BENU ifjúsági bajnokság: a 26. ötméteres döntött!

2017. április 24. 07:30

Hihetetlen végjáték után, a 26. ötméteres döntött a szétlövésben a KSI javára a Vasas elleni rangadón, így gyakorlatilag eldőlt, hogy a címvédő nyeri meg az alapszakaszt.

fotó: vasassc.hu

Veretlen, de már nem száz százalékos a KSI az ifjúsági bajnokságban, miután a Vasast „csak” ötméteresekkel tudta legyőzni a címvédő. A bajnokság éllovasa és a második helyezett piros-kék együttes már ősszel is szoros meccset játszott, akkor a KSI nyert 11–10-re, most viszont fordulatos mérkőzés végén állt döntetlen az eredményjelző táblán.

A rangadón a Vasas szerzett vezetést, majd 4–1-re is elhúzott, aztán jött a KSI és a második negyedben már a vendégek vezettek 6–4-re. A piros-kékek azonban nem adták fel, végig ott loholtak riválisuk nyakán, ötször is egyenlítettek, majd az utolsó percben Trombitás Tamás révén előnybe kerültek, csakhogy 18 másodperccel később jött Teleki András gólja, így a találkozó 13–13-as döntetlent hozott, jöhettek az ötméteresek.

A szétlövésben aztán az első hét sorozatban senki sem hibázott, a nyolcadikban mindkét fél rontott, majd újabb négy hibátlan sorozat következett, hogy aztán Schmölcz Norman gólja győzelmet érjen, mert a 26. ötméterest Trombitás Tamás elhibázta. Parádés végjáték volt!

A KSI sikere azt jelenti, hogy ha a papírformának megfelelően alakul az alapszakasz hátralevő része, akkor a címvédő végez az élen.

A 18. forduló többi meccse valamivel békésebb mederben csordogált, a legszorosabb küzdelmet a Tatabánya háromgólos kaposvári győzelme hozta. Néggyel nyert a harmadik FTC Szegeden (a második negyedet 7–2-re hozták a zöld-fehérek) és a negyedik BVSC Szentesen, és szintén ekkora különbséggel győzött az UVSE az Eger ellen. A lila-sárgák sikere ráadásul azt is jelentette, hogy megelőzték a hevesi együttest a tabellán.

Ötgólos különbséget hozott a Debrecen szolnoki vendégjátéka, és szintén öttel nyert a kilencedik Szombathely, amely a hetedik Honvédot győzte le, s közelítette meg három pontra a tabellán.

BENU ifjúsági bajnokság, 18. forduló
Vasas SC-Continental–KSI SE 13–13 (4–5, 4–3, 2–3, 3–2) – ötméteresekkel 11–12
Gólszerzők:
Bencz 5, Hajdu 2, Trombitás 2, Bozó, Burián, Makszim, Fodor, ill. Kósa 4, Kardos A. 3, Teleki 3, Bóbis B. 2, Horváth Á.

Kaposvári VK–TVSE 12–15 (4–3, 3–4, 3–5, 2–3)
Gólszerzők:
Németh B. 3, Németh L. 2, Molnár Á. 2, Tóth B. 2, Varga Á., Csondor, Tóth Á., ill. Fekésházy 4, Orbán 3, Váry 3, Sebetyén 2, Németh M., Vajda, Magyar

Rossmann-Szegedi VPS–FTC 7–11 (2–1, 2–7, 2–1, 1–2)
Gólszerzők:
Szepes 3, Takács G. 2, Meskó, Bodnár, ill. Fülöp 2, Irmes M. 2, Beliczay 2, Mickic 2, Turnai B., Turnai A., Goschi

Szolnoki Dózsa-Közgép–DVSE 10–15 (2–3, 3–3, 3–4, 2–5)
Gólszerzők:
Klinga 5, Sléder 3, Kotlár, Melkuhn, ill. Macsi M. 4, Fekete G. 3, Dienes 3, Turcsányi 2, Nagypál 2, Borbély

AVUS–RacioNet-Honvéd 13–8 (6–3, 1–2, 4–2, 2–1)
Gólszerzők:
Polcsik 3, Ekler 3, Hajmási 2, Sági 2, Juhász T., Baranyai, Galambos, ill. Korbán 2, Tóth K. 2, Farkas K. 2, Somogyi I., Gregor

Legrand-Szentes–BVSC-Zugló 9–13 (2–3, 3–5, 2–1, 2–4)
Gólszerzők:
Bocskay 2, Pellei K. 2, Kunszeri 2, Harangozó, Badó, Tóháti, ill. Ágh 5, Sugár 3, Tanczer 2, Molnár K., Vincze B., Mladoniczky

UVSE–ZF-Eger 9–5 (2–1, 3–1, 3–2, 1–1)
Gólszerzők:
Dala 3, Korbács 2, Busa 2, Szieben, Bimbó Szuhai, ill. Tamir 2, Mata, Kürti, Sári

Az állás:
1. KSI 59 pont
2. Vasas 55
3. FTC 48
4. BVSC 45
5. UVSE 41
6. Eger 39
7. Honvéd 27
8. Szentes 24 (211–205)
9. Szombathely 24 (189–217)
10. Debrecen 21
11. Tatabánya 16
12. Szeged 8
13. Kaposvár 6
14. Szolnok 1



E.ON Férfi OB I.

BVSC-Zugló - Genesys OSC Újbuda

2022. nov. 19. 19:15

E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok