Szerbia is legyőzve! És már biztos tornagyőzelem!

2017. április 15. 18:11

A Mento Kupa második napján U15-ös válogatottunk harmadik ellenfelét 9–4-re múlta felül, így a horvátok elleni meccstől függetlenül már biztos az első helyen végez!

Fotók: MVLC

A pénteki parádé után (győzelem Olaszország és Montenegró ellen) Szerbia ellen játszottak a mieink. A rivális pénteken 0–4-ás kezdés előtt 8–6-ra legyőzte Horvátországot, majd utána 6–5-re kikapott Montenegrótól, míg szombaton délelőtt az olaszok mértek rá 7–4-es vereséget. Avagy míg ellenfelünk az 50%-os mérlegért ugrott vízbe, Székely Bulcsú és Kovács Róbert együttese a harmadik győzelemért, egyúttal a tornagyőzelemért állt ki a meccsre.

A parti a várakozásoknak megfelelően hatalmas csatát hozott. Az első negyedben Pető Attila szerzett előnyt, a másodikban Szeghalmi Zsombor előnygólja (a fórt Lantos István harcolta ki) azonban „csak” a 2–2-es egyenlítést eredményezte. A szolnokiak ifjú titánja aztán akcióból is betalált, ezzel a nagyszünetben a mieink vezettek 3–2-re. Igaz ugyan, hogy Lazar Durutovics jól védett a szerb kapuban, de rajta is túltett Hörömpő Botond, aki – a felettébb határozott védekezésnek is hála – hét lövését védett a kilencből, így 78%-nál járt. (Végül a parádés 71%-kal végzett).

Fordulás után Várkonyi Ádám akcióból, Nyíri Balázs pedig fórból jegyzett gólt, így 5–2-re lépett el a csapat. Sőt, miután hátul remekül ment minden, nőtt az előny is, hiszen Szeghalmi, majd Pető ismét „lecsapott”. Parádés, 4–0-s negyeddel nyitotta szét az ollót a magyar válogatott, amely a záró negyedben nem engedte közelebb ellenfelét (gólét lőtt még Molnár Erik és Lőrincz Ákos is, így végül 9–4-es győzelemmel örvendeztette meg a publikumot. S a záró nap eredményétől függetlenül (a mieink a horvátokkal játszanak majd) megnyerte a Mento-kupát!

Mento Kupa nemzetközi fiú utánpótlástorna (2002-ben születettek részére), Miskolc
2. játéknap


Magyarország–Szerbia 9–4 (1–1, 2–1, 4–0, 2–2)
Gólszerzők:
Szeghalmi 3, Pető 2, Molnár E., Várkonyi Á., Nyíri B., Lőrincz Á., ill. Varkulja, Mitovics, Bucan, Milojevics
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

További eredmények:
Szerbia–Olaszország 4–7
Montenegró–Horvátország 8–13

A Mento Kupa további programja:
Április 16., vasárnap

Olaszország–Montenegró, 9:30
Magyarország–Horvátország, 11:00

A Mento Kupa magyar kerete
Hörömpő
Botond (Cegléd)
Gyapjas Brendon (FTC)
Kevi Bendegúz (Honvéd)
Molnár Erik (UVSE)
Szabó Bence (FTC)
Gábor Lőrinc (Százhalombatta)
Lantos István (KSI)
Várkonyi Ádám (FTC)
Pető Attila (KSI)
Bőröczky Marcell (Vasas)
Szeghalmi Zsombor (Szolnok)
Nyíri Balázs (KSI)
Fótos Tamás (Vasas)
Lőrincz Ákos (Eger)
Dávid Zoltán (BVSC)



E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok