Dupla döntetlen az 5–8. helyen

2017. április 01. 21:59

Izgalmasan alakult az utolsó forduló a felsőház 5–8. helyén álló csapatok számára, hiszen végül mindkét nagy csatát hozó mérkőzés döntetlennel zárult.

fotó: Iványi Aurél

Több nyitott kérdés is volt az 5–8. helyen álló csapatoknál a középszakasz záró fordulója előtt, hiszen a Miskolc a BVSC-vel, a Szeged pedig a Vasassal cserélhetett volna helyet. Aztán végül minden úgy maradt, ahogy a forduló előtt volt, hiszen a Szeged–Miskolc és a Vasas–BVSC mérkőzésen is döntetlen született.

Szegeden ujjsérülését követően visszatérhetett Manhercz Krisztián, aki öt góljával vezére volt csapatának, amely 6–3-as hátrányból egyenlített ki, sőt 9–8-ra már a házigazda vezetett. A gólt természetesen Manhercz Krisztián szerezte, míg mellette szegedi részről Milos Vukicsevics szórta meg magát, a szerb center négyig jutott. Többek között ő szerezte csapata utolsó gólját (ötméteresből), aminek köszönhetően három másodperccel a lefújás előtt egyenlített a Szeged. Addigra már Manhercz Krisztiánt és a vendégek legeredményesebbjét, a hatot lövő Szasa Misicset is kiállították cserével, és a Miskolcnak csak tizenhat másodpercet kellett volna kihúznia a végén. Csakhogy a négy gólt szerző, Alex Bowennel szemben Vukicsevics harcolt ki büntetőt, s mivel belőtte, ikszre végeztek a felek.

Varga Péter, a Szeged vezetőedzője: - Ez a meccs is olyan volt, mint amilyen a rájátszásunk, hektikus. Csak a pontszerzésnek tudok örülni.

Sike József, a Miskolc vezetőedzője: - Már a zsebünkben volt a győzelem, kár, hogy az utolsó pillanatban nem figyeltünk, pedig mindent megtettünk a sikerért.

fotó: Vasas Attila

Ami azt is jelentette volna, hogy a BVSC megelőzheti a Miskolcot, már amennyiben legyőzi a Vasast, de a két fővárosi gárda összecsapásán is volt egy utolsó perces büntető, ami döntetlent eredményezett. Igaz, itt a 32. perc elején esett Bóbis Máté egyenlítő gólja, amire már nem érkezett válasz. A találkozót egyébként a vendég zuglóiak kezdték jobban, már 3–0-ra is vezettek, a Vasas azonban öt perc alatt lőtt öt gólt, hogy aztán a fordulatos meccsen 5–3-as hazai előny után 8–6-ra vezessenek a vendégek. Négy és fél perc volt még hátra, amikor a BVSC 9–7-es előnyben volt, de előbb Babay Árpád, aztán a már említett Bóbis Máté talált be, így itt is döntetlen született.

Földi László, a Vasas vezetőedője:
– Változatos és hullámzó mérkőzés volt, amelyen mindkét csapat sokat hibázott. A kezdeti hátrány után átvettük a vezetést, aztán megint a BVSC-nél volt az előny, végül pedig döntetlen született.

Szűcs Levente, a BVSC vezetőedzője: – Sokkal nehezebb mérkőzés volt, mint legutóbb otthon. Volt időszak, amikor mi mentünk az eredmény és a Vasas után. A negyedik negyedben úgy tűnt, kézben tartjuk a meccset és a győzelmet, végül mégis döntetlen lett.

A két iksznek a BVSC és a Vasas örülhet jobban, hiszen előbbi 6–0-áról kezdi a Szeged elleni párharcot, utóbbi pedig 3–3-ról a Miskolccal szembenit.

E.ON férfibajnokság, középszakasz, felsőház, 8. (utolsó) forduló
ContiTech-Szeged-Diapolo–PannErgy-MVLC 12–12 (1–2, 4–4, 5–3, 2–3)
Gólszerzők:
Manhercz K. 5, Vukicsevics 4, Sedlmayer 2, Sánta, ill. Misics 6, Bowen 4, Jakab D., Miklós L.
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

VasasPlaket–MKB-Euroleasing-BVSC-Zugló 9–9 (2–3, 3–2, 1–2, 3–2)
Gólszerzők:
Babay 2, Marnitz G. 2, Bóbis M. 2, Bencz, Burián, Njegovan, ill. Létay 3, Ambrus F., Nagy Á. D., Szabó Bence, Czigány K., Török B., Pásztor M.
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

A felsőház végeredménye:
1. Eger 61 pont
2. Szolnok 60
3. OSC 50
4. FTC 43
5. Miskolc 34
6. BVSC 33
7. Szeged 28
8. Vasas 26

Rájátszás. Elődöntő: Eger–FTC (4–1), Szolnok–OSC (3–3). Az 5–8. helyért: Miskolc–Vasas (3–3), BVSC–Szeged (6–0)
A párharcok az egyik fél hetedik pontjáig tartanak



E.ON Férfi OB I.

Honvéd - Tigra-Zf-Eger

2022. nov. 05. 16:30

E.ON Férfi OB I.

BVSC-Zugló - Genesys OSC Újbuda

2022. nov. 19. 19:15

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok