Mento Kupa: legyőztük az olaszokat!

2017. április 14. 11:16

A Székely Bulcsú irányította 2002-es válogatott a rangos miskolci utánpótlástornát 8–7-es sikerrel kezdte.

Fotó: MVLC

Némi túlzással írhatjuk, hogy ismerősök találkoztak a Mento Kupa nyitómeccsén, hiszen a magyar és az olasz válogatott a torna előtti napokban háromszor is edzőmérkőzésen találkozott egymással. Mint a mieinket irányító Székely Bulcsútól megtudtuk, ezeken a partikon végig kiegyensúlyozott erők vették fel a harcot, eredményességben szinte nem volt különbség a felek között, miközben teljesen más stílusban vízilabdáztak.

Nos, az éles összecsapáson pont ugyanezt láthatta a nagyérdemű. A forgatókönyv szerint magyar gólra olasz érkezett – így ment ez egészen a harmadik negyed közepéig, 5–5-ig, amikor is a KSI növendéke, Pető Attila már a második akciógóljánál járt. De gólt jegyezhettük fel Nyíri Balázs (a Lantos István által kiharcolt ötöst érékesítette), Szeghalmi Zsombor (akció) és Várkonyi Ádám (szabaddobás) neve mellé is, miközben a ceglédiek kapusa, Hörömpő Botond pazar hatékonysággal védett. Miután „szokás szerint” vezettünk (Molnár Erik akciógólja után 6–5-re), jó védekezéssel tartottuk az előnyt, sőt aztán Lantos István „szállított” egy fórt, s időkérés után Várkonyi Ádám 7–5-re növelte az előnyt.

A táró negyed elején szépített a rivális szépített, kezdetét vette a nagy hajrá, a talán még inkább nagyobb küzdelem. Ebben Pető Attila villant újra: kiállítottak róla egy olaszt, majd a fórban maga lőtt a kapuba. Itt is, ott is adódtak lehetőségek, de megmerevedett az eredményjelző – 22 másodperccel a vége előtt Bertino centerezése törte meg a gólcsendet. Ez persze „csak” arra volt elegendő, hogy a lehető legszorosabbá tegye az ellenfél a meccset, amelyet így a magyar válogatott 8–7-re nyert meg! Bravó! Székely Bulcsú csapata 15:30-tól Montenegró ellen újra medencébe ugrik.

Figyelem, a meccsekre a belépés díjtalan!

Mento Kupa nemzetközi fiú utánpótlástorna (2002-ben születettek részére), Miskolc
1. játéknap
Magyarország–Olaszország 8–7 (2–2, 2–2, 3–1, 1–2)
Gólszerzők:
Pető A. 3, Várkonyi Á. 2, Molnár E., Szeghalmi Zs., Nyíri B., ill. Bertino, Mladossich, Caldieri, Fortese, Silvestri, Ferrero, Muserino
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

Szerbia–Horvátország 8–6 (0–3, 5–2, 3–1, 0–0)

A Mento Kupa további programja:
Április 14., péntek

Magyarország–Montenegró, 15:30
Horvátország–Olaszország 17:00
Április 15., szombat
Szerbia–Olaszország, 11:00
Montenegró–Horvátország, 15:30
Magyarország–Szerbia, 17:00
Szerbia–Montenegró 19:30
Április 16., vasárnap
Olaszország–Montenegró, 9:30
Magyarország–Horvátország, 11:00

A Mento Kupa magyar kerete
Hörömpő
Botond (Cegléd)
Gyapjas Brendon (FTC)
Kevi Bendegúz (Honvéd)
Molnár Erik (UVSE)
Szabó Bence (FTC)
Gábor Lőrinc (Százhalombatta)
Lantos István (KSI)
Várkonyi Ádám (FTC)
Pető Attila (KSI)
Bőröczky Marcell (Vasas)
Szeghalmi Zsombor (Szolnok)
Nyíri Balázs (KSI)
Fótos Tamás (Vasas)
Lőrincz Ákos (Eger)
Dávid Zoltán (BVSC)

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok