Indul az ob I: három favorit és a többiek

2013. szeptember 06. 13:37

Alaposan megváltozott játékoskeretekkel vágnak neki az együttesek a bajnokságnak, amely szombaton kezdődik, a szabályok is újak lesznek, csupán egyvalami látszik változatlannak: az előző idény három legjobbja, az Eger-Szolnok-Szeged trió között dől el a bajnoki cím sorsa.

Fotó: Kovács Anikó / Archív

Már csak azért is, mert a Barcelonában világbajnokságot nyert válogatott 10 itthon játszó tagja e három gárdát erősíti (mennyivel jobb a helyzet, mint mondjuk a sydneyi játékok után, amikor a tizenhárom aranyérmesből csupán négyen pólóztak itthon). A címvédő egrieknél van négy aranyérmes (Bátori Bence, Bedő Krisztián, Gór-Nagy Miklós, Hárai Balázs), plusz bónuszként a Gerendás György mellé másodedzőként érkező, s jövőre előrelépő Dabrowski Norbert. A másik két gárdában egyaránt hárman-hárman játszanak: Szolnokon Decker Attila, Hosnyánszky Norbert és Vámos Márton, míg Szegeden Decker Ádám, Nagy Viktor és Szivós Márton.

Ám nem csupán a „prémiumkategóriás” játékosok tekintetében áll jobban a három óriás: légiósok és a biztos anyagi háttér is az ő malmukra hajtja az uszodavizet, azaz egyértelműnek tűnik, ha csak valami hatalmas csoda nem történik, ők lesznek ott a végjátékban. Ennek fényében hatalmas értéknek tűnik az alapszakasz első helye, elvégre egy – relatíve – könnyebb elődöntőt ígér, míg a második-harmadik csatája irdatlan ütközetnek látszik.
Legalábbis innen, a távolból – de ne szaladjunk ennyire előre, hiszen még csak az első körre készülnek a csapatok.

Leginkább izmosnak a Szolnok tűnik, hiszen a fent felsorolt három barcelonai bajnok mellett három kiváló dél-szláv légiósuk is van (Zsivko Gocsics, Milan Alekszics, Stefan Mitrovics), plusz megszerezték Török Bélát Szegedről, és ha lesz Kis Gábornak négy-öt olyan hónapja, amikor végre nem fáj semmije, ő gyakorlatilag korlátlan úr lehet a kapu előtt az új szabályok adta keretek között, hiszen a kétkezes faultok tiltása miatt momentán nehéz elképzelni olyan szituációt, amelyben őt fél kézzel valaki képes lenne megállítani.

Ugyanez áll Hárai Balázsra is, aki Egerben szállíthat Bedő Krisztiánnal egyetemben – a bajnokcsapattal kapcsolatban egyébként egyértelműen kijelenthető, hogy csak erősödött az elmúlt idényhez képest, azaz talán eljött az idő, hogy végre a BL-ben is maradandót alkosson. Egyetlen megjegyzés ugyanakkor megejthető: a Gerendás György csapatainál bizonyos játékfázisokban megjelenő „kőkemény szoros” mostantól kikerül a repertoárból az új szabályok okán – bár a mester csavaros észjárását ismerve akad majd bőven „pótlás” a védekező repertoárban.

Szegeden a legnagyobb fogás egyértelműen Nagy Viktor leigazolása volt. A világbajnokság legjobb kapusának választott pólós óriásit dobhat rajtuk, érkezése pedig túlmutat egy remek hálóőr szerződtetésén. Vincze Balázs vezetőedző azon mondata, hogy elsősorban morálisan erősödött a társaság, sokkal többet nyomhat a latban, mint azt a kívülállók elsőre gondolnák – ez a csapat a rutinos rókákkal (mint Molnár Tamás, Kiss Csaba, Aljosa Kunac, Juhász Zsolt), a három vb-aranyérmessel és az újakkal (köztük a tizenéves szupertehetséggel, Jansik Szilárddal) olyan egységgé válhat, amely végre kiharcolhatja a bajnoki finálét. Az idén ráadásul a BL sem égeti az energiáikat, ellentétben a két nagy riválissal, ők anyagi okokból most inkább nem tesztelik magukat Európában, jónéhány extra napot szerezve ezzel a minőségi felkészülésre, csiszolódásra.

A krém mögött veszett tülekedés várható. Sajnos, a főváros utolsó bástyája, a Vasas időlegesen elesett, legalábbis ami az elitszintű pólózást illeti: ha a Nagy-Hárai-Vámos trió náluk lenne, topfavoritnak számítanának, ám mivel megtartásukra nem maradt keret, így az újjáépítés következik. Immár náluk játszik a szombathelyi junior vb-n negyedik válogatott gerince, akik a három minőségi nagyágyúval, Steinmetz Ádámmal, Drasko Brguljannal és Katonás Gergellyel, plusz a már korábban is Angyalföldön pólózó, rakkolós játékosokkal talán a leginkább esélyesnek tűnnek a negyedik elődöntős hely elcsípésére, sőt, ha egy igazán jó napot fognak ki, tán még a három nagyot is megszoríthatják egy-egy meccs erejéig.

Rajtuk kívül a szintén jól erősítő, minőségi légiósokat (B. Mitrovics, Andrei Busila, Predrag Jokics, Szasa Misics) és rutinos magyarokat (Marnitz Gergő, Kállay Márk, Vindisch Ferenc, Weszelovszky László) vegyítő Debrecen is igencsak veszélyes ellenfél lehet, továbbá a Honvéd is odapörkölhet bárkinek, hiszen Gergely István még mindig visszatér a vízbe azok után, hogy kapusedzőként brillírozott a válogatott mellett, Kiss Gergő és Steinmetz Barna is tartja még magát – azaz olimpiai aranyérmek terén (7) magasan a Kőér utcai alakulat a legjobb az ob I-ben.

Ugyanakkor centerben továbbra is gondjaik lehetnek, bár Vad Lajos fegyelemre építő, falanx-taktikája évek óta működőképesnek bizonyult. A három ausztrállal és néhány magyar tehetséggel erősíti Fradi már az MK-előjátékban – a Vasas legyőzésével – jelezte, hogy velük is számolni kell, azaz a középmezőnyben egy sor élet-halál harcra számíthatunk, míg az alsóházban a BVSC-Kaposvár-Pécs-Szentes-OSC ötös mintha közelebb állna a középcsapatokhoz, mint a kiesés elleni küzdelemre ítélt Ybl és KSI.

Így vagy úgy, parádés szezon elé nézünk, és már rögtön a szombati első kanyar izgalmasnak ígérkezik. Ha a párosítás alapján még nem is, abból a szempontból mindenképp, hogy miként sikerül megküzdeni az új szabályokkal vízben és parton egyaránt...

Az 1. forduló programja
11.00 KSI SE-BVSC-Zugló 
16.00 Kaposvári VK-Szolnoki Dózsa-Közgép VSC 
18.00 Széchenyi Bank-FTC-ZF-Eger
18.00 Valdor-Szentes-Debrecen 
19.00 PVSK-Füszért-A-HÍD Szeged
19.30 OSC Újbuda-TEVA-Vasas 
19.30 Hegyvidék-YBL -RacioNet Honvéd

A csapatokat bemutató korábbi beharongozók itt olvashatók.

A-HÍD Szeged

BVSC-Zugló

Debrecen

Hegyvidék-YBL

Kaposvári VK

KSI SE

OSC Újbuda

PVSK-Füszért

RacioNet Honvéd

Széchenyi Bank-FTC

Szolnoki Dózsa-Közgép VSC

TEVA-Vasas

Valdor-Szentes

ZF-Eger



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok