: később kijelölendő
Valamennyi mérkőzést közvetíti az M4 Sport! A párharc az egyik fél harmadik győzelméig tart.


Egymás ellen a 2016–2017-es szezonban 
Középszakasz
Eger–Szolnok 8–5
Szolnok–Eger 11–7
Szuperkupa
Szolnok–Eger 14–9
Magyar Kupa, döntő
Szolnok–Eger 10–4



E.ON Férfi OB I.

BVSC-Zugló - Genesys OSC Újbuda

2022. nov. 19. 19:15

E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok