„Fantasztikus érzés egy ilyen csapatnak az edzőjének lenni!”

2017. április 16. 00:05

Áts Bertalan, a LEN-kupát megnyerő UVSE vezetőedzője a diadal után a serleggel a kezében meghatódottan nyilatkozott honlapunknak. Hasonló büszkeséggel formálta a szavakat Keszthelyi Rita, Csabai Dóra és Kisteleki Hanna is.

Fotó: Madar Dávid

Mint beszámoltunk róla, a Padova legyőzésével az UVSE megnyerte a LEN-kupát. Az érmeket többek között dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkártól és dr. Kiss Gergelytől, háromszoros olimpiai bajnokunktól vehették át a győztesek. Ezek után Áts Bertalan vezetőedző így foglalta össze gondolatait:

„Az Euroliga négyes döntője volt az álmunk, a célunk. Úgy láttam a lányokon, olyan lelkiállapotban érkeztek a Mataro elleni párharc után a szezon végére, hogy nagyon nehéz volt váltani - de sikerült. Fantasztikus csapatmunkát végeztünk! Egy csapat erejét, kohézióját mindig a védekezés, az emberhátrányos teljesítmény mutatja meg. Ez mind a kettő mérkőzésen csodálatos volt, ebből adódóan a támadójátékunk pedig döntő szituációkban érvényesült, lőttük a gólokat. Fontos volt, hogy Keszthelyi Rita mind a két mérkőzést profin irányította, végigjátszotta a meccseket, helyzetbe hozta társait, hihetetlen melót végzett. Szücs Gabi és Csabai Dóra ahogy bekkeltek, plusz még elől gólokat is szereztek. Kisteleki Hanna a fináléban belőtte két helyzetét, Czigány Dóra a Dunaújváros ellen parádés és fontos gólt jegyzett, aminek többek között köszönhető, hogy itt voltunk a döntőben. Tóth Ildi törött vagy reped orral is küzdött a döntőben, kétszer kellett lecserélni, mert ömlött a vér az orrából, de visszament, és küzdött, harcolt, tarthatatlan volt. Amikor nem volt bent, akkor Takács Vivien végzett hihetetlen munkát. Kuna Szonja az elődöntőben ismét megmutatta, igazán nagy tehetség. Hertzka Orsi, amikor bent volt a vízben, hozta, amit kértem tőle, Kövesdi Vivien labdákat szerzett, emberhátrányban blokkolt, Sabrina, a holland légiósunk pedig itt a fináléban tett hozzá nagyon sokat a sikerhez, ahogy beleállt a mérkőzésbe, nagy szerepe volt abban, hogy előnyben tudtunk játszani. És el ne felejtsem végül Gangl Edinát, aki a kapuban igazolta klasszisát. A döntő első félidejében volt hat blokkunk, az nagyon sok. Anno még Benedek Tibi az olimpia után azt mondta, hogy ha egy csapat nyolc blokk fölött van, akkor nem tud kikapni. Ma több volt, mint nyolc, és igaza volt, nem kaptunk ki. Fantasztikus érzés egy ilyen csapatnak az edzőjének lenni, intelligens, de mégis vagány társaságot irányítani! Boldog vagyok, de persze boldogabb lennék, ha nem erre a bulira hívtak volna meg minket. Viszont ezt is nagyon nehéz volt megnyerni, büszke vagyok a csapatra. Köszönöm az egyesület elnökségének, hogy ezt a tornát ilyen profin megrendezték, támogattak bennünket mindenben! Köszönöm Benedek Tibornak, aki januárban csöppent bele ebbe a családba, és azóta minden túrán velünk volt, segítette tanácsokkal a lányokat, engem is. És köszönöm a szurkolóinknak, akit támogatásukkal szintén nagyon sokat tettek hozzá a győzelmekhez. Gratulálok a Dunaújvárosnak a harmadik helyhez, le a kalappal előttük is!”

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A négyes döntőn – szokása szerint – vezéregyéniségi szerepet játszó, minden hangszeren, elől és hátul egyaránt pazarul játszó Keszthelyi Rita ekképpen értékelt: „Megküzdöttünk érte. A szezon jól alakul, van még hátra minimum kettő, maximum négy mérkőzésünk, természetesen mindegyiket meg szeretnénk nyerni, ezáltal behúzni az idei harmadik aranyat. Az összes mérkőzés kemény lett volna, bárkivel is játszunk, mindenki nyerni akart, mindenkinek valami miatt fontos lett volna a győzelem. Nekünk is fontos volt! Köszönjük a szurkolóknak a támogatást, a klubunknak, hogy lehetővé tették, hogy itthon játszhassunk, ez mindegyikünk számára egy hatalma élmény. És a klub történetében is nagy dolog. Mindenki a maximumot hozta ki magából erre a négy mérkőzés alatt, nekünk jött ki a legjobban a lépés.”

A serleget a magasba emelő csapatkapitány, évről évre fejlődő, már támadásban is kulcsjátékos (az első gólja a fináléban, no, az kimondott mestermunka volt) Csabai Dóra így formálta szavait: „Kemény meccsekre számítottunk, nem véletlenül. A Dunaújváros elleni is az volt, a Padova elleni is, sikerült jól felkészülnünk ellenük, aminek nagyon örülök. Miután nem sikerült az Euroliga, új célt tűztünk ki, boldog vagyok, hogy megvalósítottuk. Ezt hozta a sors, ezzel élni kellett, és ezzel éltünk is, jövőre pedig meglátjuk, hogy mi lesz.”

A Padova elleni fináléban újra nagyot alakító, válogatott formában játszó Kisteleki Hanna előbb mosolyogva fogadta el a lelátóról a csapatnak küldött csokoládégyűjteményt, majd átfogó értékelést adott: „Nem volt könnyű, szinte ugyanolyan nehéz, mint egy Euroliga négyes döntő, de ez nem meglepő, hiszen négy olyan csapat játszott, amely nagyon erős. Miután az Euroliga nem sikerült, mindent megtettünk, hogy ez sikerüljön. Nagyon brusztos mérkőzés volt az elődöntő és a finálé is, készültünk erre. Ugye a Padovával is mérkőztünk már, tudjuk, hogy milyen a stílusuk, a dunaújvárosiak szintén ismerjük, ez ráadásul plusz presztízsmérkőzés, hála istennek mind a kettőt megnyertük. Örülök, hogy nyertünk, de nekem mindig kell egy-két nap, amíg ez tisztázódik, hazamegyek, lerakom az érmemet, megnézem majd. Büszke vagyok a csapatra, és arra, hogy ebben játszhatok. Mindenki hozzátette a magáét, amennyit tudott, ha két percet, akkor két percet, ha többet, akkor többet, ha egy védéssel, akkor egy védéssel.”

LEN-kupa, nők, négyes döntő, Tüske uszoda
Döntő
UVSE–Plebiscito Padova (olasz) 7–6 (4–2, 1–1, 2–2, 0–1)

Vezette:
Galindo (spanyol), Markopoulou (görög)

UVSE: Gangl – Czigány, Kisteleki H. 2, Szücs, Keszthelyi, Tóth I. 1, Csabai 1. Csere: van der Sloot 2, Hertzka, Kövesdi, Kuna, Takács V. 1. Vezetőedző: Áts Bertalan

PADOVA: Teani – Barzon 1, Queirolo 2, Millo 1, Dara 1, Galardi 1, Robinson. Csere: I. Savioli, Gottardo, M. Savioli, Nencha, Casson. Vezetőedző: Stefano Posterivo

A 3. helyért
DUE-Maarsk Graphics–Ugra Hanti-Manszijszk (orosz) 17–10

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok