Bronzérmes a Dunaújváros a LEN-kupában!

2017. április 15. 18:38

Mihók Attila csapata a Magyar Kupa után ezúttal a nemzetközi porondon, a LEN-kupában állhat a dobogóra, hiszen a bronzmeccsen egyértelműen jobb volt az orosz Hanti-Manszijszknál.

Fotók: Madar Dávid

A viharos UVSE elleni elődöntő után nehéz volt összeszedni csapatát Mihók Attilának, aki ráadásul piros lapja után nem lehetett a meccsen csapata mellett - helyette Fülöp Tibor meccselt. A Csabai Dórával való találkozás után orrsérülést szenvedő Ziegler Diána védőmaszkban ott lehetett társai között.

Jól kezdett a feltétlen éremét vízbe ugró magyar együttes, hiszen Horváth Brigitta, Szilágyi Dorottya és Gurisatti Gréta góljaival 3–0-ra lépett el. Kasó Orsolya ötméterest védett, a védekezés a helyén volt, semmi jel sem utalt arra, hogy az oroszok partiban lehetnek. Aztán Alogbo és Timofeeva szépített, sőt a második negyed elején utóbbi centergóljával már 3–3 állt a táblán.

Gond azonban nem volt, mert az újvárosiak megrázták magukat, mondhatni beindultak: sorrendben hat góllal (ebből Szilágyi hármat, Hlengwie Mchunu kettőt, Gurisatti egyet vállalt) elléptek 9–3-ra. A folytatásban ugyan jobban tartotta magát a rivális, ám egyértelműen az újvárosiak akarata érvényesült, Szilágyi továbbra is villogott, Menczinger Kata jól irányított, de voltaképpen a csapat minden tagja, a Vályi testvérektől át Garda Krisztináig kitett magáért. Ennek hála fölényesen, 17–10-re nyert végül a társaság, amely bronzéremmel zárt így a LEN-kupában.

„Meg tudtuk lepni ellenfelünket, az első félidei teljesítményünkkel stabilan tudtuk tartani a mérkőzést. Ezen a találkozó sem a gólarányról szólt, nagyon örülök, hogy a nehezen megélt pénteki vereség után ezt a sorozatot győzelemmel zártuk, és így érmet szereztünk” – értékelt Mihók Attila vezetőedző.

LEN-kupa, nők, négyes döntő, Tüske uszoda
A 3. helyért

DUE-Maarsk Graphics–Ugra Hanti-Manszijszk (orosz) 17–10 (3–2, 6–1, 4–3, 4–4)


Vezette: Srdan (szerb), Landmann (német)

DUNAÚJVÁROS: Kasó – Szilágyi 6, Menczinger 2, Gurisatti 3, Horváth B. 3, Huszti, Somhegyi 1. Csere: Vályi F., Garda, Vályi V., Mchunu 2, Ziegler, Kiss A. (kapus). Megbízott edző: Fülöp Tibor

HANTI-MANSZIJSZK: Saribekyan – Isakova, Nizheboichenko, Garopiva, Timofeeva 4, Kovina 1. Alogbo 2. Csere: Perfileva 1, Sutyagina 1, Chernega, Leonova, Lisunova 1. Vezetőedző: Tatjana Patrova

(Teljes jegyzőkönyv: itt)

További program
Döntő:
UVSE-Plebiscito Padova, 19:15



E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok