Pazar mezőny a hétvégi Mento Kupán!

2017. április 13. 12:38

Miskolcon sorrendben Olaszország, Montenegró, Szerbia és Horvátország ellen mérkőzik meg Székely Bulcsú irányításával a 2002-es válogatott.Figyelem, a meccsekre a belépés díjtalan!

Szokás szerint bivalyerős az utánpótlásnak kiírt húsvéti kupa, amelynek ezúttal hazánk, azon belül is Miskolc ad otthont. A Kemény Dénes sportuszodában péntektől vasárnapig a 2002-es születésűek tornáján a mieink mellett a szerb, a horvát, az olasz és a montenegrói válogatott küzd meg a Mento Kupáért!

Székely Bulcsú irányításával (sydneyi olimpiai bajnokunk Kovács Róberttel közösen vezeti a korosztályt, akinek gyermeke születése, valamint a felnőtt rájátszás miatt a hétvégén korlátozottak a miskolci megjelenései) hétfő óta készül együtt a keret, s játszott már kétkapus edzőmeccseket az olasz együttessel.

A szakvezető így foglalta összevárakozásait a Mento Kupa kapcsán: „A legfontosabb cél, hogy a saját játékunkat játsszuk, amit december óta apró részletekként igyekszünk összerakni. Azt kértem a fiúktól, hogy függetlenül az eredményektől úgy vízilabdázzanak, hogy aki megnézi a meccseiket, lássa, mit szeretnének játszani. Elég hurráoptimista embernek tartom magam, de nem csak ezért állítom, hogy jó kis csapatunk van, számtalan olyan tehetséggel, aki a saját korosztályában meccseket képes eldönteni. Ezen kívül jó szellemű társaságról beszélünk, de fontos hangsúlyozni, hogy az elmondottak alapján sem törvényszerű, hogy azonnal jönnek a jó, kiugró eredmények. Éppen ezért azt sulykoljuk a srácoknak, hogy ne görcsöljenek, élvezzék a játékot, hiszen nem szeretnénk, ha elveszne a lényeg, miszerint a cél, hogy együtt, közösen fejlődjenek. Látva ennek a tornának a felhozatalát, bátran állíthatjuk, az utánpótlás korosztályok elitje mérkőzik meg egymással, ami garantáltan a fejlődésünket szolgálja. Több évig szeretnénk együtt dolgozni, elsajátítani a saját stílusunkat, amelyben a játékosok úgy fejlődhetnek, hogy majd végzős utánpótlás válogatottként eljussanak arra a szintre, amelyen segítségére lesznek a majdani magyar válogatottnak.”

Figyelem, a meccsekre a belépés díjtalan!

A Mento Kupa programja:
Április 14., péntek

Magyarország–Olaszország, 10:00
Szerbia–Horvátország, 12:00
Magyarország–Montenegró, 15:00
Horvátország–Olaszország 17:00
Április 15., szombat
Szerbia–Olaszország, 11:00
Montenegró–Horvátország, 15:30
Magyarország–Szerbia, 17:00
Április 16., vasárnap
Olaszország–Montenegró, 9:30
Magyarország–Horvátország, 11:00
Szerbia–Montenegró 12:30

A Mento Kupa magyar kerete
Hörömpő Botond (Cegléd)
Gyapjas Brendon (FTC)
Kevi Bendegúz (Honvéd)
Molnár Erik (UVSE)
Szabó Bence (FTC)
Gábor Lőrinc (Százhalombatta)
Lantos István (KSI)
Várkonyi Ádám (FTC)
Pető Attila (KSI)
Bőröczky Marcell (Vasas)
Szeghalmi Zsombor (Szolnok)
Nyíri Balázs (KSI)
Fótos Tamás (Vasas)
Lőrincz Ákos (Eger)
Dávid Zoltán (BVSC)



E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok